* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
| 7.27 MB | |
| 2026-01-12 13:51:08 | |
Nyilvános 4 | 10 | A nagykanizsai Landler Jenő Általános Gimnázium | Évkönyve az 1963/64-es iskolai évről A tantestület tagjainak közreműködésével összeállította Csernay László igazgató "kiváló tanár" A következő szöveg az évkönyvből keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: A NAGYKANIZSAI LANDLER JENŐ ÁLTALÁNOS GIMNÁZIUM ÉVKÖNYVE AZ 1963''64-ES ISKOLAI ÉVRŐL <S> a tantestület tagjainak közreműködésével összeállította CSERNAY LÁSZLÓ igazgató „kiváló tanár" A NAGYKANIZSAI LANDLER JENŐ ÁLTALÁNOS GIMNÁZIUM ÉVKÖNYVE AZ 1963/64-ES ISKOLAI ÉVRŐL <S> a tantestület tagjainak közreműködésével összeállította CSERNAY LÁSZLÖ igazgató „kiváló tanár" Az 1963/64-es iskolai év története 1. A tanítás menete: Iskola-évünket az augusztus 28-án és 29 -én tartott javító- és pótlóvizsgákkal kezdtük meg. A javító vizsgákon 96 tanuló közül megjelent 79, sikerrel vizsgázott 52, nem felelt meg 27 tanuló. Augusztus 29-én voltak a levelező javító- és pótló vizsgák, Baranyai Sándor M. M. O. vezetőjének és Kékesy Antal M. M. O. iskolai csoportvezetőnek elnökletével. Tanévnyitó értekezletet augusztus 30-án tartottuk meg. Ezen az igazgató beszámolt a tantestület és a tanulóifjúság nyári munkájáról, bemutatta a tantárgyfelosztást és az iskolai mellékteendők tervezetét. Miután ezeket a tantestület minden tagja elfogadta, az igazgató ismertette a Művelődésügyi Minisztérium 150/1963. (M. K. 12) M. M. szám alatt kiadott tanévnyitó utasítását. / Augusztus 30-án voltak a szakmai tanácskozások az egyes szaktárgyakból, amelyeken a szakfelügyelők személyes irányításával a szaktanárok minden tárgyra vonatkozóan megállapodtak a legeredményesebbnek látszó egységes eljárásokban. A tanácskozásokat látogatta Csete Zoltán MM. főelőadó, Buti Ernő MM. csoportvezető, Kovács Lajos középiskolai felügyelő és Kékesy Antal iskolai csoportvezető. Augusztus 30-án voltak a pótbeírások. Szeptember 2-án ünnepélyes külsőségek között történt meg a tanév megnyitása. A tanévnyitó ünnepélyen megjelent Kiss Gyula elvtárs, a megyei tanács elnökhelyettese, Vukics László MSZMP városi titkár, Nagy Lajos, a városi tanács VB elnöke, dr. Szollár István, a Hazafias Népfront képviselője. A tanév zavartalanul folyt le, sem az időjárás, sem járványos betegségek nem zavarták a tanítás menetét. A IV. osztályok utolsó tanítási napja május 9-én, az I—III. osztályoké pedig június 6-án volt. A tanévet június 13-án megtartott tanévzáró ünnepéllyel és a bizonyítványok kiosztásával befejeztük. 2. Személyi változások. A Művelődésügyi Minisztérium Balogh György testnevelő tanárt 20.008/1963, Mosonyi Éva biológia-földrajz szakos tanárt 19,958—3/1963 és Soós Sándor fizika-kémia szakos tanárt 20,024—1/1963. sz. 1963. augusztus 1-én kelt rendeletével egyetemi tanulmányaik befejezése után intézetünkhöz helyezte. A Megyei Művelődési Osztály Baj István matematika-fizika szakos tanárt 19,204—3/1963, Boros Antal földrajz-rajz szakos tanárt 115— 1/1963, Nyolcas Teréz olasz-történelem szakos tanárt 19,362—44/1963 és Vörös Miklósné Virágos Judit magyar-történelem szakos tanárt 19,346— 1/1963. sz. rendeletével intézetünkhöz áthelyezte- Örömmel fogadtuk az idehelyezett kartársakat, akik hamar beleilleszkedtek az iskolai közösségbe, és az itt talált régi gárdával együtt lelkesen igyekeztek közreműködni a szocialista oktató-nevelő munkában. 3. Hivatalos látogatások: Legfelsőbb tanügyi hatóságunk a Művelődésügyi Minisztérium részéről ebben a tanévben is kaptunk közvetlen segítséget. Január 16-án a tantestület megbeszélte az új Érettségi 3 Vizsgaszabályzatot, ezen a megbeszélésen részt vett Pető Imréné MM főelőadó. Február 15-én Barek István MM főelőadó és Király István, a Magyar Ifjúság újságírója tettek látogatást intézetünkben. Február 19-én Iványi András főmérnök, az MM Szakoktatási Főosztály főelőadója és Pető Imréné MM főelőadó tekintették meg az iskolában folyó oktato-nevelő munkát. Március 28-án Fehér Géza, az MM tanulmányi osztály főelőadója és Lengyel László, a Budapesti Fővárosi Tanács középiskolai politechnikai szakfelügyelője szemlélte meg az iskolában folyó politechnikai oktatást. Március 20-án dr. Körmöczi László OPI docens az idegen nyelveket tanító kartársak munkáját tekintette meg és megbeszélést folytatott velük. Május 15-én Lőrincz András MM főelőadó tett látogatási intézetünkben. Megyei ellenőrző hatóságunk részéről Török Lajos elvtárs, a Megyei Tanács VB elnöke, Kiss Gyula elvtárs, a Megyei Tanács VB elnökhelyettese, Baranyai Sándor osztályvezető, Kovács Lajos középiskolai felügyelő, Kékesy Antal iskolai csoportvezető, Trovencsák József személyügyi előadó, dr. Czoma Antal felnőttoktatási felügyelő, dr, Kovács Ilona, a Dunántúli Tudományos Intézet tagja, Újvári Sándor és Németh Je~""" társak, az MSZMP megyei bzottságának tagjai, dr. Pillér Ernő, Buzi Gábor, Németh János, Sümegi Béla, Bogár László, Horváth Dezső, Sipos Imre, Raffay Imre, Tuboly Tibor, Kovács Lajos II. szakfelügyelők számos alkalommal keresték fel intézetünket, felülvizsgálták tanmeneteinket, részt vették a szaktárgyi tantervi vitákon, meglátogatták a tanítási órákat és tapasztalataikat megbeszélték az érdekelt kartársakkal. Látogatást tett intézetünkben Csaba Ilona gazdasági felügyelő, Jónás József, a megyei statisztikai hivatal előadója a politechnikai oktatással kapcsolatban, dr. Czakó József, a megyei statisztikai hivatal munkatársa, Dobos Hugó, a Tankönyvkiadó V. dolgozója, Németh István a zalaegerszegi Testnevelési Sporttanácstól, Gazsó Sándor megyei rendőrfőkapitány, Dér Ferenc városi rendőrkapitány, Bánkuti László r. hadnagy, László István r. százados, Boda András, a Népszava munkatársa, Bognár Józsefné és Szépe Elemér, a KÖJÁL dolgozói, a PMl megyei revizorjainak látogatása, Lu-kácsffy Dénes és Pejkó József, Breznai Lászlóné és Futó Lászlóné az MSZMP megyei és városi bizottságától. A tanév második felében az érettségi utáni továbbtanulás ügyében a nagykanizsai Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum, a mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Akadémia kiküldöttei, valamint a Tiszti Iskolába való toborzás céljából a helybeli és a megyei Honvéd Kiegészítő Parancsnokság megbízottai több ízben is felkeresték iskolánkat, és tájékoztató előadásokat tartottak tanulóinknak a helyes pályaválasztás elősegítése érdekében. 4. Ünnepélyek, megemlékezések. A Rendtartásban és a tanévnyitó utasításban előírt ünnepélyeket és megemlékezéseket mind megtartottuk. >Szeptember 2-án a Megyei Tanács, a Városi Tanács, a Városi Pártbizottság, a Hazafias Népfront, a Városi KISZ Bizottság képviselői, valamint számos helybeli és vidéki szülő jelenlétében tartottuk meg tanévnyitó ünnepélyünket. Október 2-án megemlékezést tartott a Nemzetközi Békenap alkalmából Sági László tanár. 4 Október 24-én megemlékezés Lazsnakon az öregek napja alkalmából. Üdvözlő beszéd: Solty Klára IV C. o. tanuló. Weörös Sándor: öregek c. versét szavalta Vigh Ilona IV/C. o. tanuló. Kosztolányi Dezső: Nagyanyó c. versét szavalta Benkő Magdolna IV/C. o. tanuló. November 6-án, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 46. évfordulója alkalmából megrendeztük iskolai ünnepélyünket a következő műsorral: 1. Magyar és szovjet himnusz (hanglemezről). 2. Azakov: A forradalom katonája c. verset szavalta Balázsovits Lajos III/H. o. tanuló. 3. Ünnepi beszédet mondott Márkus Ferenc tanár. 4. Ismeretlen költő verse: Vörös nap. Szavalta.Vári László II/K. o. tanuló. 5. Internacionálé (hanglemezről). November 7-én a tanulók megkoszorúzták a szovjet temető sírjait. November 19-én, a KMP megalakulásának 45. évfordulója alkalmával tartott városi ünnepélyen Husz Marianna IV/e. o. tanuló szavalta Majakovszkij: Beszélgetés Lenin elvtárssal c. verset. November 20-án megemlékezést tartottunk a KPM megalakulásának 45. évfordulójáról a következő műsorral: 1. Himnusz. 2. Majakovszkij: Beszélgetés Lenin elvtárssal. Szavalta Husz Marianna IV/e. o. tanuló. Ünnepi beszédet mondott Virágos Judit tanár. Fodor József: Régi harcos c. versét szavalta Meződy Kinga IV/E. o. tanuló. 5. Internacionálé. November 23-án megemlékezés Landler Jenő születésének 87-ik évfordulója alkalmából. 1. Juhász Gyula: Üj vallomás c. versét szavalta Berkes Sarolta IV/C. o. tanuló. Megemlékezést tartott Soós Sándor tanár. 3. Barabás Béla: Tábortűz mellett c. költeményét szavalta Lukács József IV/B. o. tanuló. Március 7-én megemlékezést tartott a Nemzetközi Nőnap alkalmából Morvay Gyula tanár. Március 14-én a Szabadságharc évfordulójáról megemlékezett Béli József tanár. Március 21-én a Tanácsköztársaság kikiáltásának 45. évfordulója alkalmából volt iskolai megemlékezés. Műsor: Tóth Árpád: Az új Isten c. versét szavalta Balázsovits Lajos III/H. o. tanuló. Ünnepi beszédet mondott Nyári Rudolf né tanár. 3. Jankovich Ferenc: Jelige c. versét szavalta Molnár Csilla I/i. o. tanuló. 4. Internacionálé. Április 8-án megemelékezés volt hazánk felszabadulásának 19. évfordulójára. 1. Himnusz (hanglemezről). 2. Devecseri Gábor: A béke katonája c. verset szavalta Altai Ilona II/F. o. tanuló. Megemlékezés április 4-ről, elmondta Szalay István tanár. 4. Lőrincz Pál: Boldog ifjúság c. költeményét szavalta Lukács József IV/B. o. tanuló. 5. Internacionálé (hanglemezről). Április 21-én megemlékeztünk Lenin elvtárs születésének 94. évfordulójáról. 1. Langston Hughes: Lenin c. versét szavalta Vers Éva I/F. o. tanuló. 2. Ünnepi beszédet mondott Gyana Sándorné tanár. 3. Gerebélyes László: Lenin, szavalta Molnár Csilla I/i< o. tanuló. Megemlékezés május 1-ről. 1. Himnusz. 2. Reviczky Gyula: Jelszó, szavalja Balázsovits Lajos III/H. o. t. 3. Megemlékezést tartott dr. Ördög 5 Ferenc tanár. 4. Juhász Gyula: Május ünnepe c. versét szavalta Varjasi Annamária IV/D. o. tanuló. 5. Internacionálé. Május 5-én megemlékezés Anyák napja alkalmából. 1. Vörösmarty Mihály: Elhagyott anya c. versét szavalta Miklósy Erzsébet III/F. o. tanuló. Megemlékezést tartott Kökényes Zoltánné tanár. Május 12-én zajlott le a gimnázium ez évi IV. osztályainak ünnepélyes búcsúzása számos szülő és többezer főnyi érdeklődő jelenlétében. A hozzátartozók elkísérték ballagó negyedikeseinket a Szabadság térre, ahol a szovjet hősi emlékmű talapzatára tették le tanulóink kegyeletük jeléül virágaikat. A ballagás megkezdése előtt a ballagó IV-esek képviselői elmentek a Városi Pártbizottságra, megköszönni a párt segítségét és támogatását,amelyet oly sokszor éreztek tanulmányaik közben, és megkoszorúzták a Petőfi szobrot is. Június 13-án volt az 1963/64. tanév ünnepélyes bezárása. Csernay László igazgató záróbeszédében kiértékelte a tanévben végzett munkát, átnyújtotta a ,,Kitűnő tanuló" okleveleket és érdemérmet a minisztérium által kitüntetett tanulóknak, továbbá pénz- és könyvjutalmat osztott ki a tantestület által arra érdemesnek minősített tanulóknak. A jutalmazások részletezése Évkönyvünk más helyén olvasható. Az évzáró ünnepély után történt meg a tanulmányi értesítők kiosztása. 5. Kitüntetések, jutalmak. a) November 7-én pénzjutalomban részesültek Horváth Béla igazgató h., Nagy Emiiné, dr. Ördög Ferenc tanárok és Török Ferencné gondnok. b) 1964. január 1-én rendkívüli feljebbsorolásban részesültek: Baj István, Boros Antal, dr. Bittera Zoltánné, Németh János, Navracsics Ilona, Márkus Ferenc, dr. Ördög Ferenc tanárok és Török Ferencné gondnok. c) A Pedagógus Nap alkalmából dr. Ördög Ferencet az „Oktatásügy kiváló dolgozója" címmel tüntette ki a Megyei Művelődésügyi Osztály. Pénzjutalmat kaptak Debreczeni Attiláné igazgató h., Mészáros Kálmánné, Gyana Sándorné, Németh Jánosné, Grédics Gyula, Cseke Ferenc, Nyolczas Terézia, Béli József és Harkány László tanárok, valamint Pichler Erzsébet adminisztrátor. 6. Kirándulások: Sok tapasztalattal gazdagodtak tanulóink a történelmi jellegű és az üzemlátogatásokkal összekapcsolt kirándulások alatt. Sok élvezetes látnivalóban volt részük a város közvetlen környezetében kirándulóknak is. A városfejlesztéssel kapcsolatos egynapos túrán is bőséges volt az élmény. Kisebb „sétának" tűnő kirándulásokon kívül az alábbi jelentősebb területeket járták be az osztályok: a) A IV/F osztály szeptember 9—11-én megtekintette Budapest, Szeged és Pécs nevezetességeit, Nyolczas Teréz és Virágos Judit tanárok kíséretében. b) A IV/''G osztály szeptember 6—8 napjain a Keszthely—Sümeg— Pápa—Győr útvonal természeti szépségeit és a városok neveztességeit tekintette meg Varga Géza és Mosonyi Éva tanárok vezetésével. c) Szeptember 17—19 napjain a IV/C és a IV/E osztályok voltak tanul- 6 f mányi kiránduláson dr. Iváncsits Jánosné, Kocsi Tiborné és Németh Já-nosné tanárok kíséretében Budapest—Esztergom—Visegrád útvonalon. d) A IV/B osztály szeptember 17—19-én Pécs várost és környékét tekintette meg Bálint Ferenc és Harkány László tanárok vezetésével. e) Október 1—3 között a III/A osztály volt kiránduláson a Dunakanyarban Dávidovics Sándor.és Soós Sándor kísérő tanárokkal. f) A III/G osztály Volt Kaposvárott tanulmányi kiránduláson Kere-csényi Erzsébet tanár vezetésével, ahol a helybeli tejüzemet látogatták meg. A kirándulások általában komplex jellegűek voltak. Az iskolai tananyagon túl a hazai táj, a történelmi múlt és szocialista alkotásaink megismerése volt a cél, de ezeken kívül a tanulók fizikai mozgatása, a közösségi szellem helyes irányú élénkítése is központi feladat volt. 7. Az iskola és a kollégium kapcsolata. A nagyszámú vidéki tanulóifjúság egy részének befogadásával és szocialista szellemű nevelésével ,nagy szolgálatot tesz hatalmas intézetünknek a város két középiskolai kollégiuma. Az iskola és a két kollégium között a kapcsolat kifogástalan, a testvérintézetek igyekeznek egymás munkáját a lehető legtökéletesebben kiegészíteni. A kölcsönös jó kapcsolatra a kollégiumok tanulmányi eredményéből is lehet következtetni. A fiúkollégium tanulmányi átlaga a tanév végén: 3,8, a leánykollégiumé pedig 3,7, mindkettő magasabb az iskolai átlagnál. A leánykollégium igazgatója és két főhivatású nevelője tanít a gimnáziumban, a fiúkollégium egy főhivatású nevelője óraadó intézetünkben, a gimnázium tanárai közül négyen a fiúkollégium mellékhivatású nevelői. 8. MSZMP gimnáziumi alapszervezet. Pedagógus Szakszervezet iskolai bizottsága. 1961. novembertől intézetünknek önálló pártszervezete van. Az alapszervezet tagsága egészséges emelkedést mutat. Az alapszervezetnek 2 tagjelöltje és 15 tagja van. A pártalapszerveze munkáját a Szervezeti Szabályzatnak megfelelően, az MSZMP Városi Bizottság útmutatása alapján végzi. Az intézetnek 5 vezetőségi tagból és 52 tagból álló iskolai szakszervezeti bizottsága van. A bizottság munkáját a fennálló rendeleteknek és szabályzatoknak megfelelően végzi. 7 9. A Szülői Munkaközösség Munkáját munkaterv alapján végezte. A munkaterv az intézet munkatervére, és az Országos Nőtanács útmutatására épült. A Szülői Munkaközösség már szeptember hónapban jelölte osztályonként a választmányba képviselőit és megválasztotta a Szülői Munkaközösség vezetőségét. Elnök lett Varga Józsefné, alelnök Harcz Lajos és Tóth Andrásné, gazdasági felelős dr. Biró Frigyesné. A választmány havonta egy alkalommal ülésezett, az üléseken az alábbi problémákat vitatták meg: 1. A szálláson lakó tanulók problémái megoldásának segítését. 2. A gyenge tanulók korrepetálásának megszervezését jó tanulók bevonásával, családoknál. 3. Az iskolai klubélet segítését. 4. A téli szünidő megszervezését (helyes szórakozás szülői felügyelettel). 5. Az első félév tanulmányi munkájának értékelése a szülői ház szempontjából. 6. A IV. osztályos tanulók szalagavatójának megszervezése. 7. Osztályszülői értekezletek megszervezésének segítése. 8. Pályaválasztási problémák megbeszélése. 9. Ballagás megszervezése. 10. Az évi munka értékelése. A Szülői Munkaközösség választmányának minden tagja és még kb. 200 szülő vett részt a Városi Nőtanács szervezésében megrendezésre került Szülők Akadémiája előadássorozatain. A záróelőadás után 270 szülő kapott oklevelet és végbizonyítványt a tanfolyam elvégzéséről. A Szülői Munkaközösség kapcsolata szoros és helyes irányú volt az osztályfőnökkel és a szaktanárokkal a tanév folyamán. A tanév eleji szülői értekezleten nemcsak a szokásos beszélgetés zajlott le az iskola vezetői és tanárai, valamint a szülők között, hanem a nevelési terv téziseit is ismertette az igazgató, valamint megszervezték a készülő Rendtartás megbeszélésének körülményeit is. Ennek megvitatására a tanév második felében került sor. A szaktanároknak meghatározott időpontban fogadó órájuk volt. A fogadó órák látogatottsága nem volt egyenletes, általában 3—4 szülő jelent meg egy-egy héten a fogadó órákon. A családlátogatások a tanév folyamán egyenletes ütemben történtek meg. Az I. osztályosok osztályfőnökei az első 6 hétben már meglátogatták a helybeli tanulók szüleit, és hamarosan bekövetkezett az összes IV. osztályos tanuló szüleinek meglátogatása is. A családlátogatás során a fő feladat az I. osztályos tanulók esetében az volt, hogy megbeszélje szülő és osztályfőnök a középiskolába kerülő gyermek új életrendjét, a IV. osztályokban pedig a pályaválasztás problémája mint központi probléma került megvitatásra. A Szülői Munkaközösség segítette az iskolát olyan vonatkozásban is, hogy 2 tanműhely építéséhez jelentős támogatást adott szakemberben, anyagban és segédmunkaerőben. 8 A tanári testület névsora és iskolai munkaköre Sorszám A tanár neve, alkalmazásának minősége, szaktárgyai Szolgálati Évet «ama Mely tantárgyakat, mely osztályokban tanított? Heti óraszám Osztál;f6n0k | Összesen ennél az iskolánál Egyéb iskolai elfoglaltsága 1 CSERNAY LÁSZLÓ igazgató „Kiváló tanár" matematika, fizika 4.1 16 matematika: 3g 3 - A levelező és az esti tagozat vezetője. 2 DEBRECZENI ATTILANÉ GÁBOR MARTA ig. helyettes történelem, földrajz 14 « történelem: lk, 3h, 4g 12 4g KISZ KB szervező, Sz. M. összekötő. 1964. június 1-től a 2. sz. gimnázium igazgatója, v 3 HORVÁTH BÉLA ig. helyettes kémia, biológia 38 15 kémia: lb, 3ta, 3b, 3f 8 - A kémiai szertár őre. - A kémiai munkaközösség és kémiai szakkör vezetője. 4 ALEXANDER JÓZSEF tanár orosz 13 4 orosz: lab, lc, lg, 2b, 2c, 2d, 4b, 4f 28 - Biztonsági megbízott. Az orosz nyelvi munkaközösség vezetője. 5 BAJ ISTVÁN tanár matematika, fizika 1 matematika: le, lg, li, 2c, 3f, 3h, 4g fizika: 2c 38 4f 6 BAKONYI ISTVANNÉ PINTÉR ERZSÉBET tanár kémia, fiftika 7 2 fizika: 2b, 2d, 2e. 3b, 3g, 3h kémia: lk, 2b, 2e 28 2b 7 BALOGH GYÖRGY tanár testnevelés 1 testnevelés: lab, led, lefg, lhi, lk, Íz, 2a, 2b, 2cd, 2f, 2k 31 Sportkör vezető. 8 BÁLINT FERENC tanár matematika, fizika 1 4 matematika: la, 2b, 4b, 4c ábr. geom.: 4a, 4b, 4c, 4d 30 4b KISZ ifjúságvédelmi vezető. 9 BÁLINT FERENCNÉ PUPEK ZSUZSANNA tanár matematika, fizika 9 4 matematika: lb, 2f, 2g, 2h, 3d, 3e fizika: 3c, 3d 29 2f 10 BÉLI JÓZSEF tanár „Az oktatásügy kiváló dolgozója''! történelem 9 9 történelem: lc, Íz, 2a, 2k, 4a. 4e műv. tört.: 4e, 4f, 4g 24 2a A történelmi és műv. tört. szertár őre. 9 Sorszám Szsifálaii ívek szánta Mely tantárgyakat, mely osztályokban tanított? Heti óraszám Osztályfőnek A tanár neve, alkalmazásának minősége, szaktárgyai összesen ennél az iskol&nM Egyéb Iskolai elfoglaltsága 11 BISKOPICS MARTON tanár orosz 12 2 orosz: lk, 2h, 2i, 2k, 21, 3a, 3h, 4a 28 4a 72 Dr. BITTERA ZOLTANNÉ CSIK STEFÁNIA tanár orosz, német, francia 15 1« német: 3a, 3b francia: ld, li, 2c, 2f, 3g, 4a, 4c 20 ■g A segélykönyvtár őre. 13 BOROS ANTAL tanár földrajz, rajz 1 '' ipari rajz: la, lb, lc, ld, le. Ifi lg, lh, li, lk ábr. geom.: 3b, 3c, 3d i 30 lc A rajzszertár őre. 14 BUZAS ISTVÁN tanár matematika, fizika 5 5 matematika: ld, 2d, 3a, 3c, 4a, 3e, 3f 28 ld A matematikai szertár őre. 15 CSEIÍE FERENC tanár történelem, földrajz 2 2 történelem: 2d, 2i, földrajz: 2a, 2b, 2c, 2e, 2h, 2k 30 2d A földrajzi szertár őre. KISZ tanácsadó tanár. 1* DAVIDOVICS SÁNDOR tanár történelem, földrajz, geológia 9 5 történelem: 3a, 3c földrajz: 2b, 2c, li, lk, 2f, 21 üzemi kíséret: 4b 28 ''b A földrajzi szakkör vezetője. 17 Dr. FEKETE IVANNÉ RADÖ EDIT tanár testnevelés 22 10 testnevelés: le, lh, 2g, 21, 3c, 3dh, 3e, 3g, 4e, 4f, 4g 30 3e Sportköri elnök 18 GRÉDICS GYULA tanár testnevelés 6 3 testnevelés: lab,.ld, lf, 11, Íz, 2cg, 2ei, 2h, 3b, 3f, 4c, 4d 32 Tankönyvi elelőa 19 GULYÁS MIHÁLY tanár fizika, matematika 8 8 fizika: 4b, 4c, 4d, 4e, 4f elektrotechnikai gyak.: 4g 29 A rádió- és csillagászati szakkör vezetője. Órarendkészítő. 20 GYANA SANDORNÉ PERGEL MARIA tanár magyar, orosz 2 2 magyar: li orosz: la, lf, li. Íz, 3b 28 Az orosz nyelvi szakkör vezetője. 21 HARKÁNY LASZLO tanár magyar 10 7 magyar: lk, 2e, 21, 3b, 4b üzemi kíséret: lk 28 lk 22 HARMATH MARIA agrármérnök-tanár mezőgazdaságtan 9 2 mezőgazdasági gyakorlat: 2b, 2e, 2f, 2g, 2h 35 2e Iskolai gyakorlókert kezelője. 23 Dr. IVANCSITS JANOSNÉ PILLÉR IRÉN tanár magyar 15 4 magyar: 4c, 4g német: lb, lg üzemi kíséret: 2i 22 4c 24 KERECSÉNYI ERZSÉBET tanár magyar, történelem 19 3 magyar: le, lg, 2i, 3c, 3g, 4e üzemi kíséret: 3g 32 lg Az önképzőkör vezetője. 10 A tanár neve, alkalmazásának minősége, szaktárgyai Szolgálati évek száma - Heti óraszám 0«zt<lyffln6k Sorszám ötszesen etmét az iskolán*! Mely tantárgyakat, mely osztályokban tanított? Egyéb iskolai elfoglaltsága 25 KOCSI TIBORNÉ JANCSO ETELKA tanár földrajz, geológia 9 6 földrajz: la mezőgazd. gyak.: ld, le, lf, lg, 4e 87 -ie A földrajzi szakmai munkaközösség vezetője. 26 KÖKÉNYES ZOLTANNÉ BERKO MARIA tanár magyar, orosz 8 3 orosz: lb, led, lef, lgh, lk, 2e, 2f, 3f, 4d 30 2'' MAKAI ANDRÁS agrármérnök-tanár mezőgazdaságtan 3 mezőgazd. gyak.: lz, 3c, 3d, 3f, 4f biológia: lz kertészet: lz 44 A mezőgazdasági szertár őre. Az iskolai gyakorlókert kezelője. 28 MÁRKUS FERENC tanár magyar a 9 magyar: lz, 2k latin: lh, lk, 4e, 4f, 4g üzemi kíséret: 2k 3ü 2k 1964. június 1-től a 2. sz. gimn. ig. h. 25 MÉSZÁROS KALMANNÉ JEROME HILDA tanár orosz, német, francia 16 16 orosz: 3d, 4c, 4e német: 2a francia: l^i li, 3d 26 3d A filológiai szertár őre. \ 30 MORVAY GYULA tanár orosz 35 7 orosz: ld, lg, li, 2a, 2g, 3g, 4g üzemi kíséret: lc 30 31 MOSONYI ÉVA tanár biológia, földrajz 1 1 biológia: lb, lc, lf, lg, lh, li, lk, 3e földrajz: lo, le, lf, lg, lh 31 lf 32 NAGY EMILNÉ LAKATOS ROZÁLIA tanár biológia, kémia 3 2 1964. jan. 12-től június l-ig szülési szabadságon 33 NAVRACSICS ILONA tanár matematika, fizika 8 8 matematika: lc, 2a 2e, 4d, 4e fizika: 2a 36 4d A fizikai szertár őre. A fizikái szakkör vezetője. 34 NÉMETH JÁNOS tanár biológia, kémia 8 8 biológia: la, 2f, 3b kémia: li, 2d, 3d, 3h 16 Szakfelügyelő. 35 NÉMETH JANOSNÉ VERES ETELKA tanár biológia, kémia 7 7 biológia: 2b, 2d, 2e, 2g, 3a, 3c, 3d, 3g kémia: 2f, 3c, 3e, 3g 32 A biológiai szakkör vezetője. 36 NYÁRT RUDOLFNÉ VARKÖZI ILONA tanár földrajz, történelem 22 2 magyar: 2c, 2g, 3d történelem: 2c, 3e üzemi kíséret: 2c 26 2c Az ilkola könyvtárainak őre. 11 A tanár neve, alkalmazásánlak minősége, szaktárgyai Szolgálali Évek száma Mely tantárgyakat, mely osztályokban tanított? Heti óraszám Osztályfőnök 1 Sorszám összesen ennél az iskolán«! Egyéb iskolai elfoglaltsága 37 NYOLCAS TERÉZ tanár történelem, olasz 1 történelem: lf olasz: le, 2b, 2h, 21 14 Segélykönyvtár kezelője. 38 Dr. ÖRDÖG FERENC tanár ,,Az oktatásügy kiváló dolgozója''* magyar 8 7 magyar: 3g, 4a, 4d logika: 4a, 4d 18 3h 1964. június 1-től ig. h. :-9 Dr. ÖRDÖG FERENCNÉ DOMJAN JÜLIA tanár 8 5 1963. okt. 11-től 1964. május 28-ig szülési szabadságon 40 RUSSAY OLIVÉRNÉ WAGENHOFFER GABRIELLA tanár magyar, ének 5 3 magyar: 3e, 3f ének: la, lb, lc, ld, le, lf, lg, lh, lk üzemi kiséret: 3h 80 3f Értekezleti jegyző. Az iskolai énekkar vezetője. A zeneszertár őre. 41 SÁGI LÁSZLÓ tanár történelem 4 4 történelem: lh, 21, 3b, 3d, 3f, 4b, 4f üzemi kíséret: lb 29 42 SCHLARB BÉLA tanár biológia, kémia, földrajz 21 2 biológia: ld, 2ia, 2c, 2h, 2g, 2i kémia: 2g, 2h, 21, 2k földrajz: 21 mezőg. gyak.: 3e 34 21 Oktatófilm felelős 43 SCHLARB BÉLÁNÉ BALLÁ MÁRIA tanár matematika, fizika 7 7 1964. január 5-től szülési szabadságon * 44 SOROSI MIKLÓS tanár matematika, fizika 7 7 matematika: lh, lk, lz, 3b, 4g fizika: 4a, 4g 14 3b 45 SOÖS SÁNDOR tanár fizike, kémia 1 1 fizika: 2f, 2g, 2h, 21, 2k, 21, 3a kémia: la, lf, lg, lh, lz 32 la 46 SZALAY ISTVÁN tanár magyar, történelem 7 7 magyar: 2f, 3a, 4f történelem: 2f, 2g logika: 4f üzemi kiséret: 3a, 3b 33 3a Tanulószoba vezető. 47 t SZALAY ISTVANNÉ TÁNCSICS ANNA tanár magyar, történelem 7 7 magyar: lb, ld, lh, 2b, 2g üzemi kíséret: lh 28 lh Tanulószoba vezető. 48 SZÁNTÓ ZOLTÁN tanár testnevelés 10 9 testnevelés: lc, lg, lk, 2ei, 3a, 3dh, 3g, 4a, 4b, 4g üzemi kíséret: 4a 29 Sportkör vezető. A torna szertár őre. 12 A tanár neve, alkalmazásának minősége, szaktárgyai Szolgálati évek száma Mely tantárgyakat, mely osztályokban tanított? Heti óraszám Osztályfőnök Sorszám összesen ennél aa Iskolánál Egyéb iskolai elfoglaltsága 49 SZOMJAS ZSÓFIA tanár latin 2 2 latin: lf, 2f, 2k, 2e, 3e, 3f, 3h üzemi kíséret: 21 32 Az iskolai Vöröskereszt vezetője. 50 Dr. SZŰCS LÁSZLÓNÉ LÁSZLÓ GABRIELLA tanár magyar, orosz, német 2> 16 orosz: le, 3c, 3e német: 2d, 2e, 3c, 4b, 4d 28 3c Takarékossági felelős. 51 VARGA GÉZA tanár történelem, földrajz 8 7 1963. december 7-től 1964. június 12-ig betegszabadságon - 52 VÖRÖS MIKLOSNÉ VIRÁGOS JUDIT tanár magyar, történelem 1 magyar: la, lc, lf, 2a, 2d történelem: la, ld, le, li 28 le 53 ZSOLDOS FERENCNÉ NAGY EDIT tanár magyar, történelem 7 2 mbgyar: 2h történelem: 2b, 2c, 2h, 3g, 4c, 4d 54 NÉMETH ANDRÁS műhelyoktató technikus 6 6 gyak. foglalkozás: le, 2a, 2d, 2i, 2k 25 £5 BATÁRI LAJOS óraadó tanár angol 1 angol: lc t; 56 BICSAK ROZSA óraadó tanár magyar, történelem 1 logika-lélektan: 4c, 4e, 4g 5 57 FARKAS JANOSNÉ óraadó tanár biológia, földrajz 3 biológia: 21, 3f, 3g 8 58 NAGY EMII óraadó tanár matematika, kémia 4 matematika: 2i, 2k, 21 kémia: 21 ábr. geom.: 3a 14 59 NÉMETH ZSUZSANNA óraadó tanár biológia, kémia 10 kémia: lc, ld, le, 2a, ,2c 12 : t Tanműhelyi óraadók 1 CSERVAK ISTVÁN 1 nyomdász: 3g 5 2 FARKAS ISTVÁN 1 könyvkötő: lk 5 3 KARÁCSONY JÓZSEF 1 rádió műszerész: 11 5 4 NÉMETH GYÖRGY 1 géplakatos: 2a 5 5 PÁL SÁNDOR 1 autószerelő 5 6 SZOMMER JÓZSEF 1 géplakatos 5 13 Üzemi óraadók A tanár neve, alkalmazásának minősége, szaktárgyai Szolgálati Évek szánta Mely tantárgyakat, mely osztályokban tanított? Heti óraszám Osztályfőnök > Sorszám összesen ennél az iskolánál Egyéb iskolai elfoglaltsága 1 BENKÖ JÁNOS 1 asztalos: 2k 2 2 BENKÖ LASZLO 4 géplakatos: 4b 2 .1 CSORDÁS JÁNOS 1 cukrász 2 4 FELDE JÁNOS 4 motortekercselő: 4a 2 5 FLUMBORT JÖZSEF 1 cipész: lc 2 - 5 GAL JÓZSEF 4 kárpitos: lb asztalos: lb 2 2 7 HORVÁTH LASZLO 3 vegytisztítás: 2g, 3g 2 8 JUGOVICS LASZLO 1 férfiszabó; férfi fehérnemű készítő: lh 4 9 KOLONICS LAJOS 1 autószerelő: 4a 2 10 NÉMETH ZSIGMOND 2 autószerelő: 4a 2 11 PAPAI ISTVÁN 1 autószerelő: lk, 3a 4 12 POLGÁR KALMAN 1 fémipar: 2d 2 13 RAFFAI ISTVANNÉ 1 szakács 2 ■4 RUBANYI LASZLO 1 géplakatos 2 SIMON LASZLO 1 mezőg. gépész :*3Í> 2 16 SÍPOS GYULA 3 tejipar: 3g 2 14 Szolgálati é»et színia Mely tantárgyakat, mely osztályokban tanított Heti óraszám Osztályfőnök Sorszám A tanár neve, alkalmazásának minősége, szaktárgyai összesen ennél az iskolánál Egyéb iskolai í elfoglaltsága • 17 SZŐKE JÁNOS 1 géplakatos: 4a 2 18 SZŰCS DEZSŐ 3 vegytisztítás: 2i, 3g , 2 19 VASS JÁNOS 2 férfiszabó, fehérnemű készítő: 2c 4 TÖRÖK FERENCNÉ MANKOVICS ERZSÉBET gondnok Irodai alkalmazottak: PICHLER ERZSÉBET adminisztrátor Technikai dolgozók: Kisegítő I.: Horváth János Kisegítő II.: Beke Mária Horváth Jánosné Róth Mária Szabó Jánosné Ádám Mária Szép Józsefné Büki Erzsébet Tóth Istvánné Kardos Júlia LELKO ATTILANÉ POLAIIBOLYA adminisztrátor A tanárok társadalmi munkája Alexander József: Az MSZMP gimnáziumi alapszerv vezetőségi tagja. Az iskolai szakszervezeti bizottság elnöke. A munkásőrség tagja. A Szovjet—Magyar Baráti Társaság városi elnökségének tagja. Baj István: A Hazafias Népfront aktívája. Balogh György: A Városi Kézilabda Szövetség elnökhelyettese. Bálint Ferenc: A KISZ Városi Bizottság tagja, az instruktori hálózat vezetője. MSZMP tag. Bálint Ferencné: MSZMP tag, pártbizalmi. Béli József: A TIT előadója. Biskopics Márton: A Hazafias Népfront aktívája, dr. Bittera Zoltánné: A TIT előadója, a Városi Nőtanács idegen nyelvi fordítója. Boros Antal: A TIT előadója. Cseke Ferenc: A KISZ agit. prop. munkatársa. Csernay László: MSZMP tag. Dávidovics Sándor: TIT előadó, a Városi Tanács V. B. Társadalmi munkát szervező csúcsbizottság tagja. I Debreczeni Attiláné: Az MSZMP gimnáziumi alapszervezet titkára, MSZMP oktatási felelős, a KISZ Megyei Bizottság tagja, a KISZ Városi V. B. tagja, a Nőtanács aktívája, a Megyei Pályaválasztási Tanács tagja. dr. Fekete Ivánné: A Kilián testnevelési mozgalom szervezője, Városi edző testnev. tag. Gulyás Mihály: A TIT városi szervezetének elnökségi tagja, TIT előadó, Népi ellenőr. Harkány László: A TIT előadója, a Hazafias Népfront aktívája. Harmath Mária: MSZMP tag, a városi Nőtanács aktívája. Horváth Béla: TIT előadó, a Városi Polgári Légó Védelmi szolgálat parancsnoka. 4 dr. Iváncsits Jánosné: A TIT tagja. Kerecsényi Erzsébet: A TIT tagja. Kökényes Zoltánné: MSZMP tag. Makai András: MSZMP tag, pártbizottsági instruktor. Márkus Ferenc: A TIT előadója. Morvay_ Gyula: MSZMP tag, Ideológiai szeminárium vezetője, üzemi nyelvtanfolyam vezető. Mosonyi Éva: A KISZ agit. prop. munkatársa. Navracsics Ilona: A TIT tagja, a városi Nőtanács aktívája. Németh András: A Hazafias Népfront aktívája. Németh János: MSZMP tag, pártbizalmi. dr. Ördög Ferenc: MSZMP tag, Városi KISZ Bizottság tagja, TIT előadói A Magyar Nyelvtudományi Tásaság tagja. Schlarb Béla: Megyei JT. tag. Soós Sándor: TIT előadó. Sorosi Miklós: A városi sakkcsoport vezetője. Szántó Zoltán: A Városi Kosárlabda Szövetség elnöke, a Városi T. S. tagja. Szomjas Zsófia: A KISZ agit. prop. munkatársa. 16 Az iskolai KISZ szervezet mimkája Az 1963/64. tanévben az iskolai KISZ szervezetnek 1192 tagja volt. A tanulók 37 alapszervezetben dolgoztak, amelyet 9 tagú csúcsvezetőség irányított. A csúcsvezetőség tagjai voltak: Kosaras Csaba, a csúcsszervezet titkára, Magura Gizella szervező titkár, Kovács Ferenc kultúrfelelős, Nagy Sándor fizikai munka felelős, Hajas Teréz ISZM felelős, Bárándy Zsuzsanna tanulmányi felelős, Varjasi Annamária propagandista, Gáspár Zoltán gazdasági felelős, Solty Klára sportfelelős. Ez a vezetőség 1964. áprilisig képezte a csúcsbizottságot, s mivel sokan IV. osztályosok voltak, a tavasz folyamán újjá kellett választani a csúcsvezetőséget. A jelenlegi vezetőség az alábbi tagokból áll: Muszaties László titkár, Radics Anna szervező titkár, Balázsovits Lajos kultúrfelelős, Bárándy Zsuzsanna tanulmányi felelős, Károlyi Teréz ISZM felelős, Váry László propagandista, Nagy Sándor fizikai munka-felelős, Benkő Eszter sportfelelős és Békési Mária gazdasági felelős. A KISZ szervezetnek az év folyamán az alábbi feladatai voltak: a) Az Ifjúság a szocializmusért mozgalom követelményeinek teljesítése. b) Az intézet oktató-nevelőmunkáiának segítése. c) Felkészülés a KISZ II. kongresszusára. Mind a csúcsveztőség, mind az alapszervezetek munkájukat munkaterv alapján végezték, amelynek elkészítéséhez a megyei és városi KISZ Bizottság, a nyári vezetőképző táborok határozatai és az intézet munkaterve adtak segítséget- Az „Ifjúság a szocializmusért" mozgalom első követelménye a tanulás. Mivel iskolai alapszervezetek munkájáról van szó, a feladat teljesítése kétirányú. Egyrészt a tanulmányi munka — ennek eredményét segített emelni a tanulmányi felelősök által szervezett rendszeres korrepetálás —, másrészt politikai oktatásban való részvétel, amely változatos módokon történt, pl. KISZ akadémia, Ifjúsági akadémia, esztétikai előadássorozat, ateista kör stb. formájában. A társadalmi munka végzésében az alapszervezetek kiemelkedő eredményeket értek el. 386 ezer forint értékű volt a tanév folyamán végzett munka pénzértéke, a nyár folyamán pedig 136 fiútanuló az őrségi talajjavítási munkálatokon dolgozott, 150 leánytanuló a gógánfai, 40 leánytanuló pedig a balatonbogiári állami gazdaságban gyümölcsöt szedett. Az alapszervezetek kultúr csoportjai az egész tanév folyamán rendszeresen adtak segítséget a városi ünnepélyek lebonyolításához — öregek napján, veteránok ünnepségén, koszorúzási ünnepségeken, személyazonossági igazolványok kiosztásának ünnepségén, illetve készítették el műsorukat a klubdélutánokhoz. A tanév folyamán három alkalommal vettek részt szellemi vetélkedőn — városi rendezésen — és kb. 65 tanuló vett részt a „Ki miben tudós" verseny iskolai, városi és megyei fordulóin. A megyei fordulón Gerencsér Attila IV/A magyarból, és Sörlei Zsuzsanna IV/G o. tanuló matematikából ért el első helyezést, Sör lei Zsuzsanna a TV selejtezőjén is sikeresen szerepelt. 17 A tanév folyamán az alapszervezetek kosár-, kézi- és röplabdában barátságos mérkőzéseket játszottak és számos túrát tettek a városban és környéken. Az alapszervezetek szoros kapcsolatot tartottak fenn a városi úttörő csapatokkal, kilenc rajvezetőt biztosítottak a városi, 51 rajvezetőt pedig a községi úttörő csapatok részére. Megfelelő volt a kapcsolat a többi középiskolás KISZ szervezettel is. A téli és nyári vezetőképző táborokban egészséges versenyszellem és megfelelő baráti kapcsolat alakult ki közöttük, és az évi munkát a kölcsönös segítés jellemezte. Az intézet KISZ szervezete minden évben, ünnepélyes körülmények között vette fel a Rozgonyi utcai iskola VIII. osztályos tanulóit gimnáziumi KISZ szervezetekbe. Ez év május havában ünnepi taggyűlések keretében szintén megtörtént felvételük, s a felvett tagokból a kiemelkedő úttörő munkát végzettek, már a nyár folyamán KISZ vezetőképző táborba mentek. A pedagógus pályára készülő fiatalokkal az év folyamán a KISZ vezetőség több alkalommal klubdélután keretében elbeszélgetett ¿s javaslatára a most érettségizett tanulók közül 25-öt KISZ megbízólevélre javasolt. A megbízó leveleket a tanévzáró ünnepélyen kapták meg a tanulók. Az intézet KISZ szervezetének jó volt a kapcsolata az intézet pártszervezetével, valamint a városi és megyei KISZ bizottságokkal. Félévenként a párt taggyűlésein számot kellett adni a vezetőségnek a KISZ munkáról, ugyanakkor segítséget is lehetett kérni a fő-, illetve részfeladatok elvégzéséhez. Mivel a nagy létszámú alapszevezetek száma is nagy volt, a tanév elején létre kellett hozni az évfolyam vezetőséget. Minden évfolyamot egy tanár patronált, akik közül egy a KISZ megyei bizottságnak, kettő pedig a városi bizottságnak, illetve a VB-nek tagja volt. A városi ifjúságvédelmi bizottság felhívására megalakult 10 fővel a városi KISZ bizottság-keretén belül működő Ifjúgárda. Az ez év őszén tartandó KISZ II. kongresszusra az iskola vezetőségével és pártszervezetével, valamint a KISZ városi bizottsággal megbeszélve, a „Szocialista osztály" cím elnyerésére versenyfelhívást tett közzé a csúcsvezetőség, amelyben nemcsak a városi, hanem a megyei középiskolák alapszervezetei is bekapcsolódhattak. A felhívást a „Zalai Hírlap" is közölte. A versenyfelhívás eredményeként már a következő napokban érkezett a többi iskoláktól értesítés a versenyben való részvételről, sőt módosító javaslatokkal is éltek az alapszervezetek. 18 Kulturális élet Iskolánk tanári testülete nemcsak a tanulók oktatását és szocialista szellemű nevelését tekintette feladatának, hanem mint korábban, a jelen tanévben is arra törekedett, hogy a gondjaira bízott ifjúságot minél szélesebbkörű általános műveltséghez juttassa. A tanulóifjúság kulturális életének irányítására Harkány László, Kerecsényi Erzsébet, dr. Iváncsits Ja-nosné és dr. Ördög Ferenc tanárok kaptak megbízást. Az ő feladatuk volt, hogy az iskola tehetséges és az előadó művészetek iránt különösképpen édeklődő tanulóinak közreműködésével megrendezzék az iskolai ünnepélyeket, megfelelő műsorszámokkal lássák el a város hozzánk forduló társadalmi szerveit, és a művészi szép szolgálatára és egyre teljesebb, bensőségesebb élvezetére neveljék a szereplőket és ifjúságunk minél szélesebb rétegeit. A tanulóifjúság zenei műveltségének fejlesztése érdekében mindjárt a tanév elején megkezdte munkáját iskolánk 80 tagú ének-, valamint 25 tagú zenekara, amelyek már az előző években is szép sikereket arattak Russay Olivérné, ill. Szalay Sándor zeneiskolai tanár vezetésével. A jó szavalók és előadók kiválogatása céljából ugyanekkor az első osztályosok számára szavalóversenyt rendeztünk, amelynek győzteseit könyvjutalomban részesítettünk. Az első helyezett Molnár Csilla I/I. osztályú tanuló lett József A. Kései sirató c. költeményének, a második Márkus László I/C. Hamlet monológjának igen intelligens előadásával, a harmadik helyet pedig holtversenyben Vers Éva I/F, Sárszegi Mária I/C és Balogh Mária I/B o. t. "zerezték meg. A felsorolt kultúrcsoportok tagjai rendszeres hetenkénti összejöveteleken készültek szerepléseikre, s a következő iskolánkívüli rendezvénye ken és kulturális megmozdulásokon vettek részt: Október 20-án a Fegyveres Erők Klubjában rendezett névadó ünnepségen iskolánk zenekara Mozart Divertimentójának I—II. tételét adta elő. A tanév folyamán még két alkalommal Szerepelt zenekarunk ugyanitt névadó ünnepségen, s december 15-én Sugár Bölcsődal, mácius 29-én pedig Sugár Hat kis darab c. művét játszotta a kis újszülöttek, valamint a boldog szülők és egybegyűlt vendégek köszöntésére. Október 24-én Lazsi^akon, az ,.öregek napja" alkalmából rendezett megemlékezésen Solty Klára IV/C o. t. üdvözölte a Szociális Otthon gon-dozottait, Vigh Ilona IV/C o. t. Weöres Sándor Öregek című költeményét szavalta, majd az ajándékcsomagok átadása után Benkő Magda IV/C o. t. Kosztolányi Dezső Nagyanyó c. versét adta elő. November 6-án este a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 46. évfordulója alkalmából a Hevesi Sándor Művelődési Házban rendezett ünnepi nagygyűlés műsorán tanulóink közül Vári László IIK. Balázsovits Lajos III/H és Berkes Sarolta IV/C oszt. tanulók B. Brecht: Carar asszony puskái-c egyfelvonásosában alakítottak egy-egy szerepet. November 19-én, a KMP megalakulásának 46. évfordulóján az Erkel Ferenc Kultúrotthonban tartott városi ünnepélyen Husz Mariann IV/E. o. t. Majakovszkij Beszélgetés Lenin elvtárssal c. költeményét szavalta. December 17-én a TIT irodalmi szakosztályának összejövetelén iskolánk tanárának, Márkus Ferencnek „Az antik dráma" c. előadásával kapcsolatban a Művelődési Ház irodalmi színpadának együttesében Balázso- 19 vits Lajos III/H és Vári László II/K oszt. tanulók Sophokles Oidipus király és Antigoné c. tragédiáiból, valamint Plautus A hetvenkedő katona c. vígjátékából mutattak be néhány részletet megérdemelt sikerrel. Január 27-én szintén a TIT irodalmi szakosztályának ülésén dr. Pillér Ernő H. Heine költészetéről szóló előadásának kísérő műsorában Vári László II/K o. t. a nagy haladó költő 1849 októberében c. költeményét szavalta- Február 21-én Márkus Ferenc tanár ugyancsak a TIT irodalmi klubjában tartott „A francia klasszikus dráma" c. előadásának illusztrálására Balázsovits Lajos és Vári László Racine Phaedra c. tragédiájából mutattak be — a Művelődési Ház fent említett irodalmi színpadának tagjaival — több részletet. Március 6-án a Nemzetközi Nőnap alkalmából rendezett városi ünnepségen Balázsovits Lajos III/H o. t. Weöres Sándor Anyámnak c. költeményét szavalta, Vers Éva I/F o. t. pediig Szirmay Luci dala és Huszka Rózsám c. dalait énekelte Ivánkovits Ferencné zeneiskolai tanár kíséretével. • i '' : Március 12-én tartották Zalaegerszegen a Szakszervezetek Munkásotthonának Klubjában a középiskolák III. és IV. oszt. tanulói számára az országos középiskolai orosz nyelvű társalgási és szép kiejtési verseny megyei döntőjét a Megyei Tanács Művelődési Osztály, a KISZ és az MSZBT rendezésében. A versenyen iskolánkból hat tanuló veti részt, s Grabant Mária IV/C o. t. második. Gerencsér Attila IV/A o. t. pedig hatodik helyezést ért el. Mindketten értékes tárgyjutalomban részesültek. Március 14-én a 16 évesek személyi igazolványának átadása és a fiatalok bálja alkalmából a Hevesi Sándor Művelődési Házban rendezett ünnepség kísérő műsorán iskolánkból a következő tanulók szereDeltek: Bartha Miklós TI''K Beethoven Menuette-jét. Ivánkovits Ágnes II/L Chopin Keringőiét játszották zongorán, Vers Éva I/F Schubert Három a kislány c. operettjéből énekelt egy dalt. Vári László II/K és Balázsovits Laios III/H nedig Király Dezső A kisegítő c. vidám jelenetét adták elő a jelenlevők hangos derültsége közepette. Március 20-án a Tanácsköztársaság 45. évfordulóiának előestéjén a katonai szol sálaiból kilépő veteránok számára a Művelődési Házban rendezett bűcsúünnepélyen Husz Mariann IV/A o. t. Petőfi A vén zászlótartó c. költeményét szavalta. Március 21-én iskolánknak a zenekar tagjaiból alakult'' vonósnégyese (Péter Katalin IV/E, Németh József III/H, Milovits Éva II/F és Bittera Zoltán I/I o. tanulók) a Városi Zeneiskola növendékhangversenyén Sugár Négy kis darab c. kvartettjét adta elő. Április 11-én a nagy proletárköltő, József Attila születésnapjára rendszeresített „költészet napja" első megünneplése alkalmából a Hevesi Sándor Művelődési Házban rendezett szép ünnepségen jó szavalóink a következő költemények előadásával működtek közre: Berkes Sarolta IV/C o. t. József A. Thomas Mann üdvözlése, Radnóti M. Erőltetett menet és Váci Mihály Mindenütt otthon c., Husz Mariann IV/E o. t. József A. Anyám, Szabó Lőrinc Lóci óriás lesz és Titkos követelés c., Vári László II/K o. t. József A. Mondd, mit érlel és Radnóti Nem tudhatom c., Balázsovits Lajos III/H o. tanuló pedig Illyés Gyula Szekszárd felé, Váci Mihály Kelet felől és Simon István Kettős ecetfa c. költeményeit szavalták. 20 Május 1-én a Helyőrségi Kulturális Seregszemlén iskolánknak a Gábor Áron laktanya 3. ütegével kulturális kapcsolatot tartó II/F osztályából Schiller Katalin, Pintér Ágota és Varga Emma György László Citeraszo c. mai témájú egyfelvonásosát adták elő az üteg színjátszóival az osztály KISZ-titkára édesapjának, Altai Józsefnek rendezésében. Szereplésüket a bíráló bizottság aranyéremmel jutalmazta. Az osztály legügyesebb táncosai (Bálint Ilona, Milovits Éva, Nagy Magdolna, Németh Margit, Röszler Katalin, Szekszárdi Gizella, Vigh Éva és Zömbik Györgyi) ugyanekkor a Karcsai páros és Debreceni leány tánc nevű népi táncokat mutatták be nagy sikerrel. Miindkét számot megismételték május 6-án a Fegyveres Erők Klubjában, amelynek vetélkedőjén ezüstérmet nyertek, majd bemutató előadást tartottak Zalakaroson is. Május 2-án a KISZ Városi Bizottsága által rendezett Anyák Napja ünnepségen Vers Éva I/F Ljepin Van a Volga mentén c. dalt, Balázsovits Lajos III/H o. t. pedig Weöres Sándor Termő ékes ág c. költeményét szavalta az összegyűlt édesanyák köszöntésére és gyönyörködtetésére. Május 8-án a második világháború Európában való befejeződésének 19. évfordulója és a leszerelési hónap alkalmából a Művelődési Házban rendezett Béke nagygyűlés kísérő műsorán Vári László II/K o. t. Szamuil Marsak A béke őrségén c. művéből adott elő egy részletet. Tanulóink utolsó iskolán kívüli szereplése május 13-án volt, amikor'' a Városi Zeneiskolának a Bp. Fővárosi Zeneiskola növendékeivel rendezett cserehangversenyén iskolánk zenekara Haydn Menuette és Sugár Hat kis darab c. művét játszotta. Mint a jelen fejezetben és a tanév történetében felsorolt szereplések mutatják, iskolánk az idén is bőséges alkalmat nyújtott tanulóinak képességeik kibontakoztatására, s tehetségének és felkészültségének a különféle iskolai és városi ünnepélyeken és rendezvényeken való sokoldalú bemutatására. Reméljük, hogy a jövő tanévben még több tehetséges tanulónkat sikerül bekapcsolnunk a kulturális munkába, hogy ezáltal önmaguknak, tanulótársaiknak, hozzátartozóiknak és iskolájuknak minél több örömöt, szellemi gyönyörűséget és megbecsülést szerezzenek. 21 Gyakorlati foglalkozás Az új oktatási forma a gyakorlati előképzés, vagy népszerű nevén 5+1-es oktatás már az előző tanévben feljutott a IV. osztályig, de még nem volt olyan általános, mint az idén. A folyó tanévben intézetünknek 37 osztálya volt. Ezek közül az egyik osztály már szakközépiskolaként indult, tehát a IV. osztály elvégzése után az érettségi bizonyítvánnyal együtt szakmunkás oklevelet is ad a sikerrel végzett tanulóknak. A IV/G osztály heti két órában elektrotechnikai gyakorlatokat végzett. A IV/C és a IV/D osztály nem részesült gyakorlati oktatásban. A többi osztály viszont, vagyis 33 osztály 51 csoportban gyakorlati előképzésben vett részt. Ezek közül saját műhelyeinkben foglalkozott részben törzstag, részben meghívott óraadó szakoktatók irányítása mellett 12 csoport, ipari üzemekben nyerté az elméleti és gyakorlati előképzést 21 csoport, és mezőgazdasági üzemekben foglalkozott 18 csoport. Az egész tanulólétszámnak 95,3 százaléka vett részt valamilyen formában a gyakorlati foglalkozásokban. Az 5-)-l-es oktatásban résztvevő osztályok a szakma megjelölésével: Az l/A osztály fiútanulói saját műhelyünkben autószerelő szakmát, leánytanulói pedig részben a szakács, részben a cukrász mesterséget tanu1-ták a Szálloda- és Vendéglátóipari Vállalat üzemeiben. Az I/B osztály tanulói fele részben a bútorasztalos, fele részben a kárpitos szakmát tanulták a Bútor- és Faipari Vállalat Üzemében. Az I/C osztály fele saját műhelyünkben géplakatos, másik fele pedig cipész szakmát tanult a Cipészipari KTSZ műhelyeiben. Az I/D és az I/F gyümölcstermeléssel és faiskolakezeléssel foglalkozott a Vörös Csillag TSZ gazdaságában. Az I/E és I/G zöldségtermesztéssel foglalkozott a Sáska-Petőfi TSZ gazdaságában. A I/H osztály fele géplakatos szakmát tanult saját műhelyünkben, a leánytanulók egyik csoportja férfiszabó szakmát tanult a Szabó KTSZ, másik csoportja pedig fehérneművarrást a Fehérnemű KTSZ tanműhelyében. Az I/I osztály saját műhelyünkben a rádióműszerész szakmát tanulta. Az I/K osztály leánytanulói saját műhelyünkben a könyvkötő szakmát, fiútanulói pedig az autószerelő szakmát tanulták a 22-es AKÖV műhelyében. A II/A osztály saját műhelyünkben a géplakatos szakmát gyakorolta. A II/B és a II/H zöldségtermesztést tanult a Sáska-Petőfi, a II/E, II/F és II/G gyümölcskertészetet tanult a Vörös Csillag gazdaságában. 22 A II/C osztály fiútanulói saját műhelyünkben géplakatos, leánytanu-ióinak egyik csoportja férfiszabó szakmát tanult a Szabó KTSZ, másik csoportja pedig fehérnemű szakmát a Fehérnemű KTSZ tanműhelyében. A II/D osztály fiiútanulói saját műhelyünkben géplakatos szakmát, leánytanulói pedig esernyővázkészítést tanultak a Vasipari Vállalat üzemében. A II/L osztály tanulói dísznövényápolással és kertépítéssel foglalkoz-leánytanulói pedig vegytisztítást és kelmefestést tanultak a Szolgáltatóipari Vállalat üzemében. A II/''K osztály egyik csoportja saját műhelyünkben géplakatos szakmát, másik fele pedig asztalos szakmát tanult az Építőipari Vállalat asztalos üzemiben. A II/L osztály tanulói dísznövényápolással és kertépítéssel foglalkoztak a Városgazdálkodási Vállalat üzemében. A III/A osztály egyik csoportja saját műhelyünkben géplakatos szakmát, másik csoportja autószerelő szakmát tanult a 22-es AKÜV műhelyeiben. A III/B osztály mezőgazdasági gépszereléssel és javítással foglalkozott a Palini Gépállomás műhelyeiben. A III/C és III/D osztály zöldségtermesztést tanult a Sáska-Petőfi TSZ gazdaságában. '' A III/E és III F osztály gyümölcskertészettel foglalkozott a Vörös Csillag kertészetében. A III/G osztály egy része saját műhelyünkben a betűszedő szakmát, másik csoportja a tejipari szakmát tanulta a Tejipari Vállalatnál, harmadik csoportja pedig a vegytisztító és kelmefestő szakmát tanulta a Szolgáltatóipari Vállalat műhelyeiben, A III/H osztály dísznövénykertészetet tanult a Városgazdálkodási Vállalatnál. A IV/A osztály egyik csoportja géplakatos szakmát tanult a Vasipari Vállalatnál, másik csoportja az autószerelő szakmát tanulta az Autószervi;: műhelyeiben, harmadik csoportja motortekercseléssel foglalkozott, negye- -dik csoportja motorkerékpárszerelést és javítást tanult, az utóbbi két csoport a Finommechanikai Vállalatnál. A IV/''B osztály géplakatos szakmát tanult a Dunántúli Kőolajipari Gépgyár lakatos üzemében. A III/E és III/F osztály gyümölcskertészettel foglalkozott a Vörös Csillag gazdaságában. A negyedik osztályt végzettek közül sikeres szakmai minősítő vizsgát tett 29 tanuló. Sportélet A sport mindig csak az emberi életritmus egyike és a fő feladata az élethivatás ellátása, az emberi méltóság betöltésére való felkészülést szolgálja. így van ez az iskolai sport vonatkozásában is. Az iskolai elfoglaltsá- 23 gok egyike a testnevelési óra, vagy a sportköri foglalkozás. Jelentősége és szerepe, ha a többivel való összefüggésben nézzük, egyáltalán nem kevés A ma emberének méginkább mint eddig, szüksége van az ész, állóképesség, küzdőképesség és akarat együttes munkájára a kívánt eredményhez. Tanulóink komolyan vették a sporttal való foglalkozást. A testnevelési órák életük fontos tartozékai lettek, melyekre szívesen jöttek szórakozva tanulni és játékosan küzdeni. Sportkör Tanárelnök: dr. Fekete Ivánné. Ifjúsági elnök: Benkő Eszter II/L. Helyettes elnök: Kovács Ferenc II/G. Szervező titkár: Gyergyói Annamária IV/F. Szertáros: Krug Zsuzsanna III/E. Gazdasági felelős: Zalán Gyöngyi II/G. Működő szakosztályaink: Kosárlabdás leányaink a városi bajnokságban egy ifjúsági és egy serdülő csapattal szerepeltek, és a középiskolások között mindkét csapat első helyezést ért el. Fiú kosarasaink is két csapatot indítottak. Résztvettünk a megyebajnokságon is. A leányok 8 induló közt a második helyen, a fiúk 10 csapat között a hetedik helyen végeztek. A leányok az Országos Középiskolai Kupa küzdelemben is résztvettek. Az ország legjobb 8 csapata közé jutottak. Iskolánk legjobb kosarasai: Gyergyói Annamária IV/F, Hág-ner Katalin IV/E, Silló Aranka és Balogh Zsuzsanna IV/C, Germán Zsuzsa és Krug Zsuzsa III/E, Bárándi Zsuzsanna III/G és Paizs Gabriella II/L, valamint Oparnicza Elemér, Éberling Dezső, Kovács Ferenc, Juhász Gábor IV/G osztályú tanulók. Tornászaink seregszemléje decemberben volt. A házi összetett egyéni versenyt Lázár Ágnes IV/G és Gyimesi Rózsa I/D .o tanulók nyerték. A csapatbajnokságot a II/L o. csapat (Horváth Márta, Mátéffy Klára, Jelinek Klára) nyerte meg. Második helyezett a IV/G o. csapata volt. A megyei középiskolai tornaversenyen a fiúk csapata első helyezést ért el, hazahozva a vándor ser leget. A csapat tagjai: Németh Imre II/A, Soós Mihály II/C, Szerdahelyi Sándor III/G, Kisjós István I/A, Barta János I/C, Hegdüs Szabolcs I/C o. tanulók. A leányok csapata: Lázár A., Ritter J., Jelinek K., Mátéffy K., Rábaközi E. — harmadik helyezettek lettek. Kosárlabda szakosztályunk a női járási bajnokságon első helyet ért el vereség nélkül. Tartalékcsapatunk a második helyezett lett. A Középiskolai Kupa mérkőzéssorozaton mint kezdőcsapat, nagyon szépen szerepeltek. A tavaszi versenyidényben a csapat minden mérkőzését fölényesen megnyerte, és a tavaszi forduló bajnoka lett. A csapatban csak I. és II. osztálybeli tanulók játszanak. A kiemelkedők: Gaál Jolán II/H, Tóth Erzsébet II/H, Radics Mária és Radics Anna II/L, Varró Ágnes II/H, Baj Gizella és Szabó Valéria II/I, Balczár Edit II/C, Takács Mária és Léber Katalin I/''D és Gábor Erzsébet l/G o. tanulók. 24 Atlétáink a megyebajnokság B) kategóriájában indultak. Első helyezést értek el: Szányi Gábor IV/B 400 méteren, Kiss László IV/''G 100 méteren, a 4Xl00-as váltó Fáczán, Siti, Bittera és Szányi, a 4X100 méteres váltó Bittera, Tóth, Kiss, Szányi. Gerelyhajításban Siti Ferenc. A pécsi Országos Középiskolai atlétikai bajnokságon Szányi Gábor és Kiss László indultak. Sakk szakosztályunk megrendezte a házibajnokságot. Az első három helyezett Liess István III/D, Rezsek Győző I/K és Németh Gyula a városi bajnokságon is résztvett. A természetjáró szakosztályunk a tavaszi tájékozódási versenyen első helyezést ért el. A megyei természetjáró szövetség versenyen az összesített eredmények alapján második helyezettek lettünk. Májusi évvégi zárótúránkat a Balaton-menti hegyekben tartottuk meg. 25 Szakkörök Intézetünk e bben a tanévben a Megyei Művelődési Osztály engedélye alapján a sportkörön és turisztikai körön kívül a következő szakkörök működtek: Magyar irodalmi önképzőkör, történelmi, matematikai, - fizikai, biológiai, kémiai, orosz nyelvi, kezdő és haladó rádió és csillagászati szakkör. A sport-, illetőleg turisztikai szakkörben folyó munkát és annak eredményeit évkönyvünk más helyén ismertettük, a többi szakkörből pedig az alábbiakban számolunk be. Magyar irodalmi önképzőkör: Az Ady Endre magyar irodalmi önképzőkör Kerecsényi Erzsébet tanráelnök vezetésével működött. Az 53 főnyi tagság az alakuló ülésen diákelnökké Gerencsér Attila IV/A o., jegyzővé Péter Katalin IV/E, titkárrá pedig Husz Marianna IV/E osztálvos tanulókat választották. Az üléseket kéthetenként tartották az alapszabályokban meghatározott formák szerint. Az önkéozőkör a jelen tanévben is az irodalmi műveltség emelését, a magyar- és világirodalom klasszikusainak behatóbb megismertetését tekintette fő feladtának. Lehetőséget nvújtott a tagok önálló műveinek bemutatására is. Élénk figyelemmel kísérte a tagság azonkívül naoiaink imdaimi életét, rendszeresen ismertették a ..Kortárs", a ..Naffwjláfj" és az ..Űi írsá" havi számait, s megemlékeztek a tanévvel kapcsolatos irodalmi évfordulókról és jubileumokról. Történelmi szakkör: Vezető tanár Debreczeni Attila né igazgatóhelyettes, ifjúsági elnök Marton Tibor III/H osztályos tanuló volt. A tagok száma: 21. A szakkör célja egy-egy jelentősebb történelmi korszak behatóbb vizsgálata, valamint a történelmi tényanyag elmélyítését elősegítő és a meglevő ismereteket megszilárdító előadások tartása. Az év folyamán a tagok több alkalommal tartottak előadásokat, amit a tagság megvitatott. A szakköri tagok egy része a nyár folyamán Csehszlovákiába tesz tanulmányi kirándulást. Matematikai szakkör: Vezető tanár Sorosi Miklós. A szakköri foglalkozásokon az egyetemi felvételi vizsgán szereplő témakörök anyagával, és a középiskolai anyagon túlmenő ismeretek feldolgozásával foglalkozott a tagság. A szakköri üléseken 20 tag vett részt rendszeresen, a III. és a IV. osztályok tanulói. A szakköri foglalkozásokról Devecz Ferenc vezetett állandó naplót. 26 Fizikai szakkör: Navracsics Ilona tanár vezetésével 15 állandó taggal működött. A foglalkozások kéthetenként kétórás foglalkozásokkal történtek. A szakköri összejöveteleken a tagok feladatmegoldásokkal foglalkoztak, valmint gondolkodtató kérdések megoldásával. Ambrus Angéla IV/E oztályos tanuló Galilei életéről és munkásságáról, Hegedűs Csaba TV/G osztályos tanuló az erőtestek szemléletes ábrázolásáról tartottak előadást. A szakkör tagjai üzemlátogatáson vettek részt, a Dunántúli Kőolajipari Gépgyárban. A biológiai szakkör vezető tanára Németh Jánosné volt. A szakköri tagok a rájuk bízott munkát lelkiismeretesen végezték. A szakkör tagjai a III. és IV. osztályokból kerültek ki. A szakköri'' foglalkozások célja és feladata: a) az érettségi vizsgára való előkészítés; b) a biológiai ismeretek elmélyítése; c) az iskolai szertár fejlesztése és ezáltal az oktató munka elősegítése — szemléltető anyagok, képek készítése volt. A Kémiai szakkör Horváth Béla igazgató-helyettes irányításával, 16 taggal működött. A szakkör munkájába a folyó tanévben bekapcsolódó tanulók előbb a kísérletezés alapelemeivel, alapvetően fontos kísérletek összeállításával szerezték meg a kísérletezésben való jártasságot, a továbbiakban pedig a tananyaggal kapcsolatos kémiai ismeretek szélesebb alapokra való helyezése területén folyt a kezdőcsoport munkája. A már több év óta működő haladó szakköri tagok a komoly kémiai ismereteket és kísérletezési készséget kívánó területen végeztek szakköri munkát, így a mennyiségi, minőségi vegyelemzés, elektrokémia, modellkísérletek. A tanév utolsó harmadában mint új munkaterület, a kémiai érettségi vizsgára jelentkezett tanulók előkészítése folyt a szakkör keretén belül. Orosz szakkör: A szakkör vezető tanára Gyana Sándorné volt. A szakköri tagok száma: 21. A szakköri foglalkozások anyaga az első félévben^ az orosz és szovjet irodalom legnagyobbjainak életét és munkásságát elemzték a tagok, önálló előadások keretében. A második félévben különböző, a gyakorlati életben szükséges témákkal foglalkoztak. Ennek az volt a célja, hogy a tagok elsajátítsák azokat a kifejezéseket, amelyek a mindennapi életben fontosak és fejlőd^ jék a beszédkészségük. 27 A szakköri foglalkozások során történt a felkészülés a Zalaegerszegen megtartott szépkiejtési és társalgási versenyre, ahol Grabant Mária IV./C és Gerencsér Attila TV/A osztályoa tanulók értek el szép eredményt. Rádiós szakkör (kezdő): Vezető tanár Baj István, a tagok száma 15. A szakkörnek hármas célkitűzése volt: a) A fizikával mint tantárggyal olyan koncentráció létesítése, amelynek során kölcsönös támogatásban részesíti egymást a szakkör és a szaktárgy. b) Olyan technikai gyakorlatok szerzése, melyeknek ismeretében mint amatőr rádiósok, képesek legyenek folytatni ismeretszerzésüket a haladó szakkörben. c) Olyan készülékek építése, amelyek felhasználhatók fizikai gyakorlati órákon. E feladatokból a szakkör főként azokat tudta megoldani, amelyek nem jártak anyagi igénnyel. A technikai gyakorlatot,-illetőleg az elemibb munkákon kívül megismerték a csatlakozások főbb típusainak elkészítését, tervezését, a csőalany használatát. Rádiós szakkör (haladó): A szakkör alacsony taglétszámának oka — 12 fő — a nagy érdeklődés ellenére az anyagi ellátottság viszonylag alacsony szintje. A rádiószakköri foglalkozások — különösen a félvezetőkkel való foglalkozás — rendkívül anyagigényes. A szakköri tagok mindegyike tranzisztoros vevőkészüléket épített a tanév során, melyeket azonban a jövő tanévi foglalkozásokhoz szét kell szedni. A tanulók munkája eredményes volt. A szakkör vezető tanára: Gulyás Mihály. A csillagászati szakkör vezetője: Gulyás Mihály tanár. A csillagász szakkör foglalkozásai nagy érdeklődésnek örvendtek. Az elméleti foglalkozás és a szabad szemmel történő megfigyelés azonban nem elégítette ki a tanulókat, ezért szükséges lenne egy megfelelő távcső beszerzése. 28 A nyilvános tanulók név- és érdemjegysorozata A magatartásnál: 5 példás, 4 jó, 3 kifogásolható, 2, tűrhető, 1 rossz. Az egyes tantárgyaknál: 5 jeles, 4 jó, 3 közepes, 2 elégséges, 1 elégtelen. , Az általános tanulmányi eredményt, a tanulmányi átlagot a tantárgyi érdemjegyek egy tizedesnyi pontossággal kiszámított középértékével adjuk meg. Az 5-ös átlagú tanulók nevét kövér betűkkel nyomtattuk. Az 1—2 tantárgyból elégtelenre minősített tanulók 2 hónap elteltével javító vizsgát tehetnek, a kettőnél több tantárgyból elégtelen tanulók csak az osztály ismétlésével folytathatjuk tanulmányaikat. I/A, koedukált, 5+1 Osztályfőnök: Soós Sándor 29 Magyar nyelv Szakma A tanuló neve Magatartás Magyar irod. Történelem Orosz Francia Matematika Biológia Kémia Földrajz Testnevelés Ének Elmélet Gyakorlat Ipari rajz Tanulmányi átlag Bankó László 4 2 2 2 2 2 2 2 2 2 3 4 2 3 2 2,3 Bek Margit 5 3 4 3 3 4 2 2 3 3 4 5 3 3 3 3,2 Bébecz Katalin 4 2 3 2 3 2 2 2 4 3 5 5 3 5 2 3,1 Csendes Etelka 5 5 5 5 5 3 4 3 4 3 5 5 5 5 5 4,4 5. Domina István 4 4 3 4 2 ,2 2 2 3 4 3 5 2 2 3 2,9 Ernszt József 4 2 3 3 1 1 1 2 2 3 2 4 3 3 2 1 Etelvári Anna 4 2 2 2 2 1 2 3 3 3 4 5 4 5 3 1 Farkas László 4 3 3 3 3 2 2 3 3 2 4 4 4 5 3 3,1 Gregor István 4 3 2 4 3 2 2 3 2 3 5 3 5 4 2 3,1 2,9 10. Grózner Lajos 4 2 3 2 2 2 2 4 3 4 4 3 3 4 3 Horváth Éva 5 4 4 5 4 3 3 4 5 4 5 5 5~ 5 4 4.3 Horváth Ilona 4 2 3 2 2 2 2 2 3 2 4 3 4 5 2 2,7 Horváth László 4 4 4 4 2 2 2 3 4 3 5 5 4 4 3 3,5 Jugovits Erzsébet 5 3 3 4 2 2 3 3 4 3 5 5 5 5 4 3,7 15. Kantó Mária 4 3 3 3 3 2 2 3 3 2 4 5 3 5 2 3,1 Kálovics Magdolna 4 3 3 2 3 3 2 2 2 2 2 3 4 5 2 2,7 Kisjós István 4 3 2 3 3 1 2 2 4 3 5 5 2 3 2 1 Koczfán Csaba 4 4 3 4 2 2 2 2 2 2 5 2 4 4 2 2,8 Kovács András 4 3 3 3 2 3 4 3 4 4 5 5 3 4 3 3,5 20. Kovács Margit 5 5 5 5 5 5 3 3 5 4 5 5 4 4 4 4,4 Kovács Zsuzsa 4 2 2 2 2 1 2 2 2 2 4 5 3 3 3 1 Luczi Rózsa 5- 3 3 3 3 3 2 3 3 4 3 5 4 5 4 3.4 Szakma w •cd ■o o ^ > 3 £ cd X 09 •1) a A tanuló neve El 03 S-l OS c u a 0) "53 c cd E S tüD cd N ''cd > 0) iá cd Tí o Cl anulmá átlag cd 00 cd >> M OS 52 CB -01 ti :0 N W o s-l CD g >0) <D cd o ÉS •01 ti 2 :o e r. 0) .M <li C Ej cd >> « s s EH o £ § 3 W fe H « 3 0 P-t—I H Martincsevits Ágnes 5 2 3 3 4 2 2 3 4 3 4 5 4 5 4 3,4 Mátay Attila 4 2 2 3 1 1 2 3 2 2 3 4 3 2 2 1 25. Mátés Erzsébet 4 2 3 3 3 2 2 2 3 3 3 5 4 5 2 3 Mikovics Éva 5 5 5 5 5 4 3 5 5 5 5 5 5 5 5 4,3 Nagy József 4 3 3 3 2 2 2 2 2 3 4 5 3 4 3 2,9 Nándori Zoltán 5 4 4 4 2 3 3 3 3 4 4 5 3 3 5 3,6 Osvald Mária 4 3 3 2 3 2 2 2 2 3 4 4 4 5 3 3 30. Ott Mária 4 2 2 2 2 2 2 3 3 3 5 5 5 5 3 3,1 Poór Mária 4 3 3 3 2 2 2 2 2 2 5 5 5 5 4 3,2 Radics Magdolna 5 3 4 3 4 3 2 2 3 3 3 5 2 3 3 3,1 Salamon Zsuzsa 4 3 2 2 2 1 2 2 2 4 5 4 3 5 2 1 Sipos Gyula 5 4 4 4 3 3 2 3 3 4 5 4 5 5 3 3,7 35. Sneff Mária 5 5 4 5 4 3 2 4 4 4 3 5 5 5 3 4 Solymos Mária 5 5 5 5 5 4 4 5 5 5 fm 5 5 5 5 4,8 Sólyomvári László 3 3 3 3 3 3 2 2 3 3 4 5 3 4 3 3,1 Szépligeti Margit 4 3 3 3 2 2 2 2 2 2 3 5 5 5 3 3 Tóth Zsuzsa 4 3 3 3 3 2 2 2 2 3 2 4 4 5 4 3 40. Vigh Mária 5 4 4 4 4 3 2 3 4 4 5 5 5 5 4 A ~X Vizy Piroska 4 3 3 2 2 1 2 2 3 2 4 4 4 5 2 1 Vörös Mária 4 3 3 3 2 1 2 2 3 2 5 5 4 5 3 1 Osztályátlag 2,9 Kimaradt: Gigler Alajos, Husz Elemér, Tamás Júlia összesen: 45 tanuló 30 I/B. koedukált, 5+1 Osztályfőnök: Davidovics Sándor Magyar nyelv Szakma A tanuló neve Magatartás Magyar irod. Történelem Orosz Német Matematika Biológia Kémia Földrajz Testnevelés Ének Elmélet Gyakorlat Ipari rajz Tanulmányi átlag Balogh Márta 5 5 4 4 4 4 4 5 4 4 5 5 5 5 5 4,5 Csapó Rózsa 4 2 2 2 1 2 1 3 1 2 5 4 4 3 3 1 Farkas Imre 4 2 2 3 2 2 2 2 3 3 3 4 4 4 4 2.9 Ferencz Béla 4 2 2 3 2 2 2 2 3 2 3 5 4 4 2 2,7 5. Gács László 4 2 4 2 3 3 2 2 2 3 4 4 4 4 5 3,1 Gudlin Anna 4 2 2 2 3 2 2 2 3 3fm 4 4 3 4 2,8 Havasi Tibor 4 2 2 2 3 2 2 3 2 3 fm 4 4 fm 3 2,7 Horváth Ferenc 4 2 3 2 2 2 2 2 2 3 3 3 5 4 3 2,7 Horváth Hedvig 2 1 2 3 2 2 2 2 3 2 4 3 4 3 1 1 10. Horváth József 5 4 5 4 4 4 3 3 3 4 4 5 4 4 5 4 Horváth Margit 5 3 4 3 4 4 4 4 4 4 4 4 4 3 5 3.9 Keglovics Tibor 5 2 2 3 3 3 3 2 4 3 3 4 4 4 3 3,1 Kele István 4 2 2 2 2 2 1 2 2 2 4 4 3 3 2 1 Kém István 4 3 2 4 3 2 2 2 2 2 fm 4 4 3 3 2.8 15. Kiss Ilona 4 3 3 2 2 2 1 2 1 3 3 4 3 3 3 1 Kiss Márta 4 2 2 2 2 2 2 2 2 3 2 3 4 3 3 2,4 Königsberger Béla 4 2 1 2 3 2 2 2 2 2 3 3 4 4 2 1 Liplin Mária 5 4 4 5 5 4 4 4 4 5 3 5 5 5 5 4,4 Mezővári József 4 3 2 3 2 3 3 3 3 3 4 3 4 4 4 3,1 20. Mlinarics József 5 3 3 4 5 4 3 4 3 4 4 4 4 4 3 3,7 Monok Zoltán 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 Németh József 4 2 2 2 3 2 2 2 2 3 4 5 4 5 4 3 Nohl Julianna 4 3 3 2 3 3 1 2 1 2 2 3 4 4 2 1 Papp László 4 3 2 2 2 3 2 2 3 3 5 5 4 5 3 3.1 25. Papp Mária 4 2 3 2 3 2 2 2 2 3 5 5 4 3 3 2,9 Pál József 4 2 2 2 2 2 2 2 3 3 4 4 4 4 3 2,3 Pátkai István 4 2 2 3 2 2 2 2 2 2 3 4 4 4 3 2,6 Pávics Erzsébet 5 2 2 2 4 3 2 3 2 4 3 5 5 5 4 3.3 Pintér Margit 4 3 2 2 3 2 2 3 3 3 5 5 4 5 3 3.1 30. Pőcze István 5 3 4 3 4 3 3 3 4 4 4 5 4 4 4 3,7 Rácz Katalin 5 4 3 4 5 5 4 5 4 4 5 5 5 4 5 4,4 Soós Magdolna 4 2 2 3 2 2 1 1 2 3 2 3 3 3 2 1 Sumits Ferenc 4 2 2 2 3 2 2 2 3 3 4 5 4 5 2 2,9 Szabó Irén 5 3 3 3 4 3 3 4 3 4 4 4 4 4 4 3,6 35. Szegvári Miklós 4 4 3 5 5 4 4 5 5 5 4 5 5 4 3 4.4 Szmodics Mária 3 2 2 3 3 2 2 2 3 3 5 4 4 4 2 2.9 Török László 5 3 3 3 4 3 4 2 4 4 4 5 4 4 3 3,8 Osztályátlag: 2,9 összesen: 40 tanuló Kimaradt: Csizmadia József. Szláveez János, Szalay László 31 I/C. koedukált 5+1 Osztályfőnök: Boros Antal Kimaradt: Vér Pál 32 Osztályátlag: 3,4 összesen: 41 tanuló Magyar nyelv Szakma A tanuló neve Magatartás Magyar irod. Történelem Orosz angol Matematika Biológia Kémia Földrajz Testnevelés Ének Elmélet Gyakorlat Ipari rajz Tanulmányi átlag Andrasek Tibor 3 4 4 5 4 4 2 3 4 4 3 5 4 4 3 3.8 Antal Jenő 5 4 3 5 4 4 4 4 4 4 4 5 5 4 4 4,1 Barta János 5 5 5 5 5 5 4 5 5 5 5 5 5 5 5 4,2 Bálint Katalin 5 3 4 5 5 4 2 5 3 3 5 5 4 5 4 4,1 5. Benczik Margit 5 2 3 2 2 2 2 2 2 2 fm 5 4 4 4 2,8 Berta Mária 4 4 4 3 3 3 4 3 4 4 4 5 4 4 4 3,8 Bódi Anna 3 3 5 3 4 3 2 2 2 2 fm 4 4 4 3 3,2 Csanádi Erzsébet 5 2 3 2 2 2 2 2 2 2 fm 3 4 4 3 2.5 Dani Mária 5 3 3 3 5 3 2 4 3 3 3 5 4 4 4 3,5 10. Dinnyés Edit 4 3 3 4 5 5 2 3 3 2 5 5 4 5 4 3,8 Gyimesi Anna 4 3 4 4 5 5 2 3 3 2 4 5 4 5 3 3,7 Hancz Lajos 5 4 3 4 3 3 2 3 3 4 3 4 4 4 3 3,4 Hegedűs Szabolcs 1 5 4 4 4 4 3 4 4 4 5 5 4 4 4 4,1 Hermán Ferenc 5 4 3 2 3 2 4 4 4 4 4 5 4 4 4 3,6 15. Hohl Mária 4 2 2 3 2 2 2 2 3 2 3 2 4 4 4 2.6 Horváth Rozália 4 3 3 3 4 4 3 4 3 4 5 5 4 4 4 3.8 Kercsmarics János 5 4 3 5 5 4 3 4 4 5 5 5 5 4 4 4.3 Koronczai László 3 4 3 5 3 3 2 3 4 4 5 5 4 3 4 3,7 Kovács Katalin 4 3 3 4 4 2 3 3 5 4 4 4 4 4 4 3.6 20. Kútfej Julianna 5 2 3 2 2 2 4 3 3 2 5 5 4 5 5 3,4 Martonfalvi József 4 3 3 3 2 3 2 2 2 3 5 4 4 4 3 3.1 Márkus László 5 3 3 4 4 5 3 3 4 4 fm 5 4 4 4 3,8 Molnár Julianna 4 3 2 2 3 3 2 3 3 2 fm 3 4 4 3 2,8 Oroszi Mária 4 2 3 3 4 3 2 2 3 2 4 4 4 5 4 3,2 25. Ország József 4 3 3 3 3 4 3 3 3 3 4 5 5 4 4 3,6 Sági Ottó 3 2 2 3 4 2 2 2 2 2 5 4 2 3 3 2,7 Stikely Erzsébet 5 2 2 3 3 3 2 2 3 2 3 5 4 5 3 3 Szabó János 3 2 2 2 2 2 1 2 2 1 5 5 2 3 2 1 Szakasits Marianna 4 2 3 3 3 3 1 2 2 2 5 4 4 4 3 1 30. Szalai Károly 5 2 3 3 3 3 2 3 2 2 3 3 4 4 4 2,9 Szekér Klára 5 3 3 2 3 2 2 4 2 2 4 3 4 4 4 3 Szilágyi Lajos 4 3 2 3 3 2 2 2 2 2 5 4 3 4 3 2,8 Szilvás Judit 5 3 3 5 4 2 2 4 3 4 5 5 4 5 4 3.3 Tánczos Erzsébet 4 3 4 4 4 3 3 3 3 3 fm 5 5 4 4 3,7 35. Tibol Katalin 4 4 3 4 4 3 3 4 3 4 5 5 5 4 4 4 Tóth Mária 4 3 3 2 2 2 2 2 2 2 4 5 4 4 3 2.9 Tóth Rózsa 4 3 3 4 3 2 2 3 3 2 5 4 4 5 3 3.3 Törő Erzsébet 4 4 4 4 4 3 3 4 4 4 3 5 5 5 5 4,1 Varga Edit 4 3 4 3 3 2 2 2 3 2 3 3 5 4 5 3,1 40. Zalavári Mária 4 3 2 2 3 2 2 2 3 2 5 4 4 5 3 3.1 I/D. vegyes 5—{—1 Magyar nyelv Szakma A tanuló neve Magatartás Magyar irod. Történelem Orosz Francia Matematika Biológia Kémia Földrajz Testnevelés Ének Elmélet Gyakorlat Ipari rajz Tanulmányi átlag Andrasek Ilona 4 2 2 2 4 2 2 2 3 3 3 5 3 5 3 2,9 Bazsó Katalin 4 2 2 4 3 2 2 2 2 2 fm 5 3 fm 2 2 2 Beck Margit 5 2 2 4 3 2 2 3 2 3 4 4 3 4 2 2/J Bognár Károly 4 2 1 4 3 2 2 3 2 3 3 3 4 4 2 1 5. Czimmermann Erzsébet 4 1 1 2 2 1 1 2 2 2 3 3 3 5 2 1 Farkas Ágnes 4 3 3 4 3 2 1 3 3 3 fm 5 4 5 2 1 Farkas Ibolya ism. 4 1 2 3 3 3 1 3 2 3 5 5 3 4 2 1 Fata Mária 5 3 4 3 4 2 3 3 4 3 fm 5 4 5 5 3,7 Fekete Rózsa 5 2 2 2 2 2 3 3 3 3 2 3 4 5 3 2.8 10. Garami Zsuzsanna 4 2 4 3 4 4 2 2 2 2 3 5 3 4 2 3 Gyimesi Rózsa 4 2 3 2 4 2 1 2 2 2 5 5 3 4 2 1 Hajdú Angéla 4 2 2 3 3 1 1 2 3 3 5 4 4 5 3 1 Harangozó Erzsébet 4 1 1 1 2 1 1 2 2 2 2 4 3 5 3 1 Hénics Gyöngyi 4 3 3 3 5 2 2 2 2 2 4 5 3 5 3 3,1 15. Imre Erzsébet 5 3 3 2 2 2 2 3 2 3 4 4 3 5 4 3 Kátai Katalin 5 3 4 3 3 3 2 3 3 4 fm 5 4 5 4 3.5 Kiss László 4 1 1 2 2 1 1 2 2 2 3 2 3 4 2 1 Kocsis Ferenc 5 3 2 3 4 4 2 3 2 3 5 5 3 5 4 3,4 Kovács Éva 4 1 1 1 2 1 1 2 2 2 4 2 3 4 2 1 20. Kovács Vince 4 3 3 3 4 2 3 3 3 3 4 4 5 4 3 3,4 Nagy Éva I. 5 3 2 5 3 4 5 5 5 4 4 5 5 5 3 4,1 Nagy Éva II. 4 3 2 2 2 2 2 3 2 3 3 4 4 5 3 2,9 Nagy Mária 4 1 1 2 4 2 1 2 2 2 3 4 3 5 2 1 Papp István 4 1 1 2 2 1 1 2 2 2 4 4 2 4 2 1 25. Rácz Edit 4 4 2 3 3 2 2 3 3 3 5 5 5 5 3 3,4 Sárszegi Mária 5 4 4 4 3 O O 3 4 4 4 5 5 5 5 4 4,1 Simon Mária 4 2 2 2 3 2 2 2 2 2 3 5 3 5 2 2,6 Szabó Mária I. 4 5 5 5 4 5 4 5 4 5 5 5 5 5 5 4,8 Szabó Mária II. ism. 4 1 1 1 3 2 1 2 2 2 3 5 2 5 2 1 30. Takács Irén 4 1 1 2 3 2 2 2 2 2 2 3 2 5 2 1 Takács Magdolna 4 1 1 2 2 2 1 2 2 2 2 4 2 5 2 1 Tarr Jolán 5 3 3 4 4 2 3 3 5 3 fm 5 5 5 2 3,6 Tóth László 5 4 3 5 5 5 4 4 4 4 4 5 5 5 4 4,4 Tótmárton József 5 2 2 4 5 2 2 2 3 3 2 5 3 4 2 35. Tömpe Mária 4 1 2 1 2 2 1 1 2 2 3 4 2 5 2 1 Venczel Mária 4 1 1 1 2 1 1 1 1 1 fm 3 2 5 2 1 Vörös László 5 3 2 4 3 2 2 3 3 4 3 5 5 5 2 3.3 34 Magyar irod. Magyar nyelv ; Szakma 1 A tanuló neve Magatartás Történelem Orosz Francia Matematika Biológia Kémia Földrajz Testnevelés Ének Elmélet Gyakorlat Ipari rajz Tanulmányi átlag Vörös Rózsa Vucskics Éva 5 5 3 3 4 3 4 3 5 4 3 3 3 2 4 3 4 2 4 4 4 5 5 5 4 3 5 4 5 3 4 3,4 Osztályátlag: 2,4 összesen: 46 tanuló v Osztályzatlan: Csaba Ildikó, Papp Zsuzsanna Kimaradt: Gárdonyi József, Géczi Margit, Horváth Mária, Kolbe Vilmos, Szentes István I/E, koedukált, 5+1 Osztályfőnök Vörös Miklósné Magyar nyelv Szakma- A tanuló neve Magatartás Magyar irod. Történelem Orosz Olasz Matematika Biológia Kémia Földrajz Testnevelés Ének Elmélet Gyakorlat Ipari rajz Tanulmányi átlag Baksa László 5 3 3 4 4 3 3 4 4 5 5 5 5 5 5 4,1 Beck Erzsébet 4 3 2 3 3 4 2 3 4 3 3 4 3 5 3 3.2 Bek Magdolna 5 4 4 5 5 4 3 4 4 4 5 5 5 5 4 4.4 Berek Zsuzsa 4 2 2 2 2 2 2 2 3 2 4 4 3 5 2 2,6 5. Bődőr Magdolna 4 2 2 2 1 3 2 2 2 1 3 5 3 5 3 1 Bősze Mária 4 3 4 3 3 4 2 3 3 3 5 5 4 5 4 3,6 Csefregi Judit 4 2 2 2 1 2 1 2 1 2 fm 4 2 5 3 1 Csordás Mária 4 2 2 2 1 3 2 2 2 2 3 4 2 5 3 1 Dánosi Károly 4 3 2 4 3 2 2 2 2 2 5 5 4 5 3 3.1 10. Deák Zsuzsanna 4 2 2 2 2 2 2 2 2 2 3 4 2 4 3 2,4 Gerics Margit 4 3 3 3 4 2 2 2 3 2 5 4 3 4 3 3,1 Hajas Erzsébet 4 3 2 2 3 3 2 3 2 2 3 2 4 5 2 2.7 Horváth Ilona 4 2 2 2 4 3 2 2 2 2 fm 2 2 fm 5 2.5 Horváth Júlia 4 3 3 3 2 2 2 3 2 2 5 3 3 5 2 2,8 15. Horváth Magdolna 4 3 2 3 3 3 3 2 2 2 3 5 3 5 3 3 Horváth Margit 4 3 3 4 2 4 4 4 4 4 3 5 4 5 3 3,7 Hohl Éva 4 3 5 3 4 3 3 4 4 4 4 5 5 5 2 3,8 Hüveli Éva 5 4 4 4 3 3 3 3 3 3 3 5 4 5 3 3,6 Jáger Teréz 4 3 2 2 3 2 3 2 2 3 4 3 5 5 3 3 20. Keszler Teréz 4 2 2 2 2 2 1 2 2 1 3 3 2 5 2 1 Kocsis Katalin 4 2 2 4 4 3 3 4 4 2 4 4 4 4 2 3.3 Lajos Mária 4 3 3 3 3 4 3 3 4 3 5 5 4 5 4 3.7 Lang Magdolna 5 4 3 5 3 3 4 5 4 5 3 5 5 5 2 4 Németh Éva 4 4 2 4 2 2 4 3 3 2 5 4 3 4 2 3,1 25. Németh Ilona 4 3 3 4 3 3 3 4 2 3 4 5 5 5 4 3,6 Pankasz Erzsébet 4 2 2 3- 2 2 3 3 2 2 4 3 4 5 2 2,8 Rácz Ibolya 4 2 4 2 2 3 2 2 2 2 4 4 3 4 3 2,8 Sárecz Györgyi 3 2 2 2 2 3 1 3 2 2 2 4 3 5 3 1 Simon Sarolta 4 4 4 2 3 3 3 3 4 3 5 5 5 3 8 30. Srott Julianna 4 2 2 4 3 3 2 3 3 2 3 3 4 5 3 3 Szabó Piroska 5 4 4 4 4 3 3 4 3 3 4 4 5 5 4 3,8 Szabó Valéria 4 3 3 2 2 4 2 2 2 3 5 5 3 5 3 3,1 Szalai Albert 4 3 4 3 3 4 3 3 4 3 4 5 4 5 4 3,7 Tóth Mária 4 3 5 3 4 4 3 2 3 2 5 5 4 5 4 3,7 35. Tóth Piroska 4 3 4 4 5 4 2 3 4 2 5 3 4 5 3 3,6 Tóth Tibor 5 3 2 3 3 3 3 2 2 4 4 5 2 5 4 3,2 Varga Erzsébet 4 2 2 1 1 2 1 1 2 2 3 3 3 5 3 1 Weiner Éva 4 3 2 4 2 3 2 2 3 2 4 5 3 5 3 3,1 Zámbó Piroska 4 3 4 2 5 4 2 2 3 2 4 5 4 5 3 3,4 Osztályátlag 3 összesen: 39 tanuló Kimaradt: Bella Eszter, Korcsmáros Margit, Rikli Irma 35 I/F. koedukált, 5+1 Osztályfőnök: Mosonyi Éva Szakma A tanuló neve Magatartás Magyar irod. Magyar nyelv Történelem Orosz Latin Matematika Biológia Kémia Földrajz Testnevelés Ének Elmélet Gyakorlat Ipari rajz Tanulmányi átlag Bakonyi Klára 4 2 3 4 3 2 1 2 3 2 5 5 3 4 3 1 Bátki Judit 4 4 4. 3 2 2 2 2 2 3 2 4 4 5 3 3 Bethlen Klára 5 5 4 5 5 4 4 5 5 5 4 5 5 5 5 4,7 Bogdán Aranka 4 2 3 3 5 3 2 2 2 2 2 5 4 5 2 3 5. Bognár Anna 5 3 4 4 5 3 2 4 4 3 3 5 4 5 4 3,8 Boros Ágnes 4 3 3 4 4 3 2 3 4 3 3 5 5 5 3 3,6 Bukorova Mária 5 4 4 4 5 3 3 4 4 4 5 5 5 5 4 4,2 / Czotter Edit Dancs Zuzsanna 5 4 4 4 4 3 3 4 4 3 2 5 5 5 3 3,0 5 4 3 4 4 2 2 2 2 2 5 5 4 5 3 3,4 10. Dankó Mária 5 3 3 4 3 3 2 3 4 2 3 5 4 5 4 3,4 Gazdag Gabriella 5 4 3 4 4 3 2 4 4 4 3 5 4 5 2 3,6 Gáspár György 4 3 3 4 2 2 2 3 4 3 4 5 5 5 3 3,4 Györe Ferenc 4 3 3 3 2 2 2 3 2 2 3 5 5 5 3 3,1 Herjavecz Mária 5 3 3 4 4 3 3 3 3 3 5 . 5 4 5 5 3,8 15. Horváth Katalin 4 3 2 3 3 2 3 2 2 2 5 5 4 5 4 3,2 Horváth Magdolna 5 5 4 4 3 2 2 3 3 3 2 5 4 5 3 3,4 Illés Anna 3 2 2 2 2 2 1 2 2 2 3 3 3 5 3 1 Kallós Gyöngyi 4 3 2 4 2 3 2 3 4 2 3 5 4 5 2 3,1 Kovács Gizella 5 4 4 4 5 5 2 4 5 4 3 5 5 5 4 4,2 20. Kozma Mária ism. 4 2 2 3 2 2 2 2 2 2 5 4 3 5 5 2,9 Maróti Éva 5 .3 4 4 5 3 2 3 3 2 fm 5 4 4 2 3,4 Mátyás Mária 5 3 3 4 5 3 3 4 3 3 5 5 5 5 4 3,9 Miilei László '' 4 3 3 4 3 2 2 3 4 4 3 5 4 5 4 3,5 Nóvák Mária 5 3 4 5 5 4 2 3 3 2 2 5 4 5 3 3,6 25. Péter Ferenc 4 3 3 4 3 2 2 3 4 3 3 5 4 5 4 3,4 Punger Katalin 5 4 4 3 4 5 4 5 5 4 5 5 5 5 5 4,5 Riechel Éva 4 5 4 5\4 4 2 4 5 5 4 5 5 5 4 4,4 Schweitzer Mária 5 5 5 5 5 3 2 4 4 5 5 5 5 5 4 4,4 Sipos Katalin 5 4 4 5 4 4 3 5 4 5 4 5 5 4 5 4,4 30. Sípos László 4 4 3 4 3 2 2 3 4 3 3 5 5 5 3 3,5 Skoda Klára 5 4 3 5 4 3 ,2 3 4 4 5 5 4 5 5 4 Szabó Piroska 4 3 4 3 3 3 3 3 3 3 3 4 3 5 3 3,3 Tóth Katalin 4 4 4 4 4 3 2 2 3 3 4 4 4 5 3 3,5 Tóth Mária 5 4 4 3 3 3 2 4 3 5 5 5 4 5 4 3,8 35. Vajda Mária 4 2 2 3 3 3 2 2 3 2 3 5 3 5 3 2,9 Varga Zsuzsanna 4 4 4 3 3 3 2 4 2 3 5 5 4 4 4 3,6 Vass Gabriella 4 2 2 2 2 2 1 2 2 2 3 4 3 5 4 1 36 37 Magyar nyelv Szakma A tanuló neve J Magatartás 1 Magyar irod. Történelem Orosz Latin Matematika Biológia Kémia Földrajz Testnevelés Ének Elmélet Gyakorlat Ipari rajz Tanulmányi átlag Vers Éva Vincze Erzsébet 5 5- 5 ''4 4 4 5 5 4 3 4 4 3 4 Ol Ol 5 5 5 4 4 5 5 5 5 5 4 4 5 5 4,5 4.4 Osztályátlag: 3,5 összesen: 47 tanuló Kimaradt: Bocskó Margit, Bolla Gyula, Bőlecz Ilona, Kele Anna, Kovács Karola, Németh Viktória, Schweitzer Sándor, Takács Elemér I/G, 5+1 Osztályfőnök: Kerecsényi Erzsébet Magyar nyelv Szakma A tanuló neve Magatartás Magyar irod. Történelem Orosz Német Matematika Biológia Kémia Földrajz Testnevelés Ének Elmélet Gyakorlat Ipari rajz Tanulmányi átlag Aigner Klára 5 3 3 3 2 3 2 2 3 3 5 5 4 5 3 3.3 Belovári Márta 5 5 4 5 5 5 4 4 5 5 3 5 5 5 4 4,6 Bódi Katalin 4 2 2 2 2 2 2 2 2 2 fm 3 2 5 2 2,3 Boér Erzsébet 5 3 3 3 3 -2 3 2 4 2 4 5 3 4 4 3,2 5. Czigány Judit 5 4 4 2 4 3 2 2 4 3 3 5 3 4 4 3,4 Csillag Ibolya 5 4 4 5 4 4 3 4 4 4 3 5 4 5 2 3.9 Domina Anna 5 3 3 3 2 2 2 2 3 3 fm 5 4 5 3 3,1 Fábián Ilona 5 5 4 5 3 4 3 4 4 4 fm 5 5 5 3 4,2 Felső Matild 5 3 2 4 4 3 2 4 3 2 3 5 3 5 3 3.? 10. Forró Mária 4 2 2 2 2 2 2 2 2 2 5 4 2 4 2 2,5 Gábor Erzsébet 4 2 2 3 2 2 2 3 2 2 5 5 4 5 3 3 Hajmási Teréz 5 2 2 3 2 2 2 2 2 2 fm 3 2 5 2 2,4 Hegedűs Mária 4 2 2 2 1 2 2 1 1 2 5 4 2 5 2 1 Hoch Mária 5 2 2 3 3 2 2 2 4 2 5 4 3 5 3 3 15. Horváth Éva 5 3 3 3 3 2 2 2 2 2 fm 4 2 5 3 2,8 Horváth Ibolya 5 2 3 4 2 3 2 2 2 2 3 5 2 5 3 2,3 Horváth Klára 5 3 3 5 2 4 3 4 4 3 3 5 4 5 3 3,6 Horváth Teréz 5 5 4 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 4,9 Józsa Éva 5 4 3 4 4 3 2 4 4 3 4 5 4 5 3 3,7 20. Kovács Teréz 5 3 2 3 2 3 2 2 2 2 ''4 5 3 5 3 2,9 Kozma Péter 4 4 2 5 2 2 5 4 4 4 4 5 4 4 4 3.8 Köteles József 5 4 3 5 5 3 4 3 3 2 5 5 4 4 4 3,8 Kulcsár Katalin 4 2 2 2 2 2 2 1 2 2 fm 4 2 4 2 1 Nincsics József 4 2 2 4 2 2 2 2 2 3 4 5 3 4 2 2,8 25. Nóvák Piroska 4 2 2 3 3 3 2 2 2 2 5 5 3 5 3 3 Pappert Erzsébet 4 3 3 3 2 3 3 3 3 2 5 5 4 5 2 3.3 Péterfi Ágota ■ 4 4 3 4 2 5 3 4 4 3 5 5 4 4 4 3,8 Porkoláb Ilona 5 3 2 3 2 2 3 2 2 2 3 4 3 5 3 2.8 Reményi Judit 5 5 4 5 5 5 4 5 5 4 5 5 5 5 4 4,7 30. Rudas Alfréd 4 3 3 3 4 3 3 2 3 2 4 5 3 4 4 3.3 Sasvár Márta 4 3 2 4 2 3 2 3 2 2 fm 5 3 4 2 2,8 Simon Rozália 5 4 3 3 3 4 3 3 4 3 4 4 4 5 2 3.? Szabó Ilona 4 2 2 2 4 2 2 2 2 1 5 5 2 5 3 1 Szabó Mária 5 5 4 5 5 5 4 5 5 5 5 5 5 5 4 4,8 35. Szebeni Edit 5 3 3 3 3 3 2 3 2 2 fm 5 2 fm 2 2,5 Szegleti Márta 4 2 3 2 2 3 1 2 3 2 5 5 3 5 2 1 Szerdahelyi Éva 4 3 2 3 2 3 2 2 3 3 fm 5 4 4 2 2,9 Tánczos László 4 3 2 4 3 2 2 2 3 3 5 5 3 4 3 3,1 Tóth Ilona 4 2 2 3 2 2 2 1 2 2 4 5 2 5 3 1 40. Vörös Erzsébet 5 4 4 5 4 4 2 3 3 2 3 4 4 5 3 3,0 Zsidó József 5 2 2 4 3 2 2 3 4 4 3 4 3 4 2 3 Osztályátlag: 3,1 Kimaradt: Pekker József,Riersch Zoltán összesen: 43 tanuló 38 I/H, koedukált 5+1 Osztályfőnök: Szalay Istvánné Magyar nyelv Szakma A tanuló neve Magatartás Magyar írod. Történelem Orosz Latin Matematika Biológia 1 Kémia Földrajz Testnevelés Ének Elmélet Gyakorlat Ipari rajz Tanulmányi átlag Balassa László 5 2 2 2 2 2 4 2 3 2 3 4 4. 4 3 2,3 Baldauf Éva 4 2 3 2 2 2 2 2 3 2fm 4 4 4 4 2,8 Balogh László ism. 4 2 2 2 3 2 2 2 3 2 5 3 4 4 3 2,8 Bálint István 5 3 3 3 3 2 3 4 4 3 3 5 4 4 4 3,4 5. Béres Ibolya 4 3 2 2 2 2 2 3 3 2 4 5 5 4 2 3,1 Csizmadia Erika 5 2 2 2 3 2 3 3 3 2 5 5 5 5 4 3,3 Dávid Lenke 5 2 2 3 3 2 2 2 3 fi Ù 4 5 5 5 3 3,1 Födő Magdolna 3 2 1 1 4 1 1 1 1 2 5 5 3 3 2 1 -á. Friskó Zsuzsanna 5 5 4 5 5 5 4 4 5 4 4 5 5 5 4 4,6 10. Fülöp Rozália 5 4 5 3 3 5 5 5 5 4 3 5 5 4 5 4,4 Gödinek Sarolta 4 3 3 3 4 3 3 4 3 4 5 5 5 5 5 4,1. Géezi György 4 3 3 3 3 2 2 3 3 4 3 5 5 4 3 3,3 Haracsi Klára 4 4 4 3 4 2 2 3 4 3 5 5 5 5 3 3,7 Havasi Ilona 4 3 3 2 2 2 2 3 4 3 3 5 4 4 3 3,1 15.Hágne''r Mária ism. 4 1 1 1 3 2 2 2 1 1 4 3 4 4 4 1 Hóbor Rózsa 5 4 3 3 4 3 4 4 5 4 5 5 5 5 4 4,1 Horváth Mária 4 1 3 1 2 2 2 2 3 2 4 4 5 5 3 1 Jónás Aranka 4 1 2 1 2 2 2 2 2 1 3 4 5 4 3 1 20. Kalinics Teréz 5 2 2 2 3 2 2 3 2 2 4 3 4 4 3 2,7 Karny Éva 5 4 3 3 2 2 2 3 4 2 5 5 3 4 3 3,3 Kruppay Ilona . 5 2 3 3 2 4 3 3 3 3 4 3 4 4 5 3,3 Kovács Éva ism. 4 2 2 2 3 2 2 2 3 2 fm 5 3 3 3 2,2 Kövér László 4 2 1 1 2 1 1 2 2 2 2 3 3 3 2 1 Márkus Magdolna 5 3 4 2 2 2 2 2 2 2 5 4 4 4 3 2,9 25. Nagy Beáta 5 4 4 4 5 4 3 4 4 3 5 5 5 4 5 4,2 Nagy Teréz 4 1 1 1 3 1 1 1 2 2 2 3 4 4 2 1 Neményi Katalin ism. d 2 9, 1 3 2, 2 3 3 2 3 3 3 3 3 I Németh Erzsébet 5 4 4 4 3 3 4 4 4 4 5 5 5 5 4 4,1 Parti Anna 4 2 2 2 4 2 2 2 2 2 5 5 4 4 3 2,9 30. Páli Mária 5 3 3 2 3 2 3 3 3 3 3 3 5 4 4 3,1 Petőfi Laios 4 4 3 3 3 2 2 3 2 2 5 5 4 5 4 3,6 Plánder Mária 4 3 3 4 3 5 2 2 4 3 4 5 4 4 3 3,5 Píkzér Sándor - 4 3 3 2 4 2 2 2 3 3 3 4 4 4 3 3 Réz János 4 2 2 3 3 2 2 2 2 2 3 4 4 4 3 2,8 35. Sárdi Magdolna 5 3 3 2 4 3 2 3 4 3 3 5 5 4. 2 3,2 Sirnon H. László 4 2 2 2 4 3 2 2 3 3 3 4 4 4 3 2.9 Solvmns Jrma 5 2 3 2 2 2 2 2 2 2 4 5 4 4 3 2,3 Soós Aranka 5 4 4 4 4 4 4 5 5 5 5 5 5 5 5 4.6 Szabó György 4 2 2 2 3 2 2 2 3 2 4 3 4 5 3 2,3 40. Tóth József 5 2 2 2 3 2 3 3 3 3 3 5 4 4 4 3,1 Zentai Anna Márta 5 4 3 3 4 3 4 4 5 4 4 5 4 5 4 4.1 Osztályátlag: 2,9 Kimaradt: Bertalan István, Lengyák István összesen: 43 tanuló 39 Osztályfőnök: Gyana Sándornc Szakma A tanuló neve Magatartás Magyar irod. Magyar nyel'' Történelem Orosz Francia Matematika Biológia Kémia Földrajz Testnevelés Elmélet Gyakorlat Ipari rajz Tanulmányi átlag Ács Katalin 4 4 4 3 4 4 4 2 3 4 fm 4 4 4 3.7 Ádám Vera 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 Bánki József 4 3 3 3 4 2 2 3 3 2 4 2 4 4 3 Békési Olga 5 4 4 4 4 4 5 4 4 3 fm 4 4 5 4,1 5. Biró Balázs 5 4 5 4 4 5 4 4 4 5 fm 5 5 4 4,4 Bittera István 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 Bocskor Rózsa 4 4 3 3 3 2 3 3 4 3 fm 3 4 4 o O. O Czigola Emil 4 4 3 3 2 2 2 2 2 3 4 3 5 4 3 Csizmadia Éva 5 4 3 3 3 2 2 3 2 4 fm 3 4 4 3,1 10. Deák Mária 5 5 5 5 5 3 3 5 4 5 4 4 5 4 4,3 Dolmányos Teréz 5 5 5 5 5 5 5 5 4 5 4 4 5 5 4.8 Donay Mária 4 4 4 3 3 3 3 3 3 4 5 3 4 5 3,6 Drávavölgyi Mária 4 4 3 4 3 2 4 3 4 3 4 4/ 3 3.5 Farkas Ferenc 4 3 3 4 3 2 2 4 3 3 5 5 4 4 3.5 15. Ferecskó Ildikó 4 4 4 4 4 3 2 4 2'' 4 4 4 4 3 3.5 Fogarasi Mária 5 4 4 4 4 3 3 4 4 4 4 3 4 4 3.8 Gerencsér István 4 .3 4 3 3 2 3 4 3 3 3 4 4 3 3.2 Halász Magdolna 5 5 5 4 5 5 4 5 5 5 5 5 4 4'' 4,7 Heltay Rita 4 3 3 2 3 2 2 3 2 3 4 3 3 4 2.8 20. Horváth Ágota 5 5 5 4 5 5 5 5 5 5 5 4 5 5 4,8 Horváth Mária 5 4 4 3 4 2 2 4 3 4 4 3 4 3 3,4 Horváth Mihály 4 5 4 4 5 4 3 4 3 3 4 3 4 4 3,3 Imrei Mária 4 3 4 3 5 5 4 3 4 3 4 4 4 4 3,8 Kápolnás Ferenc 5 4 4 5 4 3 4 5 5 5 4 5 5 4 4.4 25. Lakner Mária 4 4 2 3 4 3 2 2 3 4 5 3 4 4 3,3 Ligeti Zsuzsa 5 5 5 5 5 5 4 5 5 5 fm 5 4 5 4,8 Mészáros János 4 3 2 3 3 1 1 2 2 3 5 3 5 4 1 Miilei Anna 5 4 5 3 5 5 4 5 4 5 4 4 5 5 4,5 Molnár Csilla 5 5 5 5 5 5 5 5 5 fm 5 5 5 5 5 30. Nagy Adrién 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 4,2 Németh Mária 5 5 5 4 4 4 4 4 3 4 5 4 4 4 Orosz Sándor 5 3 3 5 3 3 4 5 4 4 4 5 5 4 4 Paragi Erzsébet 5 5 5 3 5 3 3 4 4 5 5 4 4 4 4,1 Pintér Ferenc 5 5 4 5 5 4 5 4 5 5 5 5 5 5 4,8 35. Szügyi Gyula 4 2 3 3 2 2 2 3 2 4 4 2 3 3 2.7 Takács Károly 4 3 2 2 2 2 3 2 2 3 5 3 4 4 2,8 Török Éva 5 5 5 4 5 4 4 4 4 5 5 4 4 5 4,5 Vincrek Ilona 5 4 4 4 4 3 3 3 4 4 4 4 4 4 3.3 Osztályátlag: 39 összesen: 40 tanuló Kimaradt: Boa Lajos, Kondákor Győző 40 I/K, koedukált 41 Magyar nyelv Ç Szakma A tanuló neve Magatartás Magyar irod. Történelem Orosz Latin Matematika Biológia Kémia Földrajz Testnevelés \ Ének Elmélet Gyakorlat Ipari rajz Tanulmányi átlag Ács Ilona 5 3 4 3 5 3 3 4 5 3 5 4 4 4 4 3,8 Balla Péter 4 5 5 5 5 5 4 5 5 4 4 5 5 5 3 4.6 Balogh István 4 3 3 4 2 3 2 3 3 3 5 5 4 4 3 3,4 Bánáti Zsuzsa 5 5 5 5 5 5 4 5 4 5 5 5 5 5 5 4,9 5. Bezerics Mária 4 2 2 2 2 1 1 2 2 2 5 4 4 4 3 1 Dezső György- 4 2 3 3 2 2'' 3 2 3 3 4 4 3 3 3 2,8 Dómján Vera 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 Gacsi Anna 5 5 5 5 3 3 3 4 4 4 5 5 5 5 5 4.4 Gábor Edit 4 4 4 4 3 4 3 4 3 4 5 5 4 4 3 3,8 10. Gálos Péter 4 3 3 4 2 2 2 2 2 2 5 4 3 4 3 2,9 Hajdú Judit 4 2 1 2 2 1 1 2 2 2 4 4 4 4 2 1 Hámori Zsolt 5 5 5 5 5 4 4 5 5 5 5 5 5 5 5 4,9 Horváth István 5 3 3 2 2 2 2 3 3 2 4 5 3 4 3 2,9 Horváth Mária 5 2 2 2 3 2 3 2 2 2 4 4 4 5 3 2,8 15. Jánka Magda 5 5 5 5 5 4 4 5 4 4 5 5 5 5 5 4,7 Kaj tár Edit 5 5 4 5 4 4 3 5 4 5 fm 5 5 5 4 4,5 Kiss László 5 3 4 4 2 3 3 4 4 3 3 4 4 4 5 3,6 Kriston Barnabás 5 2 2 2 2 2 3 3 3 3 4 5 3 4 5 3,1 Lendvai Anna 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 ; 20. Lukácsi Katalin 3 3 2 3'' 2 1 2 2 3 3 4 5 4 3 4 1 Mátai Ibolya 5 4 5 4 5 4 4 5 4 4 fm 5 5 5 4 4,5 Mikulás Katalin 5 5 4 5 4 4 4 5 4 4 5 5 5 5 3 4,4 Musztács Gyula 5 3 3 2 3 2 4 2 3 3 4 5 3 4 4 3,2 Nyers Lajos 4 3 2 4 2 2 3 4 4 3 4 4 3 4 4 3,4 1 25. Parragi Zoltán 3 2 2 3 2 2 1 1 2 2 4 4 4 4 3 Perjés László 5 3 2 3 3 3 2 4 4 4 3 2 4 4 3 3,1 Pongrácz Katalin 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 Radanits Zsuzsa 5 5 5 5 4 4 4 4 4 4 5 5 4 5. . 5 4,5 Rezsek Árpád 5 5 5 4 5 4 3 5 5 4 5 5 5 4 4 4,5 30. Rezsek Győző 4 4 4 4 4 2 3 4 3 3 5 5 5 4 4 3,8 Rigó Erika 5 3 4 4 5 3 3 3 3 4 4 5 4 4 5 3,8 Rúzsa Margit 5 4 4 3 2 3 2 3 3 3 4 4 4 4 3 3,3 Ruzsinszky László 5 4 4 4 4 2 2 4 4 4 5 5 4 4 3 3,8 Schmidt Tibor 4 2 2 2 2 2 1 2 2 2 5 3 3 3 2 1 35. Sipos Erzsébet 5 3 3 3 2 2 2 2 2 2 5 5 4 4 4 3,1 Szántó Miklós 4 3 2 4 2 2 2 3 3 3 5 3 4 3 3 3 Szebenyi Ágnes 5 3 4 3 3 2 2 3 3 3 3 5 3 4 3 3,1 42 Magyar nyelv Szakma A tanuló neve Magatartás Magyar irod. Történelem Orosz Latin Matematika Biológia Kémia Földrajz Testnevelés Ének Elmélet Gyakorlat Ipari rajz Tanulmányi átlag Szentgyörgyvölgyi Pál 3 2 1 2 2 1 1 2 2 2 5 3 3 3 2 1 Szomjas Károly 4 4 3 4 3 3 2 4 4 3 fm 3 4 5 3 3,5 40. Szőnyi Éva 5 4 4 4 3 4 3 4 4 4 3 5 5 4 4 3,9 Szűcs Ilona 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 Varga Piroska 5 4 4 4 3 3 4 4 5 4 5 5 5 5 4 4.2 Vukits László 5 5 4 5 3 3 3 4 4 5 5 5 5 5 3 4.2 Zakócs Zoltán 5 5 5 4 5 4 3 4 5 4 4 5 5 5 4 4,4 I/Z szakközépiskolai osztály Osztályfőnök: Makai András A tanuló neve Magatartás Magyar Történelem Orosz Matematika Biológia Kémia Testnevelés Elmélet Ált. kert. ism. Szakmai gyak. Tanulmányi átlag Beke Edit 4 2 2 2 2 2 2 2 3 4 2,3 Csizmadia Mária 5 4 2 5 3 3 2 2 3 5 3,2 Dara Melinda 4 2 2 2 1 2 2 4 2 5 1 Flumbort Zsuzsanna _á 2 2 2 1 3 3 2 2 4 1 5. Gerencsér Rózsa 5 3 2 2 2 3 3 5 3 4 3 , Horváth Anna 4 2 2 2 1 2 3 2 3 4 1 Hoppál Julianna 4 4 3 3 2 4 4 4 4 4 3,6 Klinger Magdolna 5 4 4 5 3 4 3 2 4 5 3,8 Kocsis Magdolna 5 2 2 2 3 3 3 4 3 5 3 10. Kovács István 4 2 2 2 2 3 3 4 3 4 2,8 Leitgeb Ferenc 3 2 2 1 1 2 1 5 3 3 1 Léder Katalin 5 2 3 2 4 3 4 5 4 5 3,6 Magyar Mária 4 2 2 2 1 2 2 3 2 4 1 Márkus Aranka 4 4 2 2 1 3 3 3 2 3 1 15. Németh Irén 4 3 2 2 2 3 2 4 3 4 28, Papp László 5 2 2 4 3 3 4 5 4 4 3,4 Pintér Marianna 3 2 2 2 3 3 2 fm 2 4 2,5 Sárecz Etel 5 4 3 4 3 4 3 3 4 5 3,7 Siftár Margit 5 2 2 2 2 4 3 4 3 5 3 20. Szabó József 5 3 3 3 2 3 3 5 4 5 3,4 Szalai Teréz 3 2 2 1 2 2 2 3 3 4 1 Szemlics Erzsébet 4 2 2 2 2 3 2 4 3 5 2,8 Szokol Zsuzsanna 3 2 2 2 1 2 1 4 2 3 1 Takács Mária 3 2 2 2 2 3, 2 5 2 4 2,7 25. Táborszky Jolán 5 3 3 2 2 5 4 4 4 5 3,6 Török Lajos 4 2 2 2 2 3 3 4 3 5 2.9 Varga Etel 3 3 2 2 1 3 i 5 3 3 1 Vargek Lajos 4- 2 2 2 2 3 2 4 3 4 2.7 Vass Sándor 4 3 3 2 2 3 3 5 3 3 2,8 30. Zakócs Jenő 5 4 5 3 2 4 4 5 4 4 3,9 / Osztályátlag: 2,5 összesen: 30 tanuló 43 II/A fiú, 5+1 Osztályfőnök: Béli József Magyar nyelv Szakma A tanuló neve Magatartás Magyar irod. Történelem Orosz Német Matematika Fizika Biológia Kémia Földrajz Testnevelés Elmélet Gyakorlat Tanulmányi átlag Andrasek Károly 4 2 2 2 4 2 2 1 2 2 3 5 2 2 1 Bazsika Dénes 3 2 3 2 2 2 2 2 2 4 3 4 4 5 2,8 Bedő Károly 4 2 3 3 3 3 2 2 2 2 4 4 3 5 2,9 Bellér László / 3 2 2 2 3 2 2 2 2 2 2 3 4 4 2.5 5. Csepregi Imre 4 2 3 2 2 2 2 2 1 2 2 4 3 2 1 Étsy Ferenc 4 2 3 3 3 3 2 2 2 2 2 5 2 3 2,5 Farkas János 4 ~2 3 3 2 2 2 2 2 2 2 3 4 5 2,6 Hóbár József 4 3 4 4 3 2 3 3 2 3 3 5 3 4 3.2 Horváth Sándor 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 10. Kálmán Ferenc 5 4 3 3 3 2 3 4 3 4 3 3 4 4 3,4 Kálóczi Tibor 4 3 3 4 4 2 2 2 2 3 3 4 3 2 2,8 Kosztricz Pál 5 4 3 4 3 4 3 2 4 3 4 4 5 4 3,0 Kovács Zoltán 5 5 4 5 4 3 3 3 4 4 4 4 5 4 4 Mezei József 4 3 3 4 3 2 3 2 3 3 3 4 4 5 3,2 15. Mihály Sándor 4 3 2 3 3 2 2 2 3 3 2 3 4 4 2,3 Molnár Imre 4 4 4 4 3 3 2 2 2 3 3 5 5 4 3,4 Németh Imre 4 4 4 4 3 2 2 2 3 3 2 5 5 5 3,4 Oletics Imre 4 3 3 3 3 2 3 3 3 2 2 5 4 4 3,1 Persovits Gyula 3 4 4 5 3 3 4 4 5 5 5 5 4 5 4,3 20. Petrekovics József 3 2 3 2 2 1 2 2 1 2 2 2 3 2 1 Rodek Gyula 4 3 2 3 4 2 2 2 3 3 3 3 3 3 :!." Szilvási László 4 4 3 3 3 2 2 2 2 2 3 5 3 3 2,8 Takács Károly 4 3 3 3 2 2 2 2 2 4 4 4 2 2 2,7 Takács Lajos 4 4 4 3 3 3 2 3 2 3 3 5 5 5 3,5 25. Tóth Miklós 5 4 4 4 4 3 3 2 4 3 4 5 5 4 3,8 Varga János 4 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 3 2 2 2.1 Vörös Ferenc 5 4 4 5 5 3 4 4 4 4 4 5 5 4 4,2 Osztályátlag: 3 összesen: 27 tanuió 44 II/B. reál, leány, 5+1 Osztályfőnök: Bakonyi Istvánné Magyar nyelv Szakma A tanuló neve Magatartás Magyar irod. Történelem Orosz Olasz Matematika Fizika Biológia Kémia Földrajz Testnevelés Elmélet Gyakorlat Tanulmányi átlag Balogh Piroska 5 3 3 4 3 3 2 4 3 4 3 5 5 5 3,6 Decs Jolán 5 3 2 4 3 4 3 4 4 5 4 4 4 5 3,3 Dukai Mária 4 1 r 1 2 3 2 2 2 2 2 3 2 5 1 Durgó Gizella 5 3 4 3 •4 4 2 4 4 4 3 4 5 5 3,7 5. Jancsi Klára 5 4 4 5 5 5 2 5 5 5 5 fm 5 5 4,6 Józsa Margit 5 2 3 2 2 3 2 3 3 4 3 4 3 5 3 Kalamár Rozália 5 3 2 2 4 4 3 5 2 5 3 4 ■ 4 5 3,5 Kálmán Zsuzsa / 5 2 2 2 2 2 2 2 2 3 2 4 3 5 2,5 Keszey Ágnes 4 2 2 1 2 3 2 2 4 2 2 4 3 5 1 10. Kuzsner Júlia 4 3 5 2 5 5 2 3 3 3 3 5 5 5 3.8 Lapat Katalin 5 3 3 3 3 5 2 4 3 5 3 V5 4 5 3.7 Neumayer Anna 4 2 1 2 2 3 2 2 2 2 2 4 3 5 1 Sándor Katalin 4 2 2 2 1 2 2 2 3 2 2 5 3 5 1 Somogyi Teréz 4 2 3 2 3 4 2 2 3 3 2 4 3 5 2,9 15. Ternácz Piroska 5 4 3 4 4 5 3 4 5 5 4 5 5 5 4,3 Takács Teréz 5 3 3 3 3 4 2 4 4 3 3 4 4 5 3,5 Teperics Katalin 5 2 3 2 2 3 2 3 3 4 2 3 4 5 3 Vajdai Zsuzsa 5 2 3 3 4 3 3 4 4 4 3 fm 4 5 3,5 Varga Erzsébet 4 1 2 1 2 3 2 2 2 2 2 fm 3 5 1 20. Vigh Márta 5 3 3 3 4 3 2 4 5 5 3 fm 5 5 3,8 Osztályátlag: 2,9 összesen: 21 tanuló Kimaradt: Harangozó Laura 45 II/C koedukált, 5+1 Osztályfőnök: Nyári Rudolfné Magyar nyelv Szakma A tanuló neve Magatartás Magyar irod. Történelem Orosz Francia Matematika Fizika Biológia Kémia Földrajz Testnevelés Elmélet Gyakorlat Tanulmányi átlag Bagladi Ildikó 4 3 4 4 3 3 4 3 4 4 4 4 4 4 3,7 Balla Piroska. 5 3 4 2 4 4 3 3 4 4 4 3 5 5 3,6 Balatoni Valéria 4 3 3 2 3 3 3 3 2 3 3 5 5 5 3,2 Balczár Edit 4 3 3 2 2'' 2 3 o tí 2 2 2 5 5 5 3 5. Bácskai Ferenc 4 1 1 2 1 2 2 2 2 2 2 4 4 3 1 Csér József 5 2 2 3 2 2 2 2 2 3 2 4 5 5 2,8 Fodor Csaba 4 3 4 3 5 5 5 5 5 5 4 fm 4 4 4,3 Futó Margit 5 3 2 2 2 3 3 2 2 3 2 3 5 5 2,8 Hajdú Erika 4 2 2 1 1 3 2 2 1 2 2 fm 4 4 1 10. Herczegh László 5 3 4 4 2 2 4 4 4 4 4 5 4 4 3,7 Horváth József 4 2 3 4 4 3 3 4 3 4 4 3 4 4 3,5 Koma László 4 2 2 3 1 2 3 3 2 3 3 4 3 4 1 Kondákor Erika 4 2 3 4 5 4 4 4 4 4 5 5 5 3 4 Kotnyek István 5 4 4 4 5 5 3 3 3 3 4 4 5 5 4 15. Kovács Ilona 4 2 1 3 2 3 3 3 2 3 2 4 4 3 1 Lakner Lajos 5 5 4 4 4 3 5 5 3 4 3 4 5 4 4,1 Mikó Lajos 5 2 2 2 3 2 3 3 2 2 2 3 3 3 2,5 Molvarecz Ildikó 5 3 3 3 5 4 4 4 5 5 5 4 5 5 4,2 Németh László 5 2 3 4 4 4 3 2 3 2 3 4 3 4 O O 20. Peti Ilona 5 3 4 4 5 5 5 4 3 3 3 3 5 5 4 Rodek István 5 4 4 4 5 4 3 2 5 4 4 4 3 4 3,8 Sashalmi Mária 4 2 2 2 2 2 2 2 1 2 2 4 4 5 1 Simon Erzsébet 4 4 4 3 5 5 5 4 4 4 3 fm 5 5 4.3 Soós Mihály 3 2 2 4 2 2 3 3 3 3 3 5 4 4 3,1 25. Sör lei Imre 5 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 fm 4 3 2,6 Sznopek Zsuzsanna 5 4 4 4 5 4 5 4 4 5 4 3 5 4 4,2 Tamás Margij; 4 5 5 3 5 3 4 4 3 4 3 5 5 4 4,1 Tokorcsi Mária 4 2 4 2 2 2 2 2 2 2 2 3 5 5 2,7 Tóth Magdolna 5 4 5 3 3 4 4 4 4 4 3 4 5 5 4 Osztályátlag: 3 összesen: 31 tanuló Kimaradt: Kovács Gyula, Skoda Eszter 46 II/D. reál, koedukált, 5+1 Osztályfőnök: Cseke Ferenc Magyar nyelv Szakma A tanuló neve Magatartás Magyar irod. Történelem Orosz Német Matematika Fizika Biológia Kémia Földrajz. Testnevelés Elmélet Gyakorlat Tanulmányi átlag Aranyos Gyula 4 3 3 4 2 2 2 3 3 2 3 4 3 4 2,9 Artner László 4 2 3 2 3 3 2 2 3 3 2 3 3 4 2,7 Bajor István 4 2 4 2 2 1 2 3 3 2 2 4 2 2 1 Balaskó József ism. 3 3 2 2 2 2 1 3 5 2 3 5 3 3 1 5. Benkő Zsuzsanna 5 4 4 3 5 4 3 4 5 4 4 4 5 5 4,2 Czifra József 4 3 4 3 4 2 2 3 5 3 3 5 2 3 3.2 Csász Klára 5 4 3 5 3 4 3 4 5 4 4 4 5 5 4,1 Csizmadia Mária 4 3 3 2 2 1 2 2 2 2 2 3 3 4 1 Csöndes Olga 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 fm 5 5 5 10. Előd Mária 4 4 4 2 3 3 2 3 3 2 3 4 4 4 3,2 Érdy Judit 3 3 3 4 4 2 2 3 4 2 2 fm 5 5 3.3 Felső Antal 4 4 4 2 3 2 2 4 4 3 2 4 4 5 3,3 Füvesi Zsuzsanna 4 3 4 2 5 4 2 4 5 4 3 5 4'' 5 3,8 Gudlin Magdolna 4 4 4 3 5 2 2 4 3 3 3 2 5 5 3.5 15. Gyuricza Mária 5 3 4 2 2 3 2 3 2 2 2 2 4 4 2,7 Hermán Béla 4 2 3 2 2 2 2 3 3 2 2 3 2 3 2,4 Hermán Rozália 5 3 4 2 3 3 3 4 3 3 3 5 4 5 3,5 Hóbor Gyula 5 4 4 4 4 4 4 4 3 3 4 5 4 5 4 Horváth Zoltán 4 3 4 4 2 2 2 3 3 3 3 3 4 5 3,2 20. Kőrös Valéria 3 2 3 1 3 2 1 2 2 1 2 fm 3 4 1 Krisztián Attila 4 3 3 3 2 2 2 3 4 2 3 5 3 3 2,9 Kuti Gizella 5 2 3 2 2 2 2 3 3 3 2 3 4 4 2,7 Kütsön László ism. 4 3 3 3 2 2 2 2 4 2 3 5 3 3 2,8 Lambert Klára 5 2 4 2 2 3 2 4 5 3 3 4 5 5 3,4 25. Liess István 4 4 4 4 4 2 2 3 2 2 4 fm 3 3 3,1 Linka Stefánia 4 3 4 3 4 3 2 4 4 3 5 3 4 4 3,5 Lukács Gábor 5 2 2 2 3 2 2 3 3 3 2 3 3 4 2,6 Magyar János 4 3 3 3 2 3 2 4 4 3 2 4 3 4 3,1 Nagy Margit 4 2 2 2 2 1 1 2 3 1 2 4 3 5 1 30. Nikii Ferenc 4 2 4 2 2 2 2 2 2 3 2 4 3 4 2,6 Pölöskey Éva 5 4 3 3 3 2. 2 3 5 4 3 fm 3 4 3,3 Rákos Zsuzsanna 4 2 2 1 1 3 1 2 2 1 2 4 2 4 1 Reiner Ágoston 4 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 Sifter Mária 5 3 3 2 2 3 2 4 4 2 3 5 5 5 3,3 35. Szöllősi Mária 5 3 4 3 4 3 2 4 3 3 2 5 5 5 3,5 Talabér Teréz 4 3 4 3 2 3 2 2 2 2 2 2 4 4 2,7 Tátrai Judit 5 3 4 2 o ¿j 2 2 3 3 2 3 fm 3 5 2,o Telkes Hermina 4 3 3 1 2 3 1 3 4 3 2 5 5 5 1 Török Margit 5 3 4 3 3 3 3 4 4 3 3 5 5 5 3,7 40. Vajda Mária 5 4 5 3 4 3 2 4 4 4 3 4 5 5 3,8 , Osztály átlag: 2,8 összesen: 43 tanuló Kimaradt: Krisztián József 48 Magyar nyelv Szakma A tanuló neve Magatartás Magyar irod. Történelem Orosz Német Matematika Fizika ] Biológia Kémia Földrajz Testnevelés Elmélet I Gyakorlat ^ Tanulmányi átlag Varga Ilona ism. 4 3 2 2 3 2 1 2 2 1 2 3 3 5 1 Végvári Márton 4 3 3 4 3 2 1 3 3 2 3 4 3 3 1 II/E. reál, koedukált, 5+1 Osztályfőnök: Harmath Mária Magyar nyelv Szakma A tanuló neve Magatartás Magyar irod. Történelem Orosz Német Matematika Fizika Biológia Kémia Földrajz Testnevelés Elmélet Gyakorlat Tanúimányi átlag Akácz Attila 3 3 3 3 3 3 2 3 4 3 3 5 3 4 3.2 Balassa Rozália 4 1 2 2 2 2 2 3 2 3 2 fm 3 5 1 Bazsó István 3 2 2 2 2 2 2 3 3 3 2 5 3 5 2,3 Belső Margit 4 2 3 1 2 2 1 2 2 2 Q ¿J 5 3 5 1 5. Bencze Magdolna 4 3 2 3 2 1 1 2 3 2 1 fm 2 4 1 Bokor Teréz 4 2 2 2 3 3 2 3 3 3 3 2 3 5 2,8 Borsos Mária 5 5 5 5 5 5 3 4 5 5 4 fm 5 5 4,7 Cselenkó Ilona 5 3 2 2 4 2 2 4 4 4 3 2 3 5 3,1 Dénes Miklós 3 2 2 2 1 2 1 1 4 2 2 4 3 4 1 10. Fatér Gizella 3 1 2 1 2 2 1 1 2 2 1 5 3 5 1 Felső Erzsébet 4 1 2 1 1 1 1 1 3 2 1 3 2 5 a Fuisz Mária 4 3 3 3 2 2 2 2 3 4 3 3 4 5 3 Gérnyi Mária 4 4 3 2 3 4 2 3 3 3 2 2 4 5 3,1 Gyurkó Mária 4 1 2 2 2 2 1 2 2 2 1 3 2 4 ,1 15. Hegedűs Julianna 4 3 3 2 1 2 2 3 2 3 2 fm 4 5 1 Horváth Erzsébet 4 3 3 3 4 4 2 2 3 4 3 fm 3 5 3 3 Huszti Katalin 5 5 4 4 4 4 3 4 4 4 3 fm 5 5 4,1 Imre Erzsébet 5 2 2 2 2 2 3 2 4 3 2 3 4 5 2,8 Imre Mária 5 4 4 3 3 4 2 4 4 4 3 4 5 5 3,8 20. Jakabfi Ilona 4 2 3 2 4 3 2 3 3 3 3 fm 4 5 3.1 Keszthelyi Irén 5 3 3 2 3 2 2 3 3 3 3 fm 4 5 3 Kiss István 2 2 1 1 2 1 1 2 2 2 2 4 2 4 1 Kisfali Judit 5 5 5 5 4 5 2 4 .5 4 4 5 4 5 4,4 Knausz Mária 5 3 4 3 5 4 3 4 3 4 2 2 5 5 3.6 25. Kozári Zsuzsanna 4 4 4 3 4 4 3 5 3 5 3 4 5 5 4 Krasznai Vera 4 2 2 1 2 2 1 2 2 2 2 2 2 5 1 Maurer Anna 5 2 3 3 3 3 3 3 3 5 2 fm 5 5 3,3 Nagy Rózsa 4 4 4 3 2 3 3 4 4 3 4 4 5 5 3,7 Németh Mária 5 5 4 5 5 4 4 5 5 5 5 4 5 5 4.7 30. Németh Rozália 4 3 3 3 2 2 2 3 4 3 3 fm 3 5 3 Papp Mária 5 4 3 4 2. 2 2 2 5 3 4 2 4 5 3.2 Pozsgai Gabriella 5 4 4 3 4 3 3 4 4 4 3 fm 4 5 3.8 Strazselc Botond 2 2 2 1 2 2 1 1 2 2 2 4 2 4 1 Schreiner Ilona 4 4 4 2 5 3 2 5 4 4 3 fm 5 5 3,8 35. Szrsa Anna 5 4 3 2 3 3 2 3 4 3 2 fm 3 5 3,1 , Tóth Eszter 4 2 2 1 2 1 1 2 2 2 2 fm 3 5 1 Varga József 5 5 5 5 5 5 4 5 5 4 5 fm 5 5 4,8 Vass Márta 5 4 4 2 5 4 3 4 5 4 3 3 5 5 3,9 Várad i Márta 5 4 4 5 5 4 3 5 5 5 5 5 5 5 4.6 Osztályátlag: 2,83 összesen: 39 tanuló Kimaradt: Aradi Blanka 49 1I/F humán, leány Osztályfőnök: Bálint Ferencnó Magyar nyelv t S zak ;ma A tanuló neve Magatartás Magyar irod. Történelem Orosz Latin Matematika Fizika Biológia Kémia Földrajz Testnevelés Elmélet Gyakorlat Tanulmányi átlag Altai Ilona 5 5 5 5 5 4 3 4 5 4 5 fm 4 5 4,5 Arany Mária 4 3 2 3 3 4 2 2 2 3 4 fm 3 5 3 Bálint Ilona 4 5 5 4 5 5 3 4 3 3 5 4 4 5 4,2 Bizony Júlia 4 2 2 2 3 3 2 2 2 3 2 fm 2 fm 2,3 5. Csicskár Julianna 4 4 4 3 3 4 3 2 3 3 4 3 3 5 3,4 Gerencsér Valéria 4 3 2 3 2 2 2 2 3 2 3 3 3 5 2,7 Hoffmann Mária 5 4 3 3 4 4 3 3 3 4 3 4 4 5 3.5 Horváth Anna 4 2 2 2 3 3 2 3 3 2 3 5 3 5 2,9 Horváth Ilona 4 2 2 2 2 2 2 2 1 2 2 5 2 5 1 10. Horváth Jolán 4 2 3 4 5 4 3 3 4 3 5 4 4 5 3,3 Horváth Magdolna 4 4 4 4 4 3 3 4 3 4 4 4 4 5 3,8 Koczfán Anna 4 2 2 2 3 3 2 2 2 2 2 3 3 4 2,5 Koplár Zsuzsanna 4 2 2 2 2 2 2 2 2 2 3 fm 2 4 2,1 Kovács Angéla 4 3 3 4 3 3 3 2 4 2 4 4 4 5 3,4 15. Kovács Margit 4 3 3 2 3 3 2 2 2 3 3 5 4 5 3,1 Lakatos Anna 4 2 2 2 3 3 2 4 4 4 4 4 3 4 3,2 Lázár Ilona 4 2 2 2 2 2 2 2 3 3 2 2 4 4 2,5 Lovrencsics Erzsébet. 4 4 4 4 4 3 2 3 4 4 fm 4 4 3,6 Major Mária 5 4 4 4 5 4 3 3 4 2 4 fm 5 5 3.9 20. Milovics Éva 5 4 3 5 2 4 3 4 3 4 4 fm 5 5 3,8 Molnár Klára 4 3 3 4 3 3 2 2 3 3 3 4 4 5 3,7. Molnár Margit 4 3 3 4 4 4 3 3 4 3 4 5 5 5 3,8 Nagy Magdolna 4 4 4 5 5 4 3 5 5 4 5 5 5 4 4.5 Németh Aranka 5 5 5 5 5 5 4 5 5 5 5 5 5 5 4,9 25. Németh Ilona 4 5 5 5 5 4 4 5 4 4 5 4 5 5 4,0 Németh Margit 4 5 4 5 4 4 4 4 3 3 4 5 5 5 4,2 Ózdi Mária 4 4 3 3 4 4 2 4 4 3 4 fm 3 4 3,5 Pintér Ágota 5 4 3 4 5 4 4 4 5 5 5 fm 5 5 4.4 Rózsás Mária 4 3 3 3 3 2 2 2 4 4 3 fm 2 4 2.9 30. Rösler Katalin A 4 3 5 5 4 3 4 4 4 4 5 5 4 4,2 Schiller Katalin 4 3 3 2 2 2 2 2 3 3 3 fm 3 fm 2,5 Simon Mária 4 5 4 4 3 3 2 2 4 3 4 4 4 5 3,6 Sió Klára 5 5 5 5 5 5 4 4 5 5 5 4 5 5 4.8 Soós Katalin 4 3 2 2 2 3 2 3 2 2 3 5 3 5 2,7 35. Soós Valéria 3 2 2 2 1 4 2 3 4 4 3 3 3 4 1 Szekszárdi Gizella 5 4 4 3 4 4 3 3 3 4 4 fm 5 5 3.8 Szentes Veronika 4 3 2 3 2 2 2 2 4 4 4 4 5 4 3.2 Tóth S. Erzsébet 4 5 5 5 5 4 3 4 5 4 5 4 5 4 4.5 Török Ildikó 4 3 2 2 2 2 2 2 3 2 3 5 3 5 2.3 40. Varga Emma 5 5 5 5 5 4 3 4 5 5 5 5 5 5- 4.7 Vigh Éva 5 5 5 5 5 5 4 5 5 5 5 5 5 5 4,9 50 összesen: 43 tanuló Szakma A tanuló neve Magatartás Magyar irod. Magyar nyelv Történelem Latin '' Orosz Matematika Fizika Biológia Kémia Földrajz Testnevelés Elmélet Gyakorlat Tanulmányi átlag Vincze Erzsébet 4 2 2 2 2 4 2 2 3 2 3 3 3 5 2,3 o r* Zömbik Gy. Teréz 4 2 2 2 2 4 2 2 3 2 3 3 3 4 Osztályátlag : 3,4 II/''G. humán, 5+1 Osztályfőnök: dr. Bittera Zoltánné SzakmE > A tanuló neve Magatartás Magyar irod Magyar nyel Történelem Orosz Francia Matematika Fizika Biológia Kémia Földrajz Testnevelés Elmélet Gyakorlat Tanulmányi átlag Antal Éva 4 2 2 2 3 2 2 2 3 2 2 3 4 4 2,5 Ács Julianna 4 2 3 3 3 2 3 2 2 2 2 5 2 5 2,3 Balassa Ilona 5 3 4 4 4 3 2 3 5 3 4 fm 5 4 3,7 Bogdán Emőke 5 4 4 5 4 4 4 4 4 4 5 4 5 fm 4,3 5. Borbás Magdolna 5 2 2 4 3 2 2 3 3 2 3 3 5 5 3 Borsos Zsuzsanna 4 3 2 3 4 3 2 3 4 2 2 4 3 4 3 Dávidovits Zsuzsa 4 2 2 2 3 2 2 2 3 1 4 4 4 5 1 Fodor Erzsébet 4 2 3 2 3 2 2 2 1 1 2 fm 2 5 1 Gyergyák Ilona 4 2 2 2 3 2 2 2 3 2 2 4 2 4 2,5 4 10. Hegedűs Magdolna 5 4 3 5 4 3 3 4 5 3 4 4 5 5 Horváth Mária 5 3 4 3 3 3 2 2 4 2 4 5 4 5 3,4 Józsa Éva Erzsébet 5 2 3 3 3 2 2 2 3 2 2 5 2 5 2,8 Márkus Erzsébet 4 2 3 3 3 2 2 2 3 2 2 fm 2 4 2,5 Mondok M. Magdolna 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 15. Nagy Terézia 5 4 4 5 5 3 3 4 5 5 4 5 5 5 4,4 Németh Erzsébet 5 5 5 5 5 2 2 2 4 2 3 fm 4 5 3,7 Pem Rózsa 4 3 3 3 3 3 3 3 3 3 3 4 5 5 3,4 Plánder Julianna 5 5 5 5 5 4 2 3 5 3 5 4 5 5 4,3 Pordán Mária 5 3 4 4 4 3 2 2 3 2 3 5 4 5 3,4 20. Pócza Szilvia 4 2 2 2 3 2 2 2 2 2 2 5 3 5 2,6 Pusztafi Ágnes 5 4 4 4, 5 2 2 2 4 2 4 3 4 5 3.5 Rácz Rózsa 5 4 4 5 4 3 3 3 5 3 5 5 4 5 4.1 Róka Margit 5 4 2 4 4 3 3 4 5 4 4 5 5 5 4 Sindelberger Mária 4 3 3 3 3 2 2 2 4 2 3 5 3 4 3 25. Spitzer Veronika 4 2 2 2 4 2 2 2 3 1 2 2 2 4 1 Szaiav Mária 4 2 2 2 4 2 2 2 4 2 3 5 4 5 3 Szente Mária 5 2 2 3 4 3 2 3 4 3 4 4 3 5 3,2 Szoliva Zsuzsanna 5 3 3 5 4 4 3 4 4 4 5 5 4 5 4,1 Pálos Anna Tbolya 5 4 4 5 5 3 3 4 5 4 5 fm 4 5 4.2 30. Tomori Er7sébet 5 4: 3 5 5 5 3 4 5 5 4 5 5 5 4.5 Vaida Magdolna 5 4 4 5 4 5 3 4 4 4 5 4 3 5 4.2 Varga Edit 5 2 2 3 3 2 2 2 2 2 2 5 3 5 O 1 ij , 1 Vócsei Katalin 5 4 3 5 5 4 3 4 5 4 5 4 5 5 4,3 Zalán Györgyi 5 3 3 3 4 2 3 4 4 2 3 5 3 5 3.4 Osztályátlag: 3,1 összesen 36 tanuló Kimaradt: Bucsai Margit, Horváth Terézia 52 II/H. humán, leány, 5+1 Osztályfőnök: Zsoldos Ferencné Osztályátlag: 3,1 összesen: 29 tanuló 53 Magyar nyelv Szakma A tanuló neve Magatartás Magyar írod. Történelem Orosz Olasz Matematika Fizika Biológia Kémia Földrajz Testnevelés Elmélet Gyakorlat Tanulmányi átlag Bányai Irén 4 2 3 2 2 3 2 2 2 1 3 3 2 4 1 Bellér Margit 5 3 2 4 2 3 2 2 3 2 4 3 3 5 2,9 Bébecz Mária 4 2 2 2 2 2 2 2 2 2 3 5 3 5 2,6 Berecz Katalin 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5. Borszéki Ilona 5 5 4 4 3 4 3 3 4 3 3 fm 5 5 3,8 Csaba Katalin 5 4 3 3 3 4 3 4 4 3 4 5 5 5 3,8 Dómján Mária 5 3 2 3 2 3 2 3 3 2 3 3 5 5 3 Donovár Katalin 5 3 4 4 4 4 3 3 3 3 4 3 5 5 3.7 3,3 3.8 2,7 4,2 Fincza Ibolya 4 3 3 2 3 4 2 4 3 3 3 4 4 5 Galambos Ildikó 5 5 3 5 2 4 2 4 4 3 5 3 4 5 Gorsics Mária 4 2 3 2 3 3 2 2 2 2 2 4 3 5 Horváth Erzsébet 4 4 4 4 5 5 4 4 5 5 3 2 5 4 Kárpáti Mária 5 2 2 2 4 4 2 2 3 2 2 3 3 4 2,7 Keglovics Valéria 4 4 3 4 3 4 2 4 5 4 5 5 4 5 4 15. Kertész Anna 5 2 •2 2 2 3 2 2 2 2 3 5 3 5 2,7 Kisfaludy Ágota 5 4 4 4 4 5 4 4 5 4 5 4 5 5 4,4 Kolongya Ilona 5 4 4 4 3 4 4 4 3 3 3 3 4 5 3.7 Kovács Lenke 4 2 2 2 3 3 2 3 2 2 2 3 3 5 2,6 Kotnyek Erzsébet 5 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 3 2 5 2,3 20. Ladola Anna 5 2 2 2 2 3 2 2 2 2 2 3 3 5 2,5 Magyar Mária 5 2 3 2 2 3 2 2 . 2 2 2 4 2 5 2,5 Mátyás Mária 5 2 2 3 2 3 2 2 2 2 3 3 3 5 2,6 Miháczi Mária 4 2 2 2 2 2 2 2 2 2 3 3 2 5 2,4 Molnár Erzsébet 4 2 2 2 2 2 2 2 1 1 2 3 2 5 1 25. Övári Valéria 5 2 2 3 3 3 2 2 3 2 3 3 3 5 2,8 Perkó Mária 5 3 4 3 2 3 2 3 4 3 3 5 4 4 3,3 Szökrény Erzsébet 5 3 3 3 3 4 2 3 3 2 2 4 4 5 3,2 Tóth Erzsébet 4 3 3 3 3 4 2 4 3 3 3 5 5 4 3,5 Varró Ágnes 4 3 2 3 2 3 2 3 2 2 2 5 4 5 2,9 II/I humán, vegyes osztály Osztályfőnök: Schlarb Béla Szakma A tanuló neve Magatartás Magyar irod. Magyar nyeli Történelem Orosz Olasz Matematika Fizika Biológia Kémia ■ Földrajz Testnevelés Elmélet Gyakorlat Tanulmányi átlag Baj Gizella 5 3 3 2 3 4 2 2 2 2 3 5 3 4 2,9 Bedő Mária 5 2 3 2 2 3 2 2 2 2 3 2 3 4 2,5 Béli László 5 3 3 2 3 5 3 3 3 4 4 4 3 3 3,3 Borda Magdolna 5 3 3 2 3 3 2 3 4 3 3 4 4 5 3,2 5. Dómján Erzsébet 5 3 3 3 2 3 2 2 2 2 2 3 4 5 2,8 Furmen Györgyi 5 2 3 3 4'' ~3 2 2 2 2 3 2 4 4 2,8 Gaál Jolán 5 2 2 2 2 3 2 2 2 2 4 5 3 5 2,8 Gerencsér László 3 3 4 4 3 5 3 4 4 4 5 5 3 4 3,9 Hársfalvi Alajos 4 2 3 2 2 3 2 2 2 2 3 4 3 4 2,6 10. Henczi Gyöngyi 5 2 3 2 2 3 3 2 2 3 3 fm 5 5 2,9 Horváth György 5 3 2 3 3 3 3 3 3 2 3 4 3 3 2,9 Juhász Katalin 5 2 4 3 3 4 3 3 3 2 3 4 4 4 3,2 Kanizsai Ferenc 5 2 2 3 3 3 2 2 3 2 3 4 3 3 2,7 Kálovics Ferenc _ 3 3 4 4 4 3 3 4 4 4 4 5 5 4 3,9 15. Kiss Károly 4 2 3 2 2 3 2 3 3 3 3 5 3 3 2,8 Kovács Ilona 4 2 2 2 2 2 2 2 2 2 3 fm 3 5 2,4 Kovács Lajos 4 2 3 3 2 3 1 2 3 2 5 5 2 4 1 Leveli Zsuzsanna 4 3 4 2 2 2 1 1 2 1 2 fm 2 3 1 Mezőfi József 4 3 3 3 2 3 2 2 2 2 3 4 3 4 2.8 20. Miklós László 5 4 5 5 5 5 4 5 5 5 5 5 5 5 4,8 Németh Katalin 4 3 2 4 2 3 3 3 3 4 4 4 4 4 3,3 Plaski Paula 4 4 4 4 4 5 2 3 4 3 5 3 4 4 3.8 Pőcze János 4 2 3 3 3 3 2 3 2 3 4 fm 3 fm 2,8 Simon Lajos 4 2 2 3 2 2 2 2 2 2 2 4 3 3 2,4 25. Stróber Gábor 4 2 4 3 2 3 2 2 3 3 4 5 4 4 3.1 Szabó Valéria "5 3 3 5 2 3 2 3 3 3 4 5 4 5 3,5 Vadász Mária 4 3 2 2 2 3 2 2 2 2 3 4 3 5 2,7 Osztályátlag: 2,91 összesen: 28 tanuló Kimaradt: Kalmár József 54 II/K. humán, fiú, 5+1 Osztályfőnök: Márkus Ferenc Kimaradt: Kővári Tibor Osztályátlag : 3,2 összesen: 31 tanuló 55 Szakma A tanuló neve Magatartás Magyar irod. Magyar nyelv Történelem Orosz Latin Matematika Fizika Biológia Kémia Földrajz Testnevelés Elmélet Gyakorlat Tanulmányi átlag Andróczi Ferenc 5 5 5 5 5 5 4 4 5 5 5 fm 5 5 4,8 Barkóczy László 4 2 2 2 2 2 3 3 2 3 2 5 3 4 2,7 Barta Miklós 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 Béli Ferenc 4 2 3 5 4 4 2 3 4 3 4 5 4 5 3,7 5. Csizmadia János 4 4 . 4 3 5 5 4 4 4 3 4 5 3 . 4 4 Dolmányos József 4 4 4 5 3 4 3 3 3 2 4 4 3 4 3,5 Gedeon László 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 Hercsik László 3 2 2 3 2 2 2 2 2 3 3 4 3 3 2,5 Hoffer Ferenc 5 4 4 4 3 4 3 4 4 4 4 fm 4 fm 3,8 10. Horváth László 5 4 4 3 3 4 2 2 3 3 4 4 3 4 3,3 Karádi Ferenc 4 3 2 3 2 3 2 3 2 2. 4 4 3 3 2,8 Káli Sándor 4 3 3 3 2 3 3 3 3 3 3 4 4 3 3,1 Komondi Gyula 4 2 2 3 2 2 1 2 2 1 2 3 2 2 1 Kósa Gyula 4 2 2 3 1 2 1 1 1 1 2 3 4 3 1 15. Magyar István 4 3 2 4 3 3 3 3 4 3 5 4 5 5 3,6 Majorics József 4 2 2 2 i ¿j 2 1 2 2 2 2 4 3 3 1 Rinfel János 4 3 3 3 3 3 3 3 2 3 3 4 4 4 3,2 Siti Ferenc 5 4 4 5 4 4 3 5 4 4 5 5 5 5 4,4 Szakács Károly 5 3 3 4 2 3 4 4 . 3 3 2 4 5 5 3,5 20. Szerdahelyi András 4 4 3 5 3 3 2 3 3 3 4 5 4 4 3,5 Szerdahelyi Tamás 4 2 2 2 2 2 2 2 2 2 2 5 3 3 2,4 Szommer Béla 4 4 2 4 3 3 3 3 4 4 4 4 3 3 3,4 Tamás János 4 2 2 2 2 2 2 1 1 1 3 3 2 3 1 Tátrai István 4 3 2 4 4 3 2 3 3 2 3 3 4 4 3,1 25. Tóth Géza 5 4 4 5 5 5 3 4 5 4 5 5 5 5 4,5 Török Sándor 5 4 5 4 3 3 3 4 4 4 5 fm 4 5 4 Tubol y Ferenc 4 3 2 4 2 3 3 4 4 4 4 4 4 4 3,5 Varga Szabolcs 5 4 4 5 4 5 3 3 4 4 5 5 4 5 4,2 Vári László 4 4 4 5 4 4 2 3 3 2 .3 .3 4 5 3,5 30. Vukics József 3 2 1 2 2 2 1 2 2 2 2 5 3 2 1 II/L humán, leány, 5+1 Osztályfőnök: Nagy Emiiné Szakma A tanuló neve Magatartás Magyar irod. Magyar nyelv Történelem Orosz ''-V Latin Matematika Fizika Biológia Kémia Földrajz Testnevelés Elmélet Gyakorlat Tanulmányi átlag j Andó Mária 4 3 2 2 2 3 3 3 3 3 2 3 3 5 2,3 Bálint Erzsébet 4 4 4 4 2 3 2 3 5 3 4 3 5 5 3,6 Benkő Eszter 5 5 5 5 5 4 3 5 5 5 5 5 5 5 4,6 Csöndör Rózsa 5 4 4 2 2 3 3 3 4 4 4 3 4 5 3,5 5. Etsy Gabriella 4 2 2 1 2 2 1 2 2 2 2 4 3 5 1 Garai Anna- 4 3 3 2 2 2 2 2 3 2 2 3 2 5 2,5 Gróf Katalin 4 3 2 2 2 2 2 2 3 2 1 fm 2 5 1 Horváth Klára 4 3 3 2 3 3 3 3 3 3 2 4 3 5 3,1 Horváth Mária 5 4 4 3 3 3 2 3 4 3 3 3 4 5 3,4 10. Horváth Márta 5 4 4 3 4 3 3 4 4 4 4 5 3 5 3,8 Horváth Zsuzsanna 5 5 5 4 4 4 2 4 5 4 5 5 4 5 4,3 Ivánkovits Ágnes 4 4 4 2 2 3 2 3 4 3 3 5 5 5 3,4 Jelinek Klára 5 5 5 4 5 4 5 5 5 5 4 5 5 5 4,3 Karácsonyi Magdolna 4 2 2 2 2 2 2 2 3 3 2 4 3 5 2,6 15. Kiss Katalin 5 4 4 4 3 4 3 3 5 4 4 5 4 5 4 Kollarics Éva 5 5 5 4 3 4 3 4 4 4 4 3 4 5 4 Kollarits Ágota 5 5 5 4 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 4,9 Korpár Mária 5 4 4 3 2 3 3 4 4 4 4 5 4 5 3,8 Kovács Éva 4 3 3 2 2 3 2 3 4 4 3 4 5 5 3,3 20. Mátéffy Klára 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 Meggyessy Júlia 5 5 4 4 4 4 4 4 5 5 5 4 5 5 4,5 Menyhárt Erzsébet 4 3 3 3 2 3 2 3 4 2 2 5 3 5 3,1 Merkly Bellus Anna 5 5 4 4 3 3 4 5 5 5 4 fm 4 5 4,3 Miklósi Mária 4 3 2 3 3 3 2 3 3 4 2 4 4 5 3,2 25. Molnár Ilona 4 3 2 2 2 2 2 2 3 2 2 4 2 5 2,5 Nagy Etelka 5 5 3 5 3 3 4 4 5 5 4 5 5 5 4,3 Nagy Rózsa 4 4 3 2 2 3 2 3 4 3 2 4 3 5 3,1 Németh Éva 5 4 3 4 4 3 3 3 5 3 3 4 5 5 3,8 Paizs Gabriella 5 5 5 5 5 4 4 5 5 5 5 5 5 5 4,8 30. Parragi Edit 4 4 4 3 3 4 2 4 5 4 4 5 3 5 3,8 Pikó Gizella 4 3 3 2 3 3 3 2 3 4 2 4 3 5 3,1 Radics Anna 5 5 5 3 4 4 4 4 5 3 5 4 4 5 4,2 Radics Mária 3 2 2 2 2 2 2 2 3 '' 2 2 5 4 5 2,7 Reich Katalin 4 4 3 3 3 3 2 3 4 3 3 3 4 5 3,3 35. Rúzsa Emma 4 4 4 3 2 3 2 3 4 2 2 5 5 5 3,4 Senkó Teréz 4 4 3 2 2 3 2 2 3 O kJ 2 3 3 5 2,8 Szabó Eszter 4 2 2 2 2 3 2 2. 3 3 2 4 2 5 2,6 Szalai Zsuzsa 4 2 2 2 2 3 2 2 3 3 3 3 3 5 2,7 Takács Mária 4 2 2 1 2 2 2 2 3 2 2 3 2 5 1 56 Osztályátlag: 3,43 összesen: 41 tanuló 57 A tanuló neve Magatartás Magyar Nyelvtan Történelem Orosz Latin Matematika Fizika Biológia Kémia Földrajz Testnevelés Elmélet Gyakorlat Tanulmányi átlag 40. Tar Erika 5 5 5 4 3 4 3 4 5 4 4 4 5 5 4,2 Vajda Éva 4 4 4 3 3 4 3 3 4 4 4 b 3 5 3,8 III/A. reál, fiú, 5+1 Osztályfőnök: Szalay István Ábr. geometria Szakma A tanuló neve Magatartás Magyar Történelem Orosz Német Matematika Fizika Biológia Kémia Testnevelés Elmélet Gyakorlat Tanulmányi átlag Czulek Attila 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 Dervalits András 4 2 3 2 2 1 2 2 3 2 5 4 4 1 Egres László 5 2 4 2 2 2 2 2 4 2 4 5 4 2,9 Fodor Mihály 5 3 3 2 2 2 2 3 3 2 5 4 5 o o 5. Fodor Tamás 4 4 3 4 4 2 2 3 4 3 4 4 3 3,3 Gál József 5 2 4 2 2 2 2 3 3 3 4 4 4 2,9 Kliszki Zoltán 5 3 4 3 3 3 3 4 3 3 4 4 4 3,4 Kovács Árpád 5 4 5 3 2 2 2 3 3 4 5 4 4 3,4 Maros Sándor 5 3 4 3 3 2 3 4 4 4 4 5 5 3,7 10. Mayerhoffer László 5 2 3 3 2 2 2 3 4 2 5 4 4 3 Méhes József 4 2 4 4 5 2 3 2 4 3 5 4 5 3,6 Mezőfi Ferenc 4 2 4 3 2 2 3 3 3 3 5 4 4 3,2 Molnár Kálmán 5 3 3 à 2 2 2 4 4 3 4 4 4 3,1 Papp Előd 5 2 3 3 3 2 5 3 4 2 4 4 5 3,3 15. Ring Miklós 4 5 5 4 4 3 4 4 5 5 4 5 4 4,3 Sajni Béla 5 2 4 3 2 2 2 4 5 4 4 4 5 3,4 Sándor László 5 3 4 2 4 2 3 3 4 4 5 4 5 3,6 Szalai Árpád 5 5 5 3 3 2 3 4'' 5 4 5 4 4 3,9 Szamosi József 5 3 4 3 3 2 2 4 4 4 5 4 4 3,5 20. Szendrői Ottó 4 4 3 2 2 2 2 3 3 2 4 4 4 2,9 Tóth István 5 4 5 4 3 2 4 4 5 4 5 5 5* 4,2 Török Sándor 4 2 3 2 2 1 2 2 2 2 5 3 3 1 Várnai Károly 5 3 4 2 2 2 3 4 2 4 4 4 3,1 Zámbó Gábor 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 25. Zámbó Sándor 5 4 5 4 5 3 4 5 4 5 5 5 5 4,5 Osztályátlag: 3,4 Összesen: 25 tanuló 58 III/B. reál, fiú, 5+1 Osztályfőnök: Sorosi Miklós Ábr. geometria Szakma A tanuló neve Magatartás Magyar Történelem Orosz Német Matematika Fizika Biológia Kémia Testnevelés ''Elmélet Gyakorlat Tanulmányi átlag Baranyai László 5 3 2 2 2 3 4 3 3 3 3 4 4 3 Bartha Gyula 4 3 2 2 2 2 2 3 2 3 3 3 3 2,5 Belső István 5 2 3 2 2 3 2 4 3 3 5 4 5 3,2 Bencze László 4 3 2 2 2 2 2 3 2 3 3 3 3 2,5 5. Borbás Ferenc 4 4 4 3 3 3 5 4 4 4 5 5 5 4,1 Böle István 4 2 2 2 2 2 2 2 3 3 5 5 5 2,9 Dancsák Ferenc 4 2 3 3 2 2 3 2 2 3 5 5 5 3,2 Devecz Ferenc 5 5 4 5 5 5 5 5 5 4 5 5 5 4,8 Faragó Tibor 4 3 2 3 2 3 4 3 3 3 5 4 4 3,3 10. Garai Zoltán 5 3 3 3 2 3 4 4 4 4 3 4 5 3,5 Gerócs Ferenc 4 2 2 3 2 2 2 2 2 2 4 2 3 2,3 Horváth István 4 4 3 3 3 3 3 3 3 3 4 3 4 3,3 Horváth László 4 2 3 2 2 4 5 3 3 3 4 4 4 3,2 Horváth Sándor 4 2 2 3 2 4 5 5 3 4 5 5 5 3,8 15.Joós Lajos 5 3 2 3 2 2 2 2 3 2 4 3 4 2,7 Kaczevs Gábor 4 2 2 3 2 2 3 2 3 2 4 3 4 2,7 Karádi László 4 4 4 5 5 5 5 5 5 4 5 4 4 4,6 Kele Szilveszter 4 3 2 2 2 2 3 2 2 2 2 3 3 2,3 Lukács Márton 5 4 3 5 4 3 3 3 4 3 4 4 5 3.8 20. Mátai József 5 2 2 4 3 4 5 4 3 3 5 4 5 3,7 Mátés István 4 2 2 2 3 2 2 3 3 3 3 3 4 2,7 Miklósi Ferenc 4 2 2 2 2 2 3 2 3 2 4 3 3 2.5 Nagy Sándor 5 4 4 4 2 3 4 4 '' 4 3 4 5 5 3,8 Peti Imre 5 4 3 3 3 3 3 4 4 3 4 5 5 3,7 25. Réz Gyula 4 3 3 2 2 .2 3 3 3 -3 5 3 5 3,1 Rozner Zoltán 4 2 3 4 2 3 3 2 2 2 5 3 3 2,8 Simon János 5 4 2 4 3 3 3 3 3 3 4 4 4 3,3 Süle Miklós 5 3 2 3 2 2 4 3 3 2 4 3 4 2.9 Szerdahelyi László 4 2 2 2 2 2 4 3 3 2 5 4 4 2,9 30. Szőcs Béla 3 4 2 2 2 1 2 2 2 2 4 3 4 1 Tóth György 4 2 2 2 2 2 5 3 3 2 4 4 5 3 Tóth János 4 2 1 2 2 2 2 2 2 2 5 4 3 1 Varga Gábor 4 5 5 5 5 5 4 4 4 4 5 5 5 5 4,7 Vass Pál 4 3 2 2 2 2 2 3 2 2 fm 5 fm 2,5 35. Végvári Albert 5 3 4 4 3 3 5 4 4 3 5 5 5 4 Osztályátlag: 3 összesen: 35 tanuló 59 III/C. reál, leány, 5+1 Osztályfőnök: dr. Szűcs Lászlónc Ábr. geometria Szakma Tanulmányi átlag A tanuló neve Magatartás Magyal Történelem Orosz Német Matematika Fizika Biológia Kémia Testnevelés Gyakorlat Elmélet Bagonyai Edit 4 4 5 4 4 2 2 4 5 4 -5 5 5 4 Báder Márta 4 3 3 2 3 2 2 2 4 3 3 2 4 2,8 Bogár Ágnes 5 5 5 4 5 4 5 5 5 5 5 5 5 4,8 Déványi Ildikó 4 3 4 3 4 2 2 3 4 3 5 4 5 3,3 5. Dömötörfi Erzsébet 5 4 5 3 4 3 4 3 5 4 5 4 5 4,4 Faics Mária 4 3 4 2 2 2 2 3 2 5 4 5 5 3,4 Felde Zsuzsanna 4 2 4 3 3 2 2 3 3 3 4 3 4 3 Ferk Zsuzsanna 5 3 4 2 3 2 2 2 4 2 3 5 4 3 Gábor Ilona 4 2 4 3 3 2 3 3 4 3 4 4 3 3,2 10. Gyuricza Mária . 4 2 3 2 2 1 2 2 3 2 5 5 5 1 Harmadás Erzsébet 5 4 4 5 5 3 2 4 5 5 4 5 5 4.3 Hegyi Rozália 5 2 5 5 5 3 3 4 4 4 5 5 5 4 Herczeg Rozália 4 -2 3 4 3 2 3 3 2 3 3 4 3 2,9 Hermann Magdolna 5 2 3 2 2 2 2 2 3 2 fm 4 fm 24 15. Horváth Karola 4 2 3 2 2 1 2 2 3 2 3 4 3 1 Horváth Klára 5 2 4 3 3 2 2 2 4 3 5 5 4 3,3 Horváth Magdolna 4 3 3 2 3 3 4 3- 4 3 5 4 3 3,3 3 Horváth Teréz 4 2 3 2 2 3 3 3 3 3 5 4 3 Jankovics Mária 4 2 3 3 2 2 2 2 3 2 4 3 5 2.7 20. Jámbor Margit < 5 2 3 3 3 2 2 2 3 2 4 5 4 2,9 Kalmár Éva 4 3 4 2 3 2 2 2 4 3 3 5 4 3,1 Kárász Mária 4 2 4 3 3 2 3 3 4 4 5 3 3 3,3 Kiss Anna 4 2 3 2 2 1 2 2 3 2 5 5 3 1 Kovács Mária 5 4 4 3 3 2 3 2 3X 3 5 4 3 3,J 25. Kovács Marianna 4 2 3 2 2 1 3 2 3 3 5 3 2 i Lencz Ágota 5 3 3 2 2 5 4 4 3 3 5 4 4 3,4 Mátyás Mária 5 2 5 2 2 2 2 2 4 4 4 4 4 3,1 Molnár Julianna 5'' 5 5 5 5 4 5 5 4 5 5 5 5 4,8 Paál Aranka 5 5 5 5 4 5 5 5 5 5 5 5 5 4.9 30. Paál Mária 4 2 3 2 2 1 2 2 4 2 4 4 4 1 Salamon Gabriella 4 3 4 3 3 2 2 3 3 3 4 5 4 3,3 Schmidt Mária 4 4 4 5 5 3 3 3 5 5 fm 4 4 4.1 Szokol Júlia 4 4 5 4 4 3 3 3 5 4 fm 5 5 4 1 Tóth Gizella 4 2 2 2 2 2 2 2 2 2 3 4 3 2,3 35. Tóth Ildikó 4 2 2 2 3 2 2 2 4 - 3 4 3 2 2,6 Vasvári Judit 4 2 3 3 2 3 2 2 3 3 3 4 3 2,8 Villányi Gyöngyi 5 4 4 3 2 2 2 2 3 3 4 5 4 3,2 Osztályátlag: 3,2 összesen: 39 tanuló Kimaradt: Csalódi Magdolna, Magyari Erzsébet 60 III/D. reál, koedukált, 5+1 Osztályfőnök: Mészáros Kálmánná Osztály átlag: 3 Összesen: 25 tanuló 81 Ábr. geometria Szakma A tanuló neve Magatartás Magyar Történelem Orosz Francia Matematika Fizika Biológia Kémia Testnevelés Elmélet Gyakorlat Tanulmányi átlag Bakonyi Ilona 4 4 4 4 5 3 4 3 4 3- - 5 4 3 3,8 Balogh Borbála 4 2 3 3 2 2 4 3 4 3 3 5 5 3,3 Bokán Mária 5 2 2 4 3 2 4 3 4 4 4 5 5 3,5 Czotter Margit 5 4 3 4 4 4 5 4 5 5 4 5 5 4,3 5. Dolgos Magdolna 4 3 2 3 3 2 4- 2 5 5 5 5 5 3.7 Gersei Ágnes 5 2 2. 2 3 2 3 2 4 3 5 5 5 3,2 Halász Gabriella 4 4 3 3 2 2 3 3 4 3 3 5 5 3,3 Hegyi Attila 4 2 2 3 3 2 4 2 3 2 4 4 4 2,9 Horváth Erika 4 3 2 2 2 2 3 3 4 2 3 4 4 2,3 10. Horváth Gizella 5 3 2 4 3 2 3 2 3 3 fm 4 5 3,1 Károlyi Teréz 5 3 3 2 2 2 5 3 5 4 5 5 5 3,7 Kovács Mária 4 2 2 2 2 2 2 2 4 2 3 3 4 2,5 Lepnyák Mária 4 2 2 2 2 2 3 2 3 3 5 4 4 2,8 Mezővári Magdolna 5 5 5 4 5 4 4 4 5 5 fm 5 4 4,5 15. Molnár Márta 4 1 1 1 2 2 1 2 3 2 3 2 3 i Muszatics László 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 '' 5 5 5 Németh Irén 4 2 2 2 2 2 4 3 4 4 5 5 5 3.3 Peszler Zsuzsa 4 3 2 2 3 3 3 3 4 4 4 5 4 3,3 Polai Erzsébet 4 3 2 3 3 2 3 2 4 4 fm 4 4 3,1 20. Rábaközi Erzsébet 4 3 2 3 3 2 3 2 4 3 5 4 4 3,2 Sümegi János 4 2 2 2 2 2 4 2 3 3 5 4 3 2,8 Szegleti Ibolya 4 2 1 2 2 2- 1 2 4 2 3 3 3 1 Tamás Antal 4 2 1 2 1 2 2 2 3 2 5 3 4 ~1 Tölgyesi István 4 4 3 3 3 5 5 5 5 5 5 5 3 4,3 25. Vajda Antal 5 2 2 3 2 3 5 3 5 3 4 5 5 3.5 III/E. humán, leány, 5+1 Osztályfőnök: dr. Fekete Ivánné Osztályátlag : 3,2 összesen: 24 tanuló 62 / Szakma A tanuló neve Magatartás Magyar Történelem Orosz Latin Matematika Fizika Biológia Kémia Testnevelés Elmélet Gyakorlat Tanulmányi átlag Balázs Mária 4 2 2 2 2 2 1 2 2 4 2 5 1 Buda Erzsébet 5 5 5 4 4 3 3 5 5 5 4 5 4,4 Fülöp Zsuzsa 4 2 2 2 2 2 1 3 3 4 3 5 1 Germán Terézia 5 3 3 4 3 2 2 3 3 5 4 5 3,4 5. Grujber Júlia 5 5 5 5 5 4 4 5 5 5 5 5 4,8 Hajdú Erzsébet 4 3 3 2 2 2 2 3 3 5 3 fm 2,6 Harangozó Teréz 4 3 3 2 2 2 2 3 3 4 3 5 2,9 Horváth Ildikó 4 4 4 2 4 2 2 3 3 5 4 5 3,5 Horváth Katalin 5 3 3 4 4 3 2 4 4 4 4 5 3,6 lO.Ifcsics Klára 4 2 3 2 3 2 2 3 3 4 4 5 3 Illés Mária 5 5 4 4 4 3 3 5 4 5 5 5 4,3 Kollerits Ilona 4 4 3 4 5 2 2 4 3 5 5 5 3,8 Könczöl Krisztina 5 4 3 3 3 2 2 3 3 4 4 5 3,3 Krúg Zsuzsa 4 3 2 2 2 2 2 3 2 5 4 5 2,9 15. Kustor Erzsébet 5 5 5 5 5 4 3 5 4 5 5 5 4,6 Mármarosi Erzsébet 4 3 3 2 3 2 2 4 3 5 4 5 3,3 Matus Irén 4 3 2 2 3 2 1 3 2 5 3 5 1 Mátrai Éva 5 5 5 5 4 4 3 5 4 5 5 5 4,5 Németh Mária 4 2 2 2 2 2 2 2 2 4 2 5 2,5 20. Pálfi Mária 4 3 4 2 3 2 2 3 3 4 4 5 3,2 Pocsai Elvira 4 3 4 2 2 2 2 4 3 4 4 4 3,1 Székács Ágnes 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 Varga Erika 4 2 2 2 2 2 2 2 2 fm 3 5 2,4 Vörös Veronika 5 4 3 3 3 3 5 3 3 fm 4 fm 3,4 III/F. humán, leány, 5+1 Osztályfőnök: Russay Olivérné Szakma A tanuló neve Magatartás Magyar Történelem Orosz Latin Matematika Fizika Biológia Kémia Testnevelés Elmélet Gyakorlat Tanulmányi átlag Bajsz Mária 5 3 3 4 3 3 2 4 5 5 4 5 3,7 Beznicza Erna 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 Csörgits Júlia 5 4 3 5 4 5 4 5 5 fm 5 5 4.5 Dolmányos Erzsébet 5 5 3 5 4 4 2 5 5 4 5 5 4,3 Ferencz Margit 5 5 2 3 4 3 3 5 5 fm 5 5 4 Ferkócza Margit 4 3 3 5 3 2 1 3 3 4 3 4 1 Gaál Teréz 5 4 3 4 3 2 2 5 4 4 5 5 3,7 Gazdag Irén 4 4 2 5 4 4 2 4 5 4 5 5 4 Halász Magdolna 4 4 2 4 4 3 2 3 3 5 3 5 3,5 10. Herczeg Éva 4 3 2 2 3 2 2 4 5 4 5 4 3,3 Herczeg Marianna 5 5 3 5 4 2 2 5 5 4 5 4 4 Horváth Anna 4 3 2 3 3 2 2 4 4 5 4 5 3,4 Horváth Lívia 5 4 4 5 5 4 2 5 5 5 5 5 4,5 Jakabfi Klára 5 5 5 5 4 4 4 5 5 5 5 4 4,6 15. Kálóczy Magdolna 4 3 1 3 3 2 1 2 2 5 3 4 1 Kamondi Piroska 4 3 2 2 3 2 1 2 2 3 2 3 1 Keszey Katalin 5 4 2 3 3 4 2 3 4 4 5 4 3,5 Kiss Mária 5 5 3 4 5 5 3 4 5 5 4 5 4,4 Kovács Ilona 4 4 2 3 3 3 2 5 4 fm 4 5 3,5 20. Kovács Mária 4 4 3 4 4 3 2 4 5 5 4 5 3.9 Kuzma Anna 5 3 3 3 4 2 2 4 3 4 4 5 3,5 Méhes Gizella 4 2 2 2 2 2 1 3 2 4 3 3 1 Miklósy Erzsébet 5 4 2 4 4 3 2 4 4 5 4 5 3,7 Németh Irén 4 3 2 5 3 2 2 3 3 5 4 5 3,4 25. Németh Rozália 5 4 2 4 3 3 2 5 4 5 4 5 3,7 Ocskay Mária 5 5 5 5 5 4 3 5 5 4 5 5 4,6 Ott Erika 4 3 2 2 2 2 2 3 3 5 4 4 2,9 Simon Katalin 5 5 5 5 5 5 3 5 5 4 5 5 4,7 Simon Terézia 5 4 5 5 4 5 3 5 5 fm 5 5 4,6 30. Stepán Anna 4 5 3 4 3 4 3 5 5 5 4 5 4.1 Szaller Éva 4 2 2 2 2 2 2 2 2 3 2 3 2,2 Széli Veronika 4 2 2 2 4 3 1 3 3 2 3 4 1 Szenczy Mária 4 3 3 3 4 2 2 4 4 5 5 4 3.5 Szerdahelyi Ágnes 5 5 5 5 4 4 2 5 5 5 5 5 4,5 Tahin Emma 5 5 5 5 5 4 3 5 5 5 5 5 4,7 Varga Erika 5 3 2 2 3 2 2 3 4 5 4 4 3,1 Varga Rózsa 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 Osztályátlag: 3,6 összesen: 41 tanuló Kimaradt: Andrasek Anna, Ferenczi Mária,Hegedűs Gizella, Póczak Ilona 63 III/G. humán, koedukált, 5+1 Osztályfőnök: Németh Jánosné ■■ - Magatartás Magyar Történelem Orosz Francia Matematika Fizika Biológia Kémia Testnevelés Gyakorlat Elmélet Tanulmányi átlag Anhoffer Magdolna 4 3 4 3 3 3 3 3 4 4 5 5 3,6 Bagladi Tibor 4 4 3 4 3 2 3 4 3 4 4 5 3,5 Bános Ferenc 4 3 4 4 3 2 3 4 3 5 4 3 3,5 Bárándy Zsuzsanna 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5. Benke Zsuzsanna 5 3 3 4 4 5 5 4 4 4 5 5 4,2 Csicsek Angyalka 5 4 2 4 2 2 4 4 3 fm 5 5 3,5 Csöngei Zsuzsanna 4 3 3 3 3 3 4 4 2 5 4 4 3,5 Dóczi Katalin 5 4 4 4 4 4 5 4 4 5 5 5 4,4 Fodor László 4 3 2 3 2 3 2 3 2 4 4 3 2,8 10. Fónyad Pál 5 4 4 4 5 4 4 4 3 5 5 5 4,3 Garamvölgyi Ilona 5 3 3 5 3 3 5 5 4 3 5. 5 4 Hadi Erzsébet 4 2 2 3 2 2 2 3 2 3 3 4 25 Holh Magdolna 5 3 3 4 3 3 5 4 4 fm 5 5 3,9 Horváth Antal 4 3 2 3 2 3 2 3 2 5 4 4 3 15. Horváth'' Margit 5 3 3 3 3 2 2 3 3 3 5 5 3,2 Kanyó Barnabás 4 2 2 3 3 2 2 3 3 5 4 4 3 Kassa István 4 3 4 2 2 2 3 3 3 5 4 4 3,2 Kemény Gyula 4 4 3 4 3 2 3 4 2 5 4 4 O r: O,0 Kobra Anna 5 3 2 4 2 2 2 3 2 3 5 5 3 20. Konkoly Anna 5 , 4 3 4 4 3 4 4 3 4 5 5 3,9 Kovács Katalin 5 4 4 5 4 4 5 5 4 5 5 5 4.5 Kovács Zsuzsanna 5 4 4 4 4 4 5 5 3 4 5 5 4,2 Kummer Mária 5 2 2 4 3 5 4 4 3 fm 4 5 3,6 Málék Mária 5 5 4 4 4 4 4 5 4 fm 5 5 4.4 25. Mihalicz Valéria 5 4 3 3 3 4 4 4 3 4 5 5 3,8 Mozsolics István 4 2 2 3 2 2 2 3 2 4 4 3 2,6 Némethi Julianna 4 3 3 3 3 2 3 4 2 5 5 5 3,5 Papp Attila 4 3 2 3 3 4 3 4 2 5 5 4 3,5 Prukker Márta 5 5 5 4 4 5 5 5 4 5 5 5 4,7 30. Rigó Mária 5 5 4 5 5 5 5 5 5 5 5 5 4,9 Sánta Mária 4 3 3 3 2 2 4 3 3 5 4 3 3,2 Szakony Ágota 5 3 3 4 3 3 3 4 3 3 5 5 3,5 Székely Marianna 5 2 3 3 2 3 3 3 2 3 5 5 3,1 Szentkúti Ágoston 4 2 2 2 2 2 2 3 2 fm 4 3 2,2 35. Szerdahelyi Sándor 4 3 3 3 3 3 3 4 4 5 5 5 3,7 Sziva Ferenc 4 4 3 4 2 2 3 5 2 5 3 4 3,4 Sznopek Margit 5 3 3 4 4 5 5 4 4 4 5 5 4,2 Tarabi Judit 5 4 4 •3 3 4 4 4 4 5 5 5 >41 Vastag József 5 2 2 3 2 2 3 4 2 5 4 4 3 40. Vizkeleti Katalin 5 5 4 5 5 5 5 4 5 5 5 5 4.8 Osztályátlag: 3,7 Összesen: 40 tanuló 64 Szakma ÏII/H. koedukált, 5+1 Osztályfőnök: dr. Ördög Ferenc Szakma A tanuló neve Magatartás Magyar Történelem Orosz Latin Matematika Fizika Biológia Kémia Testnevelés Elmélet Gyakorlat Tanulmányi átlag Baj Ilona 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 Baksa Margit 5 4 3 2 3 2 3 4 3 5 4 5 3,5 Balázsovits Lajos 5 5 5 3 4 3 3 5 4 fm 4 5 4,1 Balikó Márta 5 5 5 5 4 3 4 5 4 4 5 5 4,5 5. Békési Mária 5 2 3 2 2 3 2 4 2 3 4 4 2,8 Ciczeli József 4 1 2 2 2 2 2 2 2 4 3 4 1 Gaál Sándor /5 2 3 2 3 3 3 4 3 4 4 4 3,2 Garai Tibor 5 3 5 4 5 3 4 4 3 5 5 4 4.1 Harangozó Erzsébet 5 4 4 3 4 2 3 4 4 3 4 4 3,5 10. Harcz Ilona 5 3 3 3 4 3 3 4 3 5 3 4 3,5 Hegedűs Tibor 5 4 4 4 5 4 4 4 4 5 5 5 4,4 Hohl Margit 5 3 3 4 4 2 3 4 3 5 4 4 3,5 Hortobágyi János 5 4 5 4 4 '' 4 5 5 5 5 4 5 4,5 Horváth József 4 2 2 2 2 3 2 3 2 5 3 5 2,8 15. Horváth Magdolna 4 2 2 2 2 2 2 2 2 3 3 4 2,4 Huszti István 5 4 4 4 5 4 3 5 4 5 4 4 4,2 Kamasz János 5 3 3 2 3 3 2 3 3 fm 3 5 3 Keglovics Piroska 4 2 2 1 2 2 3 2 2 5 3 5 1 Kiss Ágnes 4 2 2 2 2 2 3 3 2 4 3 4 2,6 20. Koltai István 5 4 5 3 4 3 5 5 4 5 3 4 4 Kulcsár Judit 4 3 2 3 4 3 2 4 3 5 4 5 3,5 Lantos Mária 5 4 4 4 4 3 4 5 5 5 5 5 4,4 Madarász Marianna 5 3 4 3 3 3 4 5 3 5 5 5 3,9 Marton Tibor 5 4 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 4,9 25. Miskó János 5 3 3 2 4 3 4 3 4 4 5 4 3,5 Móré György ism. 4 2 4 2 2 2 2 3 2 3 3 4 2,6 Móré Tamás 4 3 3 2 3 4 3 3 4 5 3 5 3.5 Németh József 5 4 4 3 3 4 3 5 4 5 5 5 4,1 Papp Erzsébet 4 1 2 2 2 2 2 2 2 4 3 4 1 30. Peti Tibor 5 3 3 3 3 3 3 3 3 4 3 5 3,3 Radics Béla 5 4 3 3 3 2 2 4 3 5 3 5 3.4 1 Rezsek Eszter 5 4 4 5 4 3 4 5 4 5 5 4 4,4 Sárdy Botond 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 Schreiner Magdolna 4 2 2 2 3 2 2 3 2 3 3 4 2,5 35. Szukics László 5 3 4 2 4 2 2 3 4 5 3 5 3,2 Tóth Éva 5 3 4 4 4 3 4 • 4 3 3 5 5 3.9 Turi László ism. 4 1 2 1 2 2 2 3 2 4 3 4 1 Varga Ferenc 4 4 5 4 4 3 4 5 4 5 5 5 4,4 Vágó Gyula 5 4 4 2 4 3 4 4 5 5 5 5 4,1 40. Zsédő Margit 5 3 4 2 2 2 3 4 3 4 5 5 3,4 Osztály átlag: 3,4 Kimaradt: Ferenczy Mária Zita összesen: 41 tanuló 65 IV/A. reál, 5+1 Osztályfőnök: Biskopics Mártin Szakma A tanuló neve Magatartás Magyar Történelem Orosz > Francia Matematika Ábr. geometr Fizika Logika Testnevelés 1 Elmélet Gyakorlat Tanulmányi átlag Ács Gyula 4 3 3 3 2 2 2 3 3 4 5 5 3 2 Balázs Ferenc 4 3 4 3 3 3 2 3 4 5 5 5 3,6 Baranyai Gyula 4 2 3 3 2 2 2 2 2 4 4 4 2,7 Berta István 5 2 3 2 2 3 2 3 4 5 5 5 3,3 5. Fejes Lajos 5 4 3 4 3 2 3 4 4 5 5 5 3,8 Fodor Zsolt 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 Furmen László 4 3 3 4 3 2 2 3 4 5 5 5 3,5 Garzol Jenő 5 4 4 4 3 3 3 4 4 5 5 5 4, Gerencsér Attila 5 5 5 5 5 5 4 5 5 5 5 5 4,9 10. Kalocsai Ferenc 4 3 2 2 2 2 2 2 3 4 4 4 2,7 Kálovics László 4 2 2 2 2 2 2 2 4 5 5 5 3 Kápolnás Mihály 5 3 3 4 3 3 2 3 4 5 4 5 3;s Lukács László 5 3 3 4 3 4 3 4 4 5 5 5 3,9 Mayr György 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 15 Meiszter Imre 5 2 3 2 2 2 2 3 3 fm 4 fm 2,6 Miksó Béla 4 2 2 3 3 2 3 3 3 4 5 5 3,2 Molnár Ferenc 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 Molnár Lászó 5 5 4 4 4 3 3 3 5 5 5 5 4,2 Nagy József 5 2 2 2 2 2 3 3 3 5 4 5 3 20. Németh Dániel 4 3 3 3 3 2 2 3 4 5 5 5 3,5 Ózdi Sándor 4 2 2 2 2 2 2 3 3 4 5 4 2,8 Paál István 4 3 4 4 4 3 2 3 3 5 5 5 3.7 Péterfi László 5 3 4 4 3 3 3 3 5 5 5 5 3.9 Plánder Antal 5 2 2 3 3 3 2 2 4 5 4 5 3,2 25. Polgár József 5 5 5 5 5 4 5 5 5 5 5 5 4,9 Tarnóczky András 4 4 3 3 2 3 2 3 4 5 4 4 3,4 Varga Győző 5 2 2 2 2 2 2 2 4 5 5 5 3 Vörös Dezső 4 2 3 2 2 2 2 2 3 4 4 5 2,8 Osztályátlag: 3,6 összesen: 28 tanuló 66 IV/B. fiú, 5+1 Osztályfőnök: Bálint Ferenc Ábr. geometri Szakma A tanuló neve Magatartás Magyar Történelem Orosz Német Matematika Fizika Logika Testnevelés Elmélet Gyakorlat Tanulmányi átlag Antal Péter 5 5 4 5 5 4 4 3 5 5 5 5 4,5 Barabás András 5 5 4 5 5 4 5 4 5 5 5 5 4,7 Bénák József 4 2 1 2 3 2 2 2 3 fm 4 4 1, Fáczán János 5 2 2 2 3 2 4 3 4 5 5 5 3,4 5. Gáspár Zoltán 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5, Háli Gyula 4 2 2 2 2 2 2 2 3 5 4 4 2,7 Kalmár János 4 3 2 2 3 2 2 2 4 5 5 4 3,2 Kosaras Csaba 5 5 4 5 5 5 5 5 5 5 5 5 4,9 Leiner József 5 4 3 4 4 2 3 2 5 5 5 4 3,7 10. Lukács József 5 5 3 4 4 2 2 2 5 5 5 4 3,7 Makay Károly 4 5 4 3 3 3 3 3 5 5 4 4 3,8 Markó Sándor 4 2 2 2 2 2 2 1 3 4 4 4 1 Nagy István 5 2 2 3 2 2 2 2 3 5 4 4 2,3 Nyitray Zoltán 4 2 2 2 2 2 2 1 3 fm 4 fm 1 15. Pölöskey György 5 3 3 3 3 3 3 3 4 5 5 4 3,5 Sándor Gábor 5 4 3 2 4 5 5 5 5 5 5 4 4,3 Soós László 4 2 3 3 2 2 3 2 3 4 5 4 3 Szabó Ferenc 4 2 2 2 2 2 2 2 3 5 5 4 2,7 Szányi Gábor 5 3 2 3 3 2 3 2 4 5 4 4 3,2 20. Szép György 5 3 3 4 4 3'' 3 '' 2 4 5 5 4 3,6 Zsigmond Miklós 4 4 5 4 5 3 3 2 5 5 4 4 4 Osztályátlag : 3,S összesen: 21 tanuló 67 IV/C, leány, reál Osztályfőnök: dr. Iváncsits Jánosné A tanuló neve r Magatartás Magyar Történelem Orosz Francia Matematika Ábr. geometri Fizika Logika Testnevelés Tanulmányi átlag Balogh Zsuzsanna 5 4 3 3 3 3 4 3 5 5 3,7 Cs. Bebők Erzsébet 4 2 2 2 2 2 2 2 4 4 2,4 D. Bebők Erzsébet 5 4 3 4 4 2 3 3 5 5 3,7 Benkő Magdolna 5 5 4 5 5 2 3 3 5 5 4,1 . Berkes Sarolta 4 5 3 3 4 3 3 2 5 fm 3.5 Csordás Mária 4 4 3 2 3 2 3 4 5 5 3,4 Gaál Irén 4 2 2 2 2 2 2 1 4 fm 1 Grabant Mária 5 5 5 5 5 5 5 4 5 fm 4.9 Imrei Mária 4 2 2 2 2 2 2 2 5 4 2,6 . Magyar Mária 5 4 3 4. 4 2 3 3 5 4 3,6 Miksó Erzsébet 5 3 2. 3 2 2 2 2 4 5 2,8 Mlinarics Erzsébet 5 4 3 4 4 3 4 4 5 4 3.9 Peczkó Márta 5 5 5 5 5 4 5 5 5 fm 4,9 Rádi Mária 5 3 2 4 3 2 2 2 4 5 3 . Sághy Katalin 4 2 1 2 2 2 2 1 4 fm 1 Silló Aranka 5 4 3 3 3 3 4 3 5 5 3,7 Simon Zsuzsa 5 3 3 2 2 2 3 3 4 5 3 Solty Klára 5 5 5 5 5 5 5 4 5 5 4.9 Szabó Etelka 4 4 2 2 3 2 2 3 4 4 2,9 . Takács Magda 5 3 3 2 2 2 2 3 4 4 2.8 Tóth Anna 5 2 2 2 2 3 3 2 5 fm 2.6 Tóth Edit 4 2 1 2 2 2 2 1 4 4 \ Tóth Margit 5 2 2 '' 2 3 2 2 2 4 5 2,7 Tulok Irén ,5 3 2 2 2 2 2 2 4 5 2.7 . Varga Éva 5 5 4 4 5 3 5 4 5 4 4,3 Várhelyi Éva 4 3 2 2 3 3 3 2 4 4 2,9 Vigh Ilona 4 4 3 2 2 2 2 2 4 2 2,6 Walter Éva 5 3 3 3 3 4 5 3 4 5 3,7 Zsoldos Gizella 5 3 2 3 3 2 2 2 4 4 2.3 Osztályátlag: 3.1 összesen: 29 tanuló G8 IV/D. reál, leány Osztályfőnök: Navracsics Ilona A tanuló neve > Magatartás ■ Magyar Történelem Orosz Német Matematika Ábr. geometri Fizika . Logika Testnevelés Tanulmányi átlag Bazsó Ibolya 5 3 3 4 3 2 2 2 4 5 3,1 Berta Ágnes 4 2 2 4 3 3 3 2 3 5 3 Csaba Anna Mária 4 2 2 3 3 2 3 1 4 4 1 Császár Margit 5 3 3 4 3 2 3 2 4 4 3,1 5. Fekete Zsuzsanna 4 3 21 4 4 2 2 2 3 4 2.0 Gyurkó Borbála 4 3 2 3 3 2 3 2 3 4 2,8 Hajas Teréz 5 4 5 5 5 4 4 4 5 4 4,4 Hajdú Apollónia 5 3 2 5 3 2 3 2 3 4 3 Harangozó Zita 4 2 2 3 3 2 2 2 3 4 2,6 10. Hegedűs Márta 5 3 3 4 4 3 3 2 4 4 3,3 Hóbor Katalin 4 2 2 4 4 3 4 2 4 5 3,4 l Horváth Ilona 5 2 4 4 4 2 4 3 4 fm 3.4 Horváth Julianna 5 3 3 4 4 3 4 4 4 5 3,8 Keglovics Mária 5 3 2 4 3 2 2 2 4 5 3 15. Magyar Rózsa 5 2 2 3 2 3 2 2 3 4 2,6 Palotás Mária 5 O ¿f 4 5 4 2 3 2 4 4 3,3 Papp Cecilia 4 2 3 4 3 2 2 2 3 fm 2,6 Papp Éva 5 3 2 4 3 3 3 2 5 4 3,2 Papp Mária 5 3 2 5 4 4 3 2 4 5 3,6 20. Pálfi Mária 4 2 2 4 3 2 3 2 3 4 2,8 Pápai Mária 5 2 2 3 3 2 3 2 3 4 2,7 Pödör Rózsa 4 3 3 4 /3 2 3 2 4 5 3,2 Prigli Mária 4 4 2 4 4 2 2 2 4 4 3,1 Prélecz Katalin 4 3 2 4 3 2 2 2 4 4 2,9 25. Szabó Rózsa 4 2 2 4 4 3 4 2 3 4 3,1 Szász Rózsa 5 3 3 3 3 2 2 2 3 4 2,8 Takács Mária 5 5 2 5 4 2 2 2 3 4 o o •J," Tálosi Irén 5 3 3 4 3 4 3 3 3 5 3,4 Tuskanecz Zsuzsa 5 3 3 4 3 2 3 2 3 5 3,1 30. Üst Margit 5 3 2 3 3 2 2 2 4 fm 2,6 Varga Anna 5 5 4 5 5 3 3 3 5 5 4,2 Varga Teréz 4 3 2 3 3 2 3 2 2 4 2,7 Varjasi Annamária 5 5 5 5 5 5 4 4 5 fm 4,8 Zsupek Ilona 5 2 2 4 4 2 3 3 4 4 3.1 35. Fehér Erzsébet 4 3 3 3 3 3 2 2 3 4 2,9 Osztályátlag : 3,1 összesen: 35 tanuló 69 IV/''E. humán, leány, 5+1 Osztályfőnök: Kocsi Tiborné Szakma A tanuló neve Magatartás Magyar Történelem Orosz Latin Matematika Fizika Műv. tört. Pszichológia Testnevelés Elmélet Gyakorlat Tanulmányi átlag Ambrus Angéla 5 5 5 5 5 4 4 5 5 5 5 5 4,8 Brezovszky Ágnes 4 5 5 4 5 3 3 5 5 5 5 5 4,5 Budai Rózsa 4 2 3 2 2 2 2 4 4 fm 4 4 3 Csaba Zsuzsanna 5 5 4 4 5 4 3 5 5 5 5 5 4.5 5. Csizmeg Mária 4 3 3 3 3 3 2 3 4 fm 5 5 3.4 Debreczeni Mária 4 2 4 2 3 3 4 5 5 5 4 5 3,8 Étsy Eleonóra 4 3 3 2 3 2 2 4 4 4 3 5 3,2 Gráf Márta 4 4 5 2 3 2 3 5 5 5 5 5 4 Hágner Katalin 4 4 5 4 4 4 5 5 5 5 5 5 4,6 10. Herczegh Katalin 5 4 3 3 4 3 3 5 5 5 5 5 4 Husz Marianna 4 5 4 3 3 3 2 5 5 5 5 5 4,1 Kishalmi Márta 4 4 5 3 3 2 2 5 5 4 5 5 3,9 Kovács Erzsébet 5 4 4 3 4 4 3 4 5 4 5 5 4,1 Kovács Katalin 4 2 2 2 2 2 3 3 4 4 4 5 3 15. Kőrös Györgyi 5 4 4 5 5 4 5 4 5 5 5 5 4,6 Kránicz Márta 5 2 3 2 3 2 2 3 4 4 4 5 3,1 Melcsoch Judit 4 5 4 4 5 3 4 5 5 5 5 5 4,5 Meződi Kinga 5 4 4 4 4 3 2 5 5 4 5 5 4,1 Németh Ilona 4 3 2 2 3 2 2 4 5 5 4 5 3,4 20. Ország Julianna 5 3 3 2 3 2 2 4 5 4 4 5 3,4 Péter Katalin 4 5 3 3 5 2 1 4 5 4 4 5 1 Répás Márta 4 2 2 2 2 2 2 3 4 4 3 5 2,8 Simon Györgyi 5 4 3 3 4 2 2 4 5 4 4 5 3.6 Szélig Márta 5 5 5 4 5 3 3 5 5 5 5 5 4,5 25. Szőke Ágnes 5 2 3 2 2 2 4 4 4 4 4 5 3,3 Tálosi Mária 4 2 3 2 2 2 1 4 4 4 3 5 1 Tóth Márta 4 4 5 4 5 3 4 ''5 5 5 5 5 4,5 Vágvölgyi Ágota 4 2 2 2 2 2 2 3 4 4 3 5 2,8 Verem Ibolya 4 3 2 2 2 2 2 3 5 4 3 5 3 30. Vlaszák Katalin 5 3 3 3 3 2 2 4 4 5 4 5 3.5 4.6 Vörös Mária 5 5 5 5 5 3 3 5 5 fm 5 5 Osztályátlag: 3,6 összesen: 31 tanuló 70 IV/''F humán, leány, 5+1 Osztályfőnök: Baj István Szakma A tanuló neve Magatartás Magyar Történelem Orosz Latin Matematika Fizika Műv. tört. Pszichológia Testnevelés Elmélet Gyakorlat Tanulmányi átlag Szakma: gyümölcstermelő és faiskola-kezelő Bácsi Erzsébet 4 3 3 4 4 3 2 3 4 4 3 5 3.5 Bagonyai Mária 5 3 2 4 3 3 2 4 5 4 4 5 3,5 Barna Zsuzsanna 5 2 2 3 3 3 2 4 4 4 4 4 3,2 Bátki Erika 5 5 4 3 4 4 3 5 5 4 5 5 4,3 5. Bodó Klára 4 2 3 3 2 2 2 5 4 fm 5 fm 3.1 Boross Felicitász 5 3 3 2 3 3 2 4 4 4 4 4 3,3 Borsos Erzsébet 4 2 2 3 2 2 2 4 4 4 4 5 3,1 Csapó Erzsébet 5 5 4 5 5 5 4 5 5 4 5 5 4,7 Dobos Ilona 5 4 5 5 4 4 5 5 5 4 5 5 4,6 10. Fehér Lenke 4 3 3 4 2 4 3 4 5 5 5 5. 3,9 Ferincz Ottilia 4 2 3 2 3 2 2 3 5 4 4 4 3,1 Gerencsér Magdolna 5 4 4 3 3 3 3 5 5 4 4 5 3,9 Gyergyói Annamária 5 4 3 4 4 4 2 4 5 5 4 5 4, Harangozó Judit 4 2 2 4 3 2 2 4 5 4 3 4 3,2 15. Harmath Mária 4 2 2 2 2 2 1 4 3 5 2 4 1 Joó Márta 4 5 3 3 3 3 2 5 5 4 4 5 3.8 Kéki Tbnlya 5 2 2 3 2 3 2 4 5 fm 4 5 3.2 Kisdeli Júlia 5 4 5 5 5 4 3 5 5 4 5 5 4,5 Koczfán Anikó 5 3 3 3 2 2 2 5 5 5 5 5 3.6 20. Magura Gizella 5 4 3 4 4 4 3 4 5 5 5 5 4,2 Németh Alojzia 5 4 5 4 4 4 3 5 5 5 5 5 4,5 Németh Erzsébet 5 2 2 2 3 2 2 4 5 4 5 5 3,3 Plánder Mária 5 4 3 3 3 4 3 5 5 4 5 5 4 Radó Mária 5 4 4 4 3 3 2 4 5 4 5 5 3,9 25. Rozs Mária 5 5 4 4 4 4 4 5 5 4 5 5 4,5 Stiller Ágota 5 3 3 3 3 3 4 4 5 4 5 5 3.8 Szabó Ottilia 5 3 3 3 3 3 2 5 5 4 5 5 3,7 Szélesy Annamária 5 5 3 5 4 3 3 5 5 5 4 4 4.2 Tóth Izabella 5 5 4 5 5 4 4 5 5 5 5 5 4,7 30. Vass Zsuzsanna 5 2 2 5 2 2 2 4 5 4 3 5 3,3 Veszter Katalin 5 3 3 2 2 3 3 4 4 5 5 5 3,6 Vilcsek Klára 4 4 2 2 3 2 2 5 4 4 3 4 3,2 Osztályátlag: 3.7 össszesen: 32 tanuló 71 IV/G. humán, koedukált, 5+1 Osztályfőnök: Debreczeni Attilánk Kimaradt: Rendes Sándor Osztályzatiam Szegvári Ábel 72 Magatartás Magyar Történelem Orosz Latin Matematika Fizika Műv. tört. Logika Testnevelés Gyakorlat Tanulmányi átlag Bagladi András 5 5 5 5 5 4 4 5 5 5 4 4,7 Balassa Rózsa 4 3 3 3 3 2 2 4 5 fm 3 3.1 Balogh Adél 5 5 4 5 4 4 5 5 5 fm 4 4.6 Csondor Erzsébet 4 3 2 4 3 2 2 3 4 fm 2 2,8 5. Dancsics Ibolya 5 4 4 4 4 2 3 4 4 4 3 3,6 Erdélyi Etelka 4 3 3 4 3 2 2 4 4 5 4 3,2 Éberling Dezső 5 5 5 5 5 4 4 5 5 5 4 4,7 Fekete Attila 4 2 2 2 2 2 2 3 4 5 3 2,6 Gaál Katalin 5 4 3 4 3 3 3 5 4 4 4 3,7 10. Hegedűs Csaba 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 Horváth László 5 4 4 5 3 2 2 4 5 5 4 3,8 Juhász Gábor 5 5 5 5 5 4 4 5 5 5 4 4,7 Kiss László 4 2 4 3 2 4 3 3 4 .5 4 3.4 Koltay József 4 3 4 4 3 3 3 4 4 5 4 3,7 15. Koszóv Zsigmond 4 4 4 4 2 2 2 3 4 5 3 3,3 Kovács Ferenc 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 Kovács Judit 4 4 4 5 5 4 4 5 5 5 4 4.5 Kovács Péter 4 2 4 4 2 2 2 4 5 5 4 3,4 Lázár Ágnes 5 5 5 5 5 4 4 5 4 5 4 4,6 20. Lukács Márton 4 2 3 5 3 3 2 5 4 5 3 3,5 Mezőfi Margit 5 5 5 5 5 4 4 5 4 4 4 4,5 Oparnicza Elemér 4 2 4 4 2 2 2 3 4 5 4 3,2 Petri Ildikó 4 4 5 5 4 4 4 5 5 5 4 4,5 Petrics Magdolna 5 4 4 5 4 3 2 4 5 4 3 3,8 25. Pintér József 4 2 3 3 2 2 2 5 4 5 3 3,1 Prónay Zoltán 4 2 2 3 3 2 2 3 4 5 3 2,8 Ritter Judit 4 4 3 4 3 3 3 5 5 5 4 3,9 Ruszwurm Andrea 5 5 5 5 5 4 4 5 5 fm 4 4.7 Sörlei Zsuzsanna 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 30. Szabó Péter 4 4 3 4 3 3 3 5 4 4 5 3,8 Szollár István 5 5 5 5 4 4 4 5 5 5 5 4 7 Tóth Endre 5 4 4 4 4 3 3 4 4 5 5 4 Tóth József 5 5 5 4 5 3 3 5 5 4 4 4,3 Vargovics Lajos 5 2 4 5 3 5 4 4 5 5 3 4 35. Vass Gyula 5 4 4 5 3 4 4 4 5 5 5 4,2 Zalavári Gabriella 5 4 5 5 5 4 4 5 5 4 3 4,4 i Osztályátla g: 3,96 összesen : 38 tanuló Érettségi vizsgák A tanév végi érettségi vizsgákon kívül az 1963/64-es tanévben december hónapban is voltak érettségi vizsgák. A Megyei Művelődésügyi Osztály intézkedése alapján ugyanis a Zala megyei gimnáziumok nappali és levelező tagozatának december havi javító érettségi vizsgái intézetünkben voltak. A vizsgára jelentkezett 8 tanuló javító vizsgái Baranyai Sándor megyei művelődésügyi osztályvezető elvtárs elnökletével december 12-én folytak le. Valamennyi jelölt sikerrel vizsgázott, és így a vizsgabizottság Berkes Mária, Dömötör István, Endrődy Boldizsár, Tüske Ferené és Wagner Sándor nappali tagozaton, valamint Kövesdi Endre, Parti József és Szklepics Rózsa levelező tagozaton végzett jelölteket érettnek nyilvánította és részükre az érettségi bizonyítványt kiadta. A tanév végi érettségi vizsgákra az iskola idei 201 nyilvános és 1 magántanulója, összesen tehát 202 tanuló jelentkezett. 67 fiú és 135 leány. Az írásbeli vizsgák a Művelődésügyi Minisztérium utasításának megfelelően május 14-étől 18-áig folytak le. Magyarból és matematikából a Művelődésügyi Minisztérium, az idegen nyelvekből pedig a Megyei Művelődésügyi Osztály tűzött ki központi tételeket. Magyar nyelv és irodalomból a következő tételek között választhattak a jelöltek: A humán tagozaton: 1. A tudásvágy, a kétely és a tett néhány együtt említhető vonása a Hamletben és Az ember tragédiájában. — 2. Hősök és példaképek. A reál tagozaton: 1. Az internacionalizmus hangja irodalmunkban. — 2. Hagyomány és forradalmiság Ady Endre költészetében. Matematikából mindkét tagozaton 3—3 feladatot kellett a jelölteknek megoldaniuk. A feladatok szövege a következő volt: A humán tagozaton: 1. Leértékelésnél egy áru árát annyi százalékkal csökkentették, ahány Ft az eredeti ára volt. Mennyibe került eredetileg, ha az új ár 24 Ft? — 2. Egy kereken 500 méternek mért hegy csúcsát a vízszintes síkban fekvő két helység egyikéből 6°42'', a másikból 7°28'' emelkedési szög alatt látjuk. Milyen messze van a két helység egymástól, ha a hegytetőről egy-egy kiemelkedő pontjuk közötti távolság 72°18'' látszög alatt látszik? — 3. Mekkora az egyenes körkúp felszíne, ha térfogata V, és alkotója négyszer akkora, mint az alapkör sugara? Mekkora a felszín, ha V=145 cm3? A reál tagozaton: 1. Két kikötő közt a távolság egy folyón 21 km Egy motorcsónak elindul egyik kikötőből a másikba, ott 30 percet eltölt, majd visszaindul és így indulása után 4 órával ér vissza az első kikötőbe. A folyó vizének sebessége 2,5 km/óra. Mekkora a motorcsónak sebessége állóvízben? — 2. Egy háromszög oldalai egymásután következő egész számok. A legnagyobb szög kétszerese a legkisebbnek. Mekkorák a háromszög oldalai és szögei? — 3. Szabályos négyoldalú gúla alapéle „a", oldallapja az alap síkjával „alfa" szöget zár be. a) Mekkora a gúla térfogata és felszíne? 73 — b) Határozzuk meg a gúlába írható egyenlőoldalú henger felszínét/ — c) Mekkora a henger felszíne, ha a=42,6 cm, és alfa=71°24''? Az orosz nyelv és irodalomból mindkét tagozaton Rabindranath Tagore Moszkvában című, 24 sornyi orosz szöveget kellett magyarra fordítaniuk a jelölteknek. Német nyélből az írásbeli tétel Der alte Seemann című 25 sornyi szöveg németről magyarra való fordítása volt. Francia nyelvből a Szerencsés lelet című 25 sornyi szöveg franciáról magyarra való fordítása volt az írásbeli tétel. Latin nyelvből az írásbeli tétel Lucius Annaeus Seneca 47. erkölcsi leveléből vett 18 sor fordítása volt latinról magyarra. Az írásbeli dolgozatok eredménye alapján 4 IV/B osztályos tanuló kivételével, akikről az írásbeli dolgozatok javítása közben derült ki, hogy meg nem engedett segédeszközt vettek igénybe, valamennyi többi tanuló, tehát összesen 188 tanuló szóbeli vizsgát tehetett. Az említett 4 tanuló a szeptemberi határidőben megismételheti a teljes érettségi vizsgát. Mivel az új Érettségi Vizsgaszabályzat három, mindenkire kötelező tárgyon, a magyaron, történelmen és matematikán kívül egy-két tárgv választását teszi lehetővé, a jelöltek éltek is ezzel a jogukkal, és a szóbeli vizsgán az alábbi részletezés szerint hangzottak el a feleletek. Magyarból, történelemből és matematikából egyenként 198, oroszból 68, németből 11, franciából 2, latinból 10, biológiából 77, kémiából 9, fizikából 25 felelet hangzott el, míg testnevelésből egy tanuló tett szóbeli és gyakorlati vizsgát. A IV/A osztály szóbeli vizsgái Kirschner Béla egyetemi adjunktus elnökletével június 12-én és 13-án folytak le a következő eredménnyel: Jelesen érett 5 jelölt, 17,9%: Fodor Zsolt, Gerencsér Attila, Mayr György, Molnár Ferenc és Polgár József. Jól érett 5 jelölt. 17,9%: Furmen László, Lukács László, Molnár László. Paál István és Péterfi László. Közepesen érett 9 jelölt, 32,1%: Ács Gyula. Balázs Ferenc, Berta István. Feies Laios, Garzol Jenő, Meiszter Imre, Németh Dániel, Plánder Antal és Tarnóczky András. Megfelelt 7 ielölt. 25,0%: Baranyai Gyula, Kalocsai Ferenc. Javító vizsgát tehet szeptemberben 2 jelölt, 7,1%: Kálovics László (történelem) és Ózdi Sándor (matematika). Osztályátlag: 3,1. A IV/B osztály szóbeli vizsgái dr. Kolta László bonyhádi szakfelügyelő elnökletével iúnius 11-én és 12-én folytak le a következő eredménnyel: Jelesen érett 3 jelölt, 21,4%: Barabás András, Gáspár Zoltán és Kosaras ''Csaba. Jól érett 2 jelölt. 14.3%: Sándor Gábor és Zsigmond Miklós. Közepesen érett 5 ielölt, 35,7%: Kalmár János, Leiner József, Lukács József, Makay Károly és Pölöskey György. Megfelelt 4 jelölt, 28,6%: Fáczán János, Háli Gyula, Soós László és Szányi Gábor. Osztályátlag: 3,3. 74 A IV/C osztály szóbeli vizsgái Macskássy Attila kaposvári szakfelügyelő elnökletével június 8-án és 9-én folytak le. Eredmény: Jelesen érett 4 jelölt, 15,4%: Grabant Mária, Peczkó Márta, Solty Klára és Varga Éva. Jól érett: 6 jelölt, 23,1%: Benkő Magdolna, Berkes Sarolta, Magyar Mária, Mlinarics Erzsébet, Silló Aranka és Walter Éva. Közepesen érett 10 jelölt, 38,4%: Balogh Zsuzsanna, D. Bebők Erzsébet, Csordás Mária, Rádi Mária, Simon Zsuzsanna, Szabó Etelka, Takács Magdolna, Várhelyi Éva, Vigh Ilona és Zsoldos Gizella. Megfelelt 6 jelölt, 23,1%: Cs. Bebők Erzsébet, Imrei Mária, Miksó Erzsébet, Tóth Anna, Tóth Margit és Tulok Irén. Osztályátlag: 3,3. A IV/D osztály szóbeli vizsgái Dudás Flórián gimnáziumi igazgató elnökletével június 8-án, 9-én és 10-én folytak le a következő eredménnyel: Jelesen érett 2 jelölt, 5,9%: Hajas Teréz és Varjasi Annamária. Jól érett 1 jelölt, 2,9%: Varga Anna. Közepesen érett 18 jelölt, 52,9%: Fekete Zsuzsanna, Gyurkó Borbála, Hajdú Apollónia, Hegedűs Márta, Hóbor Katalin, Horváth Julianna, Keg-lovics Mária, Palotás Mária, Papp Éva, Papp Mária, Pödör Rózsa, Prélecz Katalin, Szász Rozália, Takács Mária, Tálosi Irén, Tuskanecz Zsuzsanna, Varga Teréz és Zsupek Ilona. v Megfelelt 10 jelölt, 29,5%: Bazsó Ibolya, Császár Margit, Fehér Erzsébet. Horváth Ilona, Magyar Rózsa. Papp Cecilia, Pálfi Mária, Pápai Mária, Szabó Rózsa és Üst Margit. Javító vizsgát tehet szeptemberben 3 jelölt, 8.8%: Berta Ágnes (történelem). Harangozó Zita (magyar és orosz) és Prigli Mária (történelem és matematika). Osztályátlag: 2,4. A IV/E osztály szóbeli vizsgái Kiss Gyula megyei VB tanácselnökhelyettes elnökletével június 14-én, 15-én és 16-án folytak le a következő eredménnyel; / Jelesen érett 4 tanuló, 13.8%: Ambrus Angyalka, Szélig Márta, Tóth Márta és Vörös Mária. Jól érett 8 ielölt, 27,6%: Cseke Zsuzsanna, Csizmeg Mária, Hágner Katalin. Husz Marianna, Kovács Erzsébet, Kőrös Györgyi, Melcsoch Judit és Meződi Kinga. Közepesen érett 9 jelölt. 31%: Brezovszki Ágnes, Budai Rózsa. Deb-reczeni Mária, Gráf Márta, Kishalmi Márta, Simon Györgyi, Szőke Ágnes, Veren Ibolya és Vlaszák Katalin. Megfelelt 4 ielölt, 13,8%: Kovács Katalin, Kránitz Mária, Németh Ilona és Répás Márta. Javító vizsgát tehet szeptemberben 4 ielölt. 13,8%: Étsv Eleonóra (matematika). Herczeg Katalin (történelem), Ország Julianna (matematika) és Vágvölgyi Ágota (matematika). Osztály átlag: 3,1. A TV/F osztály szóbeli vizsgái Barek István M. M. főelőadó elnökletével június 16-án, 17-én és 18-án folytak le. Eredmény: 75 Jelesen érett 2 jelölt, 6,4%: Csapó Erzsébet és Dobos Ilona. Jól érett 8 jelölt, 25,8%: Bátki Erika, Gyergyói Annamária, Kisdeli Julianna, Koczfán Anikó, Németh Alojzia, Plander Mária, Rozs Mária és Tóth Izabella. Közepesen érett 12 jelölt, 38,7%: Bagonyai Mária, Bodó Klára, Boros Felicitász, Fehér Lenke, Gerencsér Magdolna, Joó Márta, Magura Gizella, Radó Mária, Stiller Ágota, Szabó Ottilia, Szélesy Anna és Veszter Katalin. Megfelelt 5 jelölt, 16,1%: Bácsi Erzsébet, Barna Zsuzsanna, Ferincz Ottilia, Harangozó Judit és Vilcsek Klára. Javító vizsgát tehet .szeptemberben 4 jelölt, 13%: Borsos Erzsébet (történelem), Kéki Ibolya (történelem), Németh Erzsébet (matematika) és Vass Zsuzsanna (történelem). Osztályátlag: 3,0. A IV/G osztály szóbeli vizsgái dr. Pető Imréné M. M. főelőadó elnökletével június 1-én, 2-án és 3-án folytak le a következő eredménnyel: Jelesen érett 15 jelölt, 41,6%: Bagladi András, Balogh Adél, Eberling Dezső, Hegedűs Csaba, Juhász Gábor, Kovács Ferenc, Lázár Ágnes, Mezőfi Margit, Petri Ildikó, Ruszwurm Andrea, Sörlei Zsuzsanna, Szollár István, Tóth József, Vass Gyula és Zalaváry Gabriella. Jól érett 10 jelölt, 27,8%: Dancsecs Ibolya, Erdélyi Etelka, Koszow Zsigmond, Kovács Péter, Lukács Márton, Oparnicza Elemér, Petrics Magdolna, Pintér József, Ritter Judit és Tóth Endre. Megfelelt 2 jelölt, 5,6%: Balassa Rózsa és Csondor Erzsébet. Javító vizsgát tehet szeptemberben 2 jelölt, 5,6%: Fekete Attila (matematika) ¿s Prónay Zoltán (matematika), r Osztályátlag: 3,9. A hét osztály összesített eredménye: Jelesen érett 35 jelölt, Jól érett 37 jelölt, 18,7% j Közepesen érett 73 jelölt, Megfelelt 38 jelölt, 19,2% Javíthat 15 jelölt, 7,5% Az egész gimnázium érettségi átlaga: 3,25. Az idén érettségizett tanulók pályaválasztása a jelentkezés alapján: Pedagógus (tanár, tanító, óvónő) összesen 56 Természettudományi Kar (nem tanár) '' 6 Testnevelési Főiskola 1 Agrártudományi Egyetem 14 Agrár Felsőfokú Technikum 20 Állatorvosi Főiskola 2 Műszaki Egyetemek 8 Orvostud. Egyetem (orvos, gyógyszerész) 16 Jogtudományi Egyetem'' 4 Művészeti pályák 9 Tiszti iskola 5 Ipari, kereskedelmi tanuló 18 Állásba megy, vagy otthon marad 43 76 Kitüntetések, jutalmazások A Művelődésügyi Minisztérium „Kitűnő tanuló" érdeméremmel és oklevéllel tüntette ki a következő tanulókat, akik a gimnázium mind a négy osztályában 5-ös átlageredményt értek el: Gáspár Zoltán IV/B, Hegedűs Csaba IV/G, Kovács Ferenc IV/G és Sörlei Zsuzsanna IV/G osztály. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen fizikából elért kiváló eredménye alapján miniszteri dicséretet kapott Hegedűs Csaba IV/G osztályos tanuló. Az MSZBT az orosz szép kiejtési és társalgási versenyen felmutatott kiváló szereplésükért oklevéllel és értékes könyvekkel jutalmazta: Grabant Mária IV/C és Gerencsér Attila IV/A osztályos tanulókat, valamint Ádám Vera I/I osztályos tanulót. A gimnázium igazgatósága a költségvetésben erre a célra biztosított összegből a következő 16 tanulót részesítette 100—100 Ft pénzjutalomban, Fata Mária I/D Vigh Éva II/F Reiner Ágoston II/D Jancsi Klára II''B Halász Magdolna I/I Bittera István I/I Dolmányos Teréz I/I Hágner Katalin IV/E Ambrus Angéla IV/E Solty Klára IV/C Kosaras Csaba IV/B Gerencsér Attila IV/A Muszatics László III/D Bogár Ágnes III/C Baj Gizella II/I Miklós László II/I t Könyvjutalmat kaptak az alább felsorolt tanulók: I/A: Mikovics Éva, Solymos Mária, Salamon Zsuzsanna. I/B: Monok Zoltán. I C: Andrasek Tibor, Ország József, Tibol Katalin, Barta János. I/E: Beck Magdolna. I/F: Vers Éva, Schweitzer Mária, Unger Katalin, Bethlen Klára. I/G: Horváth Teréz, Szabó Mária, Gábor Erzsébet, Reményi Judit. I/H: Gödinek Gabriella. I/I: Halász Magdolna, Molnár Csilla, Bittera István, Ádám Vera, Nagy ;Adrienne. I/K: Balla Péter, Hámori Zsolt, Bánáti Zsuzsanna. I/Z: Takács Mária, Léder Katalin. 11/A: Horváth Sándor. 77 II/C: Balczár Edit II/D: Csász Klára, Csöndes Olga. II/F: Varga Emma, Németh Aranka, Sió Klára. II/G: Róka Margit, Zalán Gyöngyi, Mondok Mária. II/H: Varró Ágnes, Tóth Erzsébet, Berecz Katalin. II/F: Szabó Valéria, Gaál Jolán. II/K: Barta Miklós, Tóth Géza, Gedeon László, Andróczi Ferenc. II/L: Benkő Eszter, Radics Mária, Paizs Gabriella, Radics Anna, Miklósi Mária, Mátéffy Klára, Kollarits Ágota. 111/A: Zámbó Gábor, Czulek Attila. III/B: Varga Gábor. III/C: Bogár Ágnes, Molnár Julianna, Paál Aranka. III/E: Kustor Erzsébet, Germán Zsuzsanna, Krug Zsuzsanna, Székács ¡Ágnes, Grujber Julianna. III/F: Varga Rózsa, Ocskay Mária, Beznicza Erna, Simon Katalin, Tahin Emma. III/G: Vizkeleti Katalin, Bárándy Zsuzsanna, Rigó Mária, Prukker Márta. III/H: Marton Tibor, Lantos Mária, Balikó Márta, Sárdy Botond. IV/A: Molnár Ferenc, Fodor Zsolt, Mayr György, Polgár József. IV/B: Gáspár Zoltán, Kosaras Csaba. IV/C: Silló Aranka, Peczkó Márta, Grabant Mária. IV/D: Varjasi Annamária, Hajas Teréz, Varga Anna. IV/E: Hagner Katalin, Kőrös Györgyi. IV/F: Csapó Erzsébet, Gyergyói Annamária, Magura Gizella, Tóth Izabella. IV/G: Sörlei Zsuzsanna, Kovács Ferenc, Hegedűs Csaba. 78 Statisztika Adatcsoport I. II. III. IV. Össze- °/0 osz tály sen Beírt nyilvános tanulók száma 477 371 271 216 1335 — Osztályozott nyilvános tanulók száma 430 361 263 212 1265 — Példás 189 156 134 123 602 47,59 Jó 220 185 128 88 621 49,10 magatartása Kifogásolható 19 18 1 — 38 3 — Tűrhető 1 2 — —'' 3 0,23 Rossz 1 — — — 1 0,03 5 9 8 9 f 7 33 2,61 4,7—4,9 16 13 12 16 57 2,51 3,7—4,6 108 97 74 68 347 27,43 2,7—3,6 208 152 123 100 583 46,09 2—2,6 19 40 21 10 90 7,11 tanulmányi Elégtelen átlaga 1—2 tárgyból 47 37 23 10 117 9,25 Elégtelen több tárgyból 23 14 1 38 3- Elégtelen összesen 70 51 24 10 155 12,25 Az iskola átlaga: 3,2 79 Az iskola benépesülése az államosítás óta Osztályozott nyilvános Tanév tanulók száma fiú leány össz. 1948—49 191 141 332 1949—50 276 120 396 1950—51 289 193 482 1951—52 243 204 447 1952—53 233 236 469 1953—54 214 252 466 1954—55 203 237 440 1955—56 281 318 599 1956—57 302 375 677 1957—58 299 430 729 1958—59 322 486 808 1959—60 303 546 849 1960—61 316 590 906 1961—62 351 638 989 1962—63 385 739 1124 1963—64 405 860 1265 £0 Felnőttoktatás A felnőtt dolgozók oktatása intezetünkben kétféle formában, a közismert és népszerű levelező tagozat, illetve az esti tagozat formájában ment végbe. A levelező tagozat lényegében magántanulás, de az anyag elsajátítását igyekszik az iskola elősegíteni azzal, hogy hetenként egy ízben 5 tanítási órán lehetővé teszi a hallgatók számára a tanárok magyarázatainak meghallgatását. így aztán otthon egyéni tanulással könnyebben tanulhatják meg az előírt anyagot. A végzett anyagból tanévenként háromszor be kell számolniuk, a tanév végén pedig vizsgát kell tenniük. Az esti tagozat a rendes korúak délelőtti iskolába járásától abban különbözik, hogy a tananyag kevesebb, az iskolában hetenként három alkalommal az esti órákban 5—5 tanítási órát töltenek, és így az esti tagozaton való tanulás mellett rendes foglalkozásukat is űzhetik. Az iskolában rendesen felelnek, dolgozatokat írnak, ¿s kötelezően tanulnak egy idegen nyelvet is. A végzett anyagból csak az első félév végén kell beszámolniuk, a tanév végén pedig vizsgát tesznek. Azok a tanulni vágyó dolgozók, akiknek módjukban áll a hetenkénti háromszori iskolába járás, nagyan helyesen teszik, ha az esti tagozatra jelentkeznek. Egyébként is felsőbb tanügyi hatóságaink utasítására a fiatalabb korosztályokba tartozó, 15—20 éves tanulókat csak az esti tagozatba írhatjuk be. Az ilyen korúaknak a levelező tagozatra való felvétele csak akkor lehetséges, ha a munkaadó írásban bejelenti, hogy a heti három napon át történő iskolába járást nem teszi lehetővé. Egyébkent a nappali, esti és levelező tagozat érettségi bizonyítványa egyformán jogosítja tulajdonosát az általános irányú középiskolai végzettséghez kötött munkakörök betöltésére, valamint bármely felsőfokú oktatási intézményben felvételi vizsgára való jelentkezésre. A levelező oktatás átka, a lemorzsolódás — sajnos — nem kímélte meg az idei tanévre beiratkozottakat sem, s a 482 beiratkozott tanulóból csak 256-an végezték be a megkezdett osztályt. A lemorzsolódás átlag 47 százalék, legnagyobb az I. osztályosoknál, 64 százalék, legkisebb a IV-esek-nél, 14 százalék. Az 1963—64-es tanévre beiratkozott levelezők és esti tagozatosok közül az év végi vizsgán 70 I. osztályos, 68 II. osztályos, 43 III. osztályos, 48 IV. osztályos és 16 esti tagozatú tanuló jelent meg. A vizsgázott tanulók létszáma és átlageredmény szerinti megoszlása: Átlageredmény Osztály Ebből 5 4,7-4,93,7-4,62.7-3,92,0-2,6 jav. ism. I/A II I/B I/C 29 1 16 — 12 — 1 5 11 5 15 5 3 -435 5 2 1 81 Osztály Á t 1 5 ageredmény 4,7-4,9 3,7-4,6 2,7-3.6 2,0-2,6 Ebből jav. ism. I/D 13 __ _ 3 5 3 1 1 II/A 34 — — 4 12 6 10 2 II/B 34 — 1 4 16 11 2 — III/A 21 — — 5 6 6 4 — III/B 22 — — 3 5 8 5 1 IV/A 20 — — 3 11 5 1 — IV/B 28 — — 6 5 17. — — IV. Honv. 11 1 2 1 5 2 — — Esti I. 16 — — 3 10 — 2 1 összesen: 256 2 5 46 94 71 32 6 Érettségi vizsgára jelentkezett és írásbeli vizsgát tett június 3-án és 4-én a folyó tanévi IV. osztályt sikerrel végzett 58 és két ismétlő hallgató. Az írásbeli vizsgák eredménye alapján valamennyi jelölt tehetett volna szóbeli vizsgát. Két jelölt azonban a szóbeli előtt visszalépett, és így 58-an tettek szóbeli vizsgát. A IV/A osztály szóbeli vizsgái június 26-án és 27-én, Kovács József zalaegerszegi gimn. igazgató elnökletével folytak le a következő eredménnyel : Jelesen érett 1 jelölt, 5%: Mohácsi Erzsébet. Jól érett 3 jelölt, 15%: Cservák Istvánné, Orbán Julianna ¿s Vig''n Ferenc. V Közepesen érett 10 jelölt, 50%: Borbiró Tamás, Császi Jánosné, Cseh Györgyné, Cservák István, Gyergyák Jenő, Kovács József, Molnár Kálmánná, Cs. Nagy Gyula, Proszonyák Anna és Vaska Péter. Megfelelt 2 jelölt, 10%: Fata László és Hevér Péter. Szeptemberben javító vizsgát tehet 4 jelölt, 20%: Benkő Edit (matematika), Háromszéki Ferencné (matematika), Sebők Imre (fizika) és Szabó Gézáné (magyar, történelem). Az osztály átlaga: 2,8. A IV/ B osztály szóbeli vizsgái Zöldág Imre népművelési felügyelő elnökletével június 22-én és 23-án folytak le a következő eredménnyel: Jelesen érett 2 jelölt, 6,9%: Cséza István és Papp Béla. Jól érett 3 jelölt, 10,3%: Fábián Pálné, Kriston Istvánné és dr. Péterffy Zoltánná Közepesen érett 10 jelölt, 39,5%: Dávid Ernőné, Halász Gyuláné, Kocsis Julianna, Mátai Józsefné, Nagy Sándorné, Németh Judit, Papp La-josné, Papp Mária, Pichler László és Weisz Sándorné. Megfelelt 8 jelölt, 27,6%: Bencze Júlia, Biczó Károly, Csepella Ferencné, Nóvák Mária, Szalay Sándor, Szörcsök Jánosné, Tarr Ernő és Tarr Ernőné. 82 Szeptemberben javító vizsgát tehet 5 jelölt, 17,2%: Horváth Ferencné (matematika), Horváth Ilona (történelem), Horváth István (fizika), Rajszky István (matematika) és Verbovecz Istvánné (történelem). Egy év múlva ismétlő vizsgát tehet 1 jelölt, 3,5%: Csányi Mária. Az osztály átlaga: 2,6. A honvédségi IV. osztály szóbeli vizsgái Kovács József zalaegerszegi gimn. igazgató elnökletével június 25-én folytak le a következő eredménynyel: Jelesen érett 1 jelölt, 9,1%: Kovács Sándorné. Jól érett 3 jelölt, 27,3%: Dómján Eszter, Füleki Lajos és Varga József. Közepesen érett-4 jelölt, 36,3%: Győri György, Király Lajos, Richter László és Szentesi János. Megfelelt 2 jelölt, 18,2%: Horváth János és Juhász Imre. Szeptemberben javíthat 1 jelölt, 9,1%: Monostori István (matematika). Az osztály átlaga: 3,1. A három levelező osztály átlaga: 2.7. Az intézetünkben működő „Dolgozók gimnáziuma" idei eredményeit közölve, a tanulni vágyó dolgozók tudomására adjuk, hogy a nagykanizsai Landler Jenő gimnáziummal kapcsolatos „Dolgozók gimnáziuma" miként a múltban, úgy a jövőben is szélesre tárja kapuit előttük, és készséggel áll rendelkezésükre mind az esti, mind pedig a levelező tagozatán. Nyomatékosan figyelmeztetünk azonban mindenkit, hogy amint a közölt eredmények is mutatják, a dolgozók iskoláiban is csak az boldogul, aki tanul. Tájékoztatás az 1964/65-ös iskolai évre Nagykanizsa és környéke középiskolás tanulói szüleinek régi vágya teljesül, 1964. szeptember 1-én a Vörös Hadsereg útja 9. szám alatti Landler Jenő gimnáziumon kívül az I. Bolgár Hadsereg útján épült 2. számú Gimnázium kapui is szélesre nyílnak a tanulni vágyó ifjúság előtt. A Landler Jenő gimnáziumban 25, a 2. számú gimnáziumban pedig 17 osztály kezdi meg az 1964/65-ös iskolai évet. Az I. osztályosok beírása már az új beosztás szerint történt június 15-én és 16-án, a II., III. és IV. osztályos tanulók beírása a tanévnyitó ünnepély után történik. A tanévnyitó ünnepélyre tehát mindenkinek magával kell hoznia legutolsó bizonyítványát. A tanév ünnepélyes megnyitása mind a két gimnáziumban szeptember 1-én, délelőtt 9 órakor lesz. A tanévkezdéssel kapcsolatos tudnivalók augusztus 15-étől kezdve mind a két gimnázium hirdető tábláján olvashatók lesznek. A Tanulói Szabályzat és a Házirend előírásai a nyári nagyszünetben is kötelezők! 83 F. k.: CSERNAI LÁSZLÓ Kiadta : a gimnázium igazgatósága, Nagykanizsa, Vőrö?hadsereg út 9. Nyomda, Nagykanizsa — 64 4972 8 — F. v. : Szendrfii Géza / |
